Szakács Bélának igaza van!

Moszkva tér. Már máshogy hívják, de akkor is az marad. Zaj, szmog, tömeg, rohanás, túlélés. Elkerülném, de nem lehet. Egy nagy levegővel átküzdöm magam rajta, elvisz pár ezer dekányi energiát, majd pótoljuk. Villamosmegálló. Szokatlanul agresszív hajléktalanok rajba összeállva zaklatják az embereket. Két jól megtermett hátizsákos fiatal csendesen áll a megálló közepén. Mikor megjön a villamos, egyikük megszólal jó háromszéki kiejtéssel: „Mi van itt, e(á)mber?” Aztán a két székely felszáll a villamosra, egy szó se esik többet. Ők ezzel kitárgyaltak mindent, a mondatban benne volt a megálló, a tér és az egész város.

Ők sincsenek otthon, én sem. Ha itt vagyunk ebben az idegen nagyvárosban, akkor elvileg van pénzünk, és az jó nekünk, meg a családunknak is. A magukat rokonainknak valló ujgurok azt mondják egy közmondásukban, inkább légy otthon egy kő, mint idegenben egy úr. Szakács Béla meg azt mondja, elege van belőle, hogy lassan nincs, aki hátulról vállon veregesse, annyi barátja, ismerőse tűnt el Debrecenből anyagi okok miatt. Mondanak valamit. A vállon veregetők nevében üzenem, hogy nekünk se tesz jót Béla vállának hiánya.

Esetleg Béla helyett rásózhatnánk egyet a metró oldalára, hátha kizökkennénk a kábulatból, de ebben a fagyott világban ez szinte lehetetlen. „Szevasz, metró komám, de jó hogy megjöttél!” Elviselhetetlenül emberi és élő húzás lenne, abban pillanatban megszólalna a hangosbemondó, talán még az őrök is bemozdulnának.

Hétfőn újra indult a villamos Debrecenben, megszűnik a botorkálás. Valaki paskolja meg helyettem is a tuját! Otthon talán még belefér.

HeGergAnd