
Példaadó szakembereit díjazta Debrecen
„Felelősségvállalásuk és elköteleződésük Debrecen nagyszerűségéhez és elsőségéhez járul hozzá.”
Debreceniek és hajdú-bihariak is menetelnek Budapesten
Két nagy felvonulást tartanak a fővárosban.
Van, akiket Papp László távol tartana a hatalomtól
Debrecen polgármestere nem feledkezne meg a pufajkásokról és karhatalmistákról sem.

Kifizetetlen török számlák Debrecenben
Végrehajtást kezdeményezett egy helyi vállalkozás a BMW és a CATL gyárát is építő Synergy ellen.

Igor Bogdanovics álma a DVSC-kispad
Először nem akart Debrecenbe jönni, aztán itt ragadt – interjú.
Most megy

Magyar Péter: Elég volt!
Magyar szerint 1956 egy szociális lázadás is volt.
Súlyos büntetést kapott a DVSC volt kapusa
A Debrecenben is megfordult cerberusnak még fizetnie is kell.
Új VAR-képzést indított az MLSZ
A legjobbak már az őszi bajnoki szezon utolsó fordulóiban lehetőséget kaphatnak
Kerti programot inkább ne tervezzen a hét végére!
Többször is lehet eső, zápor.
Magyar–ír: kezdődik a jegyértékesítés
Csekély az esély, de próba, szerencse.

Nicolas Sarkozy-nek nehéz a börtönélet
A volt elnököt két fegyveres rendőr védi.

Szoboszlai: gól és gólpassz
Megszakította rossz sorozatát a Liverpool.
Trump berágott, és lemondta a budapesti békecsúcsot
Meghiúsult a kezdeményezés.
Czomba: irreális a 13 százalékos minimálbér-emelés
Folynak a tárgyalások.
Támogatott tartalom

Toyotát bérelne a Debreceni Hőszolgáltató Zrt.
Összefoglaló tájékoztató.

Találd meg a jövőd a Debreceni Szakképzési Centrumnál!
Válassz technikumot vagy szakképző iskolát – tanulj szakmát, építs jövőt!

Tízmillió forint és teljes brandépítés vár a streetwear-úttörőkre
A sneaker ma már nem csupán cipő, hanem kultúra.

Szombati munkanap: ugyanúgy parkol Debrecen
A DV Parking Kft. tájékoztatója.

Da Nanni – Nápoly a konyhádban
Igazi olasz szenvedély érkezett Magyarországra — és már Debrecen környékén is elérhető.

Ünnep: 11 éves a Grand Casino
Felejthetetlen születésnapi este Debrecenben.

Mikor költözhetünk majd az űrbe?
És egyáltalán mi értelme volna? – Indul a 6. MVM Future Talks

Vállalkozásismereti roadshow állomása volt a DSZC
Vállalkozónak lenni lehetőség, de mindemellett lélektaniság is: mentálisan is képesnek kell lenni az önálló útra lépéshez.

Új irodát nyitott Debrecenben az OMIKRON
Lendületben a magyar IT.

Jön a Berettyói Régiségvásár és Bolhapiac!
Őszi különlegességek és veterán varázs október 18-án.
Hajdú-Bihar

Baleset a biharkeresztesi üzemben: amputálták egy munkás lábát
Nyomoz a rendőrség.
HPV: az érintettek háromnegyede kapott oltást Hajdú-Biharban
Több mint 1200 diák nem élt a lehetőséggel.
NAV-razzia Debrecenben és Hajdú-Biharban
Van mit ellenőrizni.

Indul a vonatpótlás Debrecen és Nagykereki között
A buszok órás ütemben közlekednek kora reggeltől késő estig
Füst és jókedv Tégláson – ilyen a Kolbásztöltő Nap!
Hagyomány, gasztronómia, összetartás.
106-os vasútvonal: nem megszűnik, megújul
Pósán László a „mikepércsi agitátoroknak” üzent.

Cipős csalás: félmilliárdos a kár
Korábban hajdú-bihari orvosokat is elfogtak.
Hajdú-Biharban is azonosították a pusztító szőlőbetegséget
Csak megelőző intézkedésekkel lehet ellene védekezni.
Balmazújvároson törvénytelen a bojkott
A kormányhivatal szerint a képviselők kötelesek részt venni a testületi munkában, különben akár a mandátumukat is elveszíthetik.

Földárverés: milliárdokat költött néhány hajdú-bihari
Megkérik az árát a termőföldnek, az biztos.
Páncélososok használják a debreceni elkerülőt
Október 9-én kell katonai konvojra számítani.
Megszűnik a vonatközlekedés Debrecen és Nagykereki között
Az új vasútvonal megépítéséig korszerű buszok pótolják a járatokat, a menetidő több esetben jelentősen csökken.
Helyben járó

5,5 milliárdból korszerűsítették az egyetem két épületét
Akár 30-60 százalékos energiamegtakarítás is elérhető – közölte a debreceni kancellár.
1956: diákok álltak színpadra a Mechwartban
Debrecenben adták elő a Fenyvesi hóvirágot.

Aranyat ér két debreceni egyetemista találmánya
Szó szerint!
A külföldiek megmutatták magukat Debrecenben
A sokszínűséget ünnepelték.

Búcsúzik Debrecentől a házi pontkirály
Az ECHL-be igazol a DEAC meghatározó játékosa.
Frissíteni a tanárok és óvodapedagógusok tudását
Ez a Debreceni Egyetem célja a megújuló pedagógusképzéssel.

Tócóskert: kisgyermek zárta ki az anyját
Segítségükre siettek a debreceni tűzoltók.
Közműépítés miatt változik a menetrend Debrecenben
Egy járat napokig szünetel.
Campus

Ilyen robot hazánkban csak Debrecenben van!
Óriási segítség a daganatos betegek kezelésében.
Kitüntető címet kapott a debreceni professzor
Szabadfalvi József a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává vált.
Padel- és padbolpályákat alakítanak ki Debrecenben
Eredményes az egyetem közbeszerzése.

Robottechnológia a daganatos betegek kezelésében
Az országban elsőként Debrecenben vezették be.

Debreceni gyógyító az európai szervezet élén
Először került magyar szakember erre a posztra.
A mesterséges intelligenciáról tanácskoznak Debrecenben
A világhírű matematikus, Yurii Nesterov is felszólal.

Elhunyt egyetemi hallgató: megszólalt a debreceni kancellár
Bács Zoltánt megrázta az eset.

Edzőt buktattak a debreceniek
A DEAC-tól elszenvedett vereség után távozott a tréner.
Fölényes debreceni siker idegenben
A DEAC tartja jó formáját.
Bűn és bűnhődés

Tűz a MOL-nál: nyomoz a rendőrség
Egyelőre ismeretlen tettes ellen.
Súlyos balesetet okozott az M35-ösön
A férfit a Debreceni Járásbíróság elítélte.
Elmetszette barátja nyakát – 7 évet ülhet érte
A Debreceni Ítélőtábla tárgyalja a büntetőügyet.
Közutasnak lökte az autót egy figyelmetlen sofőr
Hajdúböszörmény külterületén történt baleset – vádat emeltek.
Lopott, mint a szarka, a balmazújvárosi targoncás
Zöldborsóra és kukoricára specializálódott.
Minden, ami sport

Kiütéses debreceni győzelem a Balatonnál
A NEKA legyőzésével folytatta az eddig hibátlan bajnoki szereplést a DVSC.

Visszacsúszott a hatodik helyre a DVSC
Igaz, a debreceniek akár másodikok is lehetnének.
Magára talált a DEAC?
A debreceniek már 120 perce nem kaptak gólt.