Debrecen – A Republic elérte, hogy értékes zenét tudnak becsempészni a zene világba. Alkotnak, a csoda után vágynak. Pedig a csoda bennük már megvan. Zenéjük, a gitár és zongora hangja átjár minden emberi porcikát.
Ilyenkor már nem is akarunk válaszokra lelni. Elég csendben figyelni. A Republic igazi nagykoncerttel állt elő ezen a november 6-i estén. A Road 67 Symphonic Orchestra hegedűsei hol sírtak, hol nevettek. A zongora futott, de nem kellett utolérni. A dob meg hasított, és az nagyon jól esett. Különlegesnek azért volt különleges ez a koncert, mert a fiúk maguk dolgozták át több zenei klasszikus muzsikáját, s a komolyzene a maga komolyságát megőrizve, új utat tudott törni magának.
Fenn az ég, s lenn a föld; álmodunk s felébredünk
A Kölcsey Központ Nagyterme megtelt emberekkel. Pedig sokan elférnek benne. A sok apró emberke mind más miatt ült ott. Valaki még a kabátját se vette le, míg más akkor is ordított, amikor nem kellett volna. Fiatalokon, időseken látszott: kinek-kinek egy dal többet jelentett pusztán múló emléknél. Mert a Republic tanít. Hinni tanít. Hinni a létünkben, mert mi ott állunk ég és föld között, és néhány percre elhisszük, mi is lehetnénk hidak, amelyek a megmagyarázhatlant a megmagyarázható valósággal kötik össze. A Republic álmodni tanít, amelyeket a valóságban kell megélni. Mert ezek tiszták, áttetszőek; nem kell félni tőlük. Léteznek apró-cseprő dolgok, amelyeket sokszor eltúlzunk, vagy átmegyünk a másik végletbe, és egyenesen elfelejtünk. Pedig alapvetően az ember nagyon mohó. Az egész világot akarja magának. Hisz a boldogság meglétében, tudja, hogy ő látott már szépet, érezte a jót, pedig a kétely folyton ott ólálkodik körülötte, ezért inkább kihelyezi a gondot az ajtón kívülre. Ilyenkor, ha csak egy percre is, igazán hisz az ember a zenében. Mert ott vagyunk, ahol lennünk kell, s addig maradunk, ameddig maradnunk kell.
Bogdán Szilvia
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.10.01)