
Papíralapú beutaló a digitális egészségügy árnyékában
Megtagadhatják az ellátást, ha nincs nálunk a cetli, de a felhőben látható?
Elfogták a kabai polgármester feltételezett támadóját
Rendőrség: magánlaksértés kísérlete és garázdaság miatt folyik eljárás.
A sárándi polgármester a félmilliós beköltözési díjról
Újratárgyalják a rendeletet - írta Dézsi András.

Ez a tél sem irtja ki a kártevőket
Az alacsonyabb hőmérséklet rontja a telelési sikert, de a probléma megmarad – főként a települési búvóhelyek miatt.

Fordulat a Dósa nádor téri ingatlanok ügyében
Közleményt adott ki a Debreceni Vagyonkezelő Zrt.
Most megy

Komoly szigorítás jön a kávék terén
A koffeintartalomra vonatkozóan is új szabályokat vezetnek be.
Nyolcéves fiát vonta be a drogárusításba
Az anya a gyerekei előtt is fogyasztott tiltott szert. +Videó
Ismét jár a tiszacsegei komp
A veszélyes uszadék elvonult.
Országos bajnok az Arany futsalcsapata
Az iskola fennállásának 80. évében jött az első országos diákolimpiai arany – öröm az egész közösségnek.
Rövidebb útvonalon közlekedik a debreceni villamos
Közleményt adott ki a DKV.

Baleset a debreceni kereszteződésben
Terelőútvonalon több járat.

DK: levélszavazatok dönthetnek Debrecen jövőjéről
Határozati javaslatot nyújtanak be.
Szélesítenének egy utcát Polgáron
Várják az ajánlatokat.
Meghibásodás: vízhiány Létavértes egy részén
A munkák végeztével a víz zavarossá válhat.
Támogatott tartalom

Hatalmas telket árvereznek a Derék utcán
Minőségi lakásállomány növelésére fordítanák az árát.

INVADO ajtók a Gulyás Tüzépen
Amikor a minőség találkozik az otthon stílusával.

Lapterjesztőt keres a vagyonkezelő Debrecenben
Ajánlattételi felhívás.

Az EVE Energy európai bázisa Debrecenben épül
Globális iparági mérce az akkumulátorgyártásban. (X)

Új vezető a Richter debreceni telephelyének élén
A szakember több mint 20 év ipari és gyógyszeripari tapasztalattal rendelkezik.

Pályázatot hirdet az Aquaticum Debrecen Kft.
A mechanikus karbantartó műhelyt kell felszerelni.

Év eleji gyógyulás Hajdúszoboszlón
Kedvezmények várják a törzsvendégeket a Hungarospa Gyógyfürdőben.

Fejlesztenek a debreceni cukrászdában
Több mint 44 millió forintos innováció valósul meg.

Össznépi disznótort rendez Berettyóújfalu
Lesz ott minden, mi szem-szájnak ingere.

Megújult menedzsmenttel folytatja a SZINORG Csoport
A debreceni cégcsoport négy fő pillérre épít a jövőben.
Hajdú-Bihar

Így vallottak a vagyonukról Kósa Lajosék
Nyilvánossá vált a hajdú-bihari parlamenti képviselők vagyonnyilatkozata.
Kátyú kátyú hátán Debrecenben
A hajdú-bihari utak sem jobbak.
Bombafenyegetés Hajdú-Biharban: ukrán nyelven írták
Három iskolát is kiürítettek.

Csúszik az M4 építése a Sárrét felé?
Csomópontok és pihenők már a tervben, de a gyorsforgalmi kapcsolat még várat magára.
Magtól a lámpáig: „fényfaragás” Hajdúböszörményben
Dobány Marian műhelyében a kreativitásé a főszerep.
Kihűlés: nem tudni, hányan hunytak el Hajdú-Biharban
A rendőrség nem vezet erre vonatkozó statisztikát.

Vendégmunkások az egykori hortobágyi lovasközpontban?
Aggódnak a helyiek; az önkormányzat szigorított.
Vadász mentett életet Körösszakálnál
A nő a dűlőút nyomvályújában feküdt, megközelítése is nehéz volt; mentők szállították kórházba.
Új szerepet kaphat a nagykereki Bocskai-vár
A magtár megvásárlása után a kulturális funkciók átköltözhetnek oda; a vár turisztikai, idegenforgalmi szerepet kaphat.

Extrém hideg: vészhelyzetben a rászorulók
Hajdú-Biharban is osztják a fát a nélkülözőknek.
Nagyhegyes: dúl a kerítésen belüli háború
A hatóságokhoz eddig mintegy 70 bejelentés érkezett.
Tárgyalás: halálos lövés Komádiban
A vádlott azzal védekezik, hogy nem szándékosan sütötte el a fegyverét.
Helyben járó

Egy perui okozott súlyos balesetet Hajdúnánáson
A Debreceni Törvényszék ítélete jogerős.
Barcsa Lajos a debreceni tiszások megtámadásáról
Nem fideszes volt az elkövető - így az alpolgármester.

Áthelyezik az egyik debreceni megállóhelyet
Ideiglenesen.
Árokba csúszott egy gépkocsi Bocskaikertnél
Mentő is érkezett a balesethez.

Vágóhíd utca: a szakértői testület véleménye következik
Az akkor 19 éves vádlott egy Mercedesszel nekiütközött a szemből szabályosan közlekedő autónak. A 21 éves sofőr a helyszínen életét vesztette.
Fakidőlés, tűz és balesetek Hajdú-Biharban
Egy embert kórházba szállítottak.

Magyar: baltával támadtak a TISZA önkénteseire Debrecenben
A lakótelepre nyolc rendőr érkezett – írta a párt elnöke.
Gázolás miatt késnek a vonatok a debreceni vonalon
Helyszínelnek a rendőrök.
Campus

Fontos pontokat hullajtott el a Debrecen
Feljutás ebből így nemigen lesz.
Debreceni vereség az edzőtábor előtt
Román csapattól kapott ki a DEAC.
Újabb mérföldkő a Debreceni Egyetem életében
A GE HealthCare-rel 2017 óta dolgoznak együtt.

Kínában tüntették ki a debreceni intézet igazgatóját
Nagyszerű híd vagyunk Magyarország és Kína – mondta.

Minőségi gyógyszerészképzés a Debreceni Egyetemen
Modern laborok, biztos szakmai jövő.
Jubileumot ünnepel a debreceni könyvtár
A 25 év alatt igazi tudásközponttá vált.

Szintet ugrott a debreceni könnyűzenészképzés
Mesterképzést indítanak szeptembertől.

Egyre több a tanár szakos hallgató Debrecenben
Az egyetem számos intézménnyel együttműködik.
Piacképes tudást kínál a debreceni kar
Ideális választás azoknak, akik kiszámítható karrierre vágynak.
Bűn és bűnhődés

Románok fosztottak ki idős asszonyt Hajdú-Biharban
A 42-es főúton tartóztatták fel őket.
Postásnőt vádolnak lopással Berettyóújfaluban
Másfél millió forintot nyúlt le a vád szerint.
Éheztette, verte a gyerekeket a hajdúsámsoni nevelőanya
Börtönbüntetésre ítélték.
Debrecenben a feleségét megfojtó férfi büntetőügye
Az eset 2022-ben Szegeden történt. A közös gyermek a másik szobában aludt.
Pénzért engedte át a gazdatanfolyam hallgatóit
Vesztegetés miatt tartóztatták le.
Minden, ami sport

M4Sport: Rúsz Márton helyesen ítélt a DVSC ellen
Megmagyarázzák, hogy joggal ítélt büntetőt a debreceniek ellen a játékvezető.

Djokovics félmilliárdot ad jótékony célra
Az Australian Openen idén rekordpénzdíjat osztottak.
Két magyar a legjobb ötvenben a világon
Az élen a helyzet változatlan.




















