Az egyeki mentő a konyhában is „életet ment”

Az Egyeken élő Soltész Gábor neve településén régóta ismert. Főállásban mentőápolóként dolgozik; 24 éve önkormányzati képviselőként is számíthatnak rá, emellett pedig az elmúlt időszak egyik legeredményesebb amatőr szakácsává nőtte ki magát a térségben. Tiszacsegén háromszor nyert, különdíjat is kapott, de sikereket ért el Budapesten, Nyíregyházán, Tiszafüreden, Hortobágyon és Egyeken is. Az eredménylista önmagában tekintélyt parancsoló, mögötte hosszú évek alatt kialakult szenvedély, tudatos felkészülés és erős családi, baráti háttér áll.

Sokan egyekinek tartják Soltész Gábort, valójában azonban Újszentmargitáról származik. 18 éves korától Egyekhez kötődik: 1985. július 1-jén kezdett el dolgozni az Országos Mentőszolgálatnál, és ez mindmáig egyetlen munkahelye. A segítő hivatás, a közösség iránti felelősség és a helyben végzett munka egész életét meghatározta. 2002-ben indult először az önkormányzati választáson, addigra már ismert szereplője volt az egyeki civil életnek: a sportegyesület elnökségében is dolgozott, és több közösségi ügyben is aktív volt. Már első alkalommal mandátumot szerzett, azóta pedig folyamatosan élvezi a településen élők bizalmát. A legutóbbi helyhatósági választáson, 2024-ben 971 szavazatot kapott, ezzel ő szerezte a legtöbb voksot.

– Fiatalabb koromban talán akaratosabb voltam, ma már azt gondolom, a „lassú víz partot mos” típus vagyok. Egy képviselő-testület akkor tud jól működni, ha különböző területekről érkező emberek dolgoznak benne, és mindenki hozzáteszi a magáét – fogalmazott.

Fia a fő kritikusa

A gasztronómia nem gyerekkori szenvedélyként érkezett az életébe. Nagyjából harmincéves kora után kezdett komolyabban érdeklődni a főzés iránt. Egy baráti összejövetelen olyan ételt kóstolt, amely elindított benne valamit: úgy érezte, ezt ő is meg tudná csinálni. Innen indultak az otthoni bográcsozások és grillezések, majd az első komolyabb próbálkozások. A család hamar visszajelzett – az étel mindig hamar elfogyott, ami megerősítette abban, hogy érdemes továbbmenni ezen az úton. Ma már az esetek többségében ő főz otthon, amit a család örömmel fogad.

– A legjobb étel a kész étel, ezt a feleségem szokta mondani nevetve, de az igazság az, hogy otthon tényleg megszokták, hogy legtöbbször én állok a tűzhely mellé. Ez nekem nem teher, hanem kikapcsolódás – mondta.

A versenyzés számára 2017-ben indult a tiszacsegei harcsapaprikás-főző versenyen, és rögtön győzelemmel kezdett. A következő évben ismét nyert, ráadásul maximális pontszámmal. Ettől kezdve már nem egyszerű hobbiként tekintett a főzésre, hanem olyan területként, amelyben érdemes fejlődni, tanulni, egyre tudatosabban építkezni.

– Míg más sci-fit vagy történelmi filmet bámul, én főzőműsorokat nézek. Szeretem figyelni a technológiákat, az alapanyagokat, a tálalást, mindent. Egy idő után már nemcsak az volt fontos, hogy finom legyen az étel, hanem az is, hogy az hogyan lesz igazán jó – mondta.

A felkészülés nála alapos és fegyelmezett munka. Egy-egy verseny előtt akár két hónappal elkezd információt gyűjteni: utánanéz, milyen jellegű fogás várható, milyen alapanyagok kerülhetnek előtérbe, recepteket böngész, videókat néz, jegyzetel. A kiválasztott ételt ezután otthon legalább kétszer-háromszor megfőzi, mire úgy érzi, azt a versenyhelyzetben is vállalni tudja. A legfontosabb kóstolói a családtagjai. Felesége mellett a fia az, akinek a véleménye különösen sokat számít. Őt tréfásan – a híres gasztroblogger után – csak „Pierre”-nek nevez, mert mindig őszintén és szigorúan mond véleményt.

– Ha valami nem sikerül úgy, ahogy elképzeltem, azt megmondják. A fiam különösen. Ő nem kímél. Ha valamin csiszolni kell, azt rögtön jelzi, és ez így van jól. Egy versenyre nem lehet félkész elképzeléssel odaállni – mondta.

Az utóbbi időben különösen közel került hozzá a szuvidálás, vagyis a vákuum alatti, alacsony hőmérsékletű főzéstechnika. Ez a precizitást, a tudatosságot, a részletekre figyelést kívánja meg, ami láthatóan illik is hozzá. A nyíregyházi Böllérfesztiválon például egy szuvidált mangalicaszűzzel, zöldborsó veloutéval, shitake gombával és konfitált burgonyakockával nyert első helyet. Az élmény azért is maradt emlékezetes számára, mert szakmai elismerést is kapott.

– Fantasztikus érzés volt, hogy nemcsak megkóstolták az ételt, hanem részletesen el is mondták, mi benne a jó, és min lehetne még javítani. Az embernek nagyon jólesik a dicséret, de ugyanilyen fontos az is, ha szakmailag helyreteszik, mitől lehetne még jobb – fogalmazott.

Marha igen, szárnyas nem

A versenyekre nemcsak fejben, hanem technikailag is komolyan készül. Nem szereti a bizonytalanságot, ezért amit lehet, előre el- és előkészít. A nyíregyházi versenyre például a mangalica szűzérmét otthon szuvidálta, mert nem akarta annak kitenni magát, hogy a helyszínen áramkimaradás vagy más technikai probléma miatt menjen tönkre a fogás legfontosabb alkotóeleme. Mindig saját felszerelést visz magával, az indukciós laptól kezdve minden olyan eszközig, amellyel odahaza is dolgozik. Előző nap listát ír, ellenőriz, kipipál mindent, mert tudja: ami otthon marad, azt a helyszínen már nem lehet pótolni.

A főzésnél az alapanyagok minősége számára megkerülhetetlen kérdés. Úgy tartja, rossz alapanyagból nem lehet igazán jó ételt készíteni. Harcsapaprikásnál is megtapasztalta, hogy mekkora különbség van kétféle hal között: nem mindegy, honnan származik, milyen az állaga, az íze, hogyan viselkedik főzés közben. Ugyanez igaz a fűszerekre is. Lehetőség szerint friss bazsalikomot, rozmaringot használ, figyel arra, hogy a citrom héja kezeletlen legyen, és szereti, ha az étel alapja minden elemében tiszta, jó minőségű és gondosan kiválasztott.

Ízlését tekintve legközelebb a marhahús áll hozzá, a marhapörkölt pásztortarhonyával számára az az étel, amely „mindent visz”. Emellett szereti a vadételeket és a halat is. 

A szárnyas húsok kevésbé állnak hozzá közel, bár bizonyos formában azokat is kedveli. A versenyfogásait mindig az adott eseményhez igazítja: alkalmazkodik a helyszínhez, a hagyományokhoz és a kiíráshoz. A hortobágyi falunapra például már előre megvan a terve: fűszeres, szuvidált mangalicasteaket készít karikaburgonyával és helyben savanyított lilahagymával.

Együtt a csapat

A főzés azonban idővel túlnőtt az egyéni teljesítményen. 2020 óta egy összeszokott baráti társasággal jár versenyekre „Gábor és Gábor Főzőiskola” néven. A csapat tagja a felesége, Soltész Gáborné, majd a barátok: Ale Gábor, Deli Imre, Zsiga Vera, a könyvtáros, valamint Habuczkiné Deli Ilona, a helyi varroda vezetője. Soltész Gábor szerint az egyik legnagyobb érték éppen az, hogy különböző háttérből érkező emberek alkotnak valódi közösséget, akik nemcsak együtt főznek, hanem értik egymás gondolkodását, segítik egymást, és jól is érzik magukat egymás társaságában.

– Ez csapatmunka – egy emberrel elvész az egész értelme. Egy harcsapaprikás például elsőre egyszerű ételnek tűnik, de valójában rengeteg figyelmet kíván. Másfél óra, mire elkészül hozzá a tisztes alap, abba én már halfilét is belefőzök, hogy gazdagabb legyen a szaft. Ha az egy picit is lekap, akkor vége. Amikor beletetted a halat, onnantól kanál nem kerülhet a bográcsba, azt csak riszálni lehet. Közben a tejszínnel is vigyázni kell, nehogy odakapjon. És akkor még ott van a túrógombóc, amit el is kell készíteni, ki is kell főzni, fel is kell tálalni. Ehhez kell az, hogy mindenki tudja a dolgát – mondta.