És akkor most a debreceni fideszesek kezdhetnek komolyan aggódni…

Megtörtént, amire már nagyon régen vártunk: előbb a Momentum-Jobbik-LMP hármas, majd a DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás kvartett üzent hadat a Fidesznek Debrecenben. Még várjuk a jelentkezőket, hogy Papp László és csapata ennél is jobban izguljon, ha ez a thriller esetleg nem volna nekik elég, itt és most azonban már mérleget lehet vonni.

2010 óta az ikszedik választáson is túl a helyzet Magyarországon rendkívül egyszerű: a szavazók fele (uszkve) úgy gondolja rendíthetetlenül, hogy az ellenzéki pártok személyi összetételük – hol vannak már itt a politikai ideológiák? – miatt abszolút alkalmatlanok a képviseletükre, ezért a Fideszre szavaznak. Van, aki meggyőződésből, és van, aki csak a kisebbik rossz címén. Mindenesetre a felének a voksa elég kétharmadokra, nemcsak a parlamentben, hanem az önkormányzatokban is. Ez egészen addig nem fog változni, amíg az ellenzéki térfélen hiányoznak a kormányzóképességet elhitetni tudó arcok.

Az önkormányzati választásnak kizárólag helyi ügynek kellene lennie, de nem az. Éppen ezért kicsiben is úgy szövetkeznek a miniatűr politikai formációk, mintha sok lúd disznót győzne. A politikában azonban nem győznek a libák. Az egyszeri választóval meg kell, vagyis kellene, kéne értetni azt, amire eddig nem volt képes a magyar ellenzék 2010 óta, hogy

a pártja ugyan mihez keres szövetségest?

Nézzünk egy példát! A nacionalista, súlyosan Trianon-traumás, 2010 óta kizárólag a Jobbikra szavazó debreceni barátaimnak hogyan magyarázza el a jobbikos brigád azt, hogy jó összeállni helyben azzal a Momentummal, amelynek újdonsült EP-képviselői megszavazzák frakcióvezetőjüknek a magyarellenes volt román miniszterelnököt, a hivatali idejében az erdélyi magyar kisebbség diszkrét, de határozott elnyomásáért ténykedő Dacian Ciolost, akivel még vidáman szelfizgetnek is Brüsszelben? Mintha a szép fogsorral sokat mosolygó Cseh Katalin és Donáth Anna nem tudná, hogy Ciolos a magyargyűlülő Vatra Românească szervezet tagja volt, és kolozsvári szinten egészen sokra vitte a marosvásárhelyi pogromért is felelős szervezetben. Aztán liberális cuki lett. Brüsszel és a Momentum nem válogat?

Apropó, cukiság! A debreceni Jobbiknak inkább valahol a cukiság és a holokamu között kellett volna megtalálnia az identitását, önállóan, ha már a legutóbbi önkormányzati választáson a második erőnek bizonyult Debrecenben, Kőszeghy Ábel pedig a második helyezettnek Papp László mögött. Volt jobbikos szavazók egyszerű igénye, akik kikérik maguknak, hogy a Momentumra vagy az LMP-re szavazzanak.

Vagy mit keres a debreceni Jobbik-Momentum-LMP összefogásban az LMP? Hol van ugyanis Debrecenben az LMP? Görög Jenő révén az önkormányzati testületben, tudom. No de hallották őt szenvedélyesen kikelni valamilyen fontos debreceni ügy mellett a közgyűlésben? És az utcán? Egészen biztosan nem, mert a közgyűléseken a nálánál sokkal nagyobb aktivitással részt vevő kollégáink – ők legalább csendben dolgoznak hátul – tudnának róla. Öt év alatt egyszer nyilvánult meg Görög képviselő, itt, a Cívishíren, mert Schiffer András új hangot ütött meg a magyar politikában, ami arra késztetett minket, hogy megkeressük a debreceni „helytartóját”. Schiffer régen kiszállt, Görög Jenő pedig maradt az azóta gittegyletté vált formációban, elevickél a debreceni városházi homályban, egészen jó havi járandóságért. Lehet, neki más a politika.

No persze a havi apanázs csábító a baloldali koalíció (DK-MSZP-Szolidaritás-Párbeszéd) élharcosai számára is. A koncért be kell állni a sorba a jelenlegi egyetlen, már csak a Loki iránti rajongása miatt is jobb sorsra érdemes MSZP-s városatyának, Madarasi Istvánnak is. „Ha csak rajtam múlna, az MSZP a baloldalon lenne, a kisemberek pártja lenne, és mindenek előtt önálló lenne” – emlékszik még erre, kedves István? A mikrofonunkba mondta nem is olyan régen!

A pénzéért legalább vérszomjas ellenzékiként a közgyűlésben megdolgozó, a helyi közéleti pályafutását azonban többnyire fölösleges és nehezen értelmezhető, zavaros moralizálással, Orbán Viktor démonizálásával töltő Varga Zoltánnak a töredékszavazatok Gyurcsány hajója oldalvizén minden bizonnyal további öt évre biztos helyet garantálnak a közgyűlésben, hogy azok ne fulladjanak unalomba. Éppen ezért szurkolunk is neki, sok vicces témát szolgáltat a szerkesztőség számára, vagy csak egyszerűen mosolyt csal az arcunkra, az alufóliás performanszát közelről megörökítő kollégám például „bankot” robbantott az országos sajtóban.

A Szolidaritás és a Párbeszéd Debrecenben olyanok, mint punkmozgalmak, egyforma hatásuk van a helyi közéletre. Semmilyen! Tudom, itt-ott vannak még punkok Debrecenben, és lám, állítólag van Szolidaritás és Párbeszéd is. Elvégre sokszínű nagyváros a miénk. Jut eszembe, egyszer a Szolidaritás főzött egy finom disznópörköltet, de oda minket nem hívtak meg.

Van olyan ellenzék is Debrecenben, amelynek tagjai nem habzó szájjal siratják a demokráciát. Nem is jogvédelemmel és politikával foglalkoznak (azok a másik „civilek”), hanem helyi ügyeket tolnak: közszolgáltatások színvonala, az utak rossz állapota, magas parkolási díjak. A hangjuk egyelőre kicsi.

Debrecenben ugyanis mindent a helyi Fidesz narratívája határoz meg,

ami akár tetszk, akár nem, sziklaszilárd választói felhatalmazás van rá. Az MSZP libakerti, 1998-as győzelme óta itt nem termett babér másnak az egyéni körzetekben, csak fideszes jelöltnek, és elnézve az ellenzéki felhozatalt, idén sem fog. Ennek van egy másik egyszerű magyarázata is, az első „nyócév”, illetve annak második ciklusa (1994-1998), amikor a Fidesznek már semmi köze nem volt az acsarkodáshoz, már csak azért sem, mert elfelejtették idejében leadni a listát – ez nem vicc, a fociválogatottnál csak a debreceni Fidesz volt nagyobb lúzer akkoriban –, így nélküle kaptak igazán erőre a balhésok. Még a börtönben megedződött, ötvenhatos-antikommunista Hevessy Józsefet is megtörte a várost vezető MSZP-SZDSZ koalíció belső háborúja, felőrölték egymást a felek,

a kék villamosokon kívül pedig mást nem tud ehhez az időszakhoz kötni az egyszeri debreceni.

Akkor ingyen hullott a Fidesz ölébe a hatalom, de köszönte szépen, megragadta a lehetőséget,  és a cívisváros népe – legalábbis a szavazni járók többsége – ezzel azóta is elégedett. A Budapestről hazacsábított Kósa Lajos – megfejve a miniszterelnökké avanzsált harcostársát – négy ciklus alatt látványos, régóta kívánt beruházásokkal fejlesztette a várost, Debrecen, az ország második legnagyobb városa végre országos tényező lett.

Papp László gazdaságfejlesztési programjával tartja a szintet. Rajta ráadásul fogást sem találni, ha csak az elbaltázott, szép magyarsággal intermodálisnak elnevezett Nagyállomás ügyét nem veszik elő a riválisai. Mindez azonban semmi ahhoz képest, hogy az Önképző Asszonyklub szerint is nagyon sármos, és ami a legfontosabb: szinte hetente jelenti be német nagyvállalatok munkahelyteremtő beruházásait, a debreceni – aki csak a saját szemének hisz – pedig látja, hogy földből nőnek ki a gyárak a városban, és még új strandunk is lesz, ahol majd még Bambi is kapható.

Papp László személyén túl a Fidesz debreceni szervezettsége is előrevetít egy újabb totális győzelmet,

és még a sajtója sem tud rontani rajta. Nem kell semmit túltolni. Új arcokkal frissít a párt helyi szervezete: megbecsült, elismert iskolaigazgatók, pedagógusok, mérnök, orvos, fiatalos, de érett, karriert kiépített anyukák váltják a közgyűlési munkába beleőszült veteránokat, egyelőre jelöltként, majd októbertől minden bizonnyal megválasztott képviselőként. Elnézve az utak, járdák, lakótelepek, közösségi terek állapotát, lesz munkájuk. Jó tanács: nem kell minden puskaport ellőni a kampányban, maradjon alázat a választások utánra is! Azzal ugyanis sokan hadilábon állnak a pártban.

Debrecenben az a mondás járja: ha az állatkertből kihozunk egy makit, és ráadjuk a Fidesz-pólót, akkor őt is megválasztják. A makinál egy fokkal hitelesebb ellenzéki arcokkal más lehet a helyzet. Mondjuk csimpánzokkal. Talán majd 2024-ben.

Cs. Bereczki Attila