Euróhiszti

Most, hogy a művelt Európa Gurmai Zita vetkőzős mutatványát is überelni képes videóján röhög, ahol is guggolva csőrözik Ceausescu legközelebbi bizalmasával, ideje lenne pontosan számba venni, hogy pontosan mekkora is a katyvasz ebben a jakobinus konventben, amit politikailag korrekt körökben Európai Parlamentnek is neveznek. Miután a jelenségnek gyakorisága folytán már forgatókönyve is van, ezúttal sem voltunk híján a képzelet szárnyalásának. Először is megjelent az RMDSZ házi sajtójában, a bukaresti Új Magyar Szóban, hogy állítólag egy dubrovniki, házinyulas vacsorán a Néppárt vezetőiben felmerült, hogy a Fideszt, bölcs megfontolásokból, a pártnak még a közeléből is elhajtják. No, aztán kiderült, hogy ilyen vacsora nem is volt, következésképpen kirugdosásokról sem dönthettek. Két nappal később azért a Népszabadság a biztonság kedvéért még friss hírként tálalta az értesülést, amit már maga az érintett párt frakcióvezetője volt kénytelen újólag cáfolni.

Viviane Reading asszony, a magyarok házi üdvöskéje, azonban tovább vívja, nem is magányos szélmalomharcát. Már az megér egy mosolyt, hogy ez a némi antropológiai stúdiummal és kevéske újságírói múlttal rendelkező úrhölgy alapjogi biztos, akit szakértelemben talán csak Somogyi Béla, esetleg Martin Schulz, a parlament szocialista elnöke képes csak fölülmúlni, neki még az érettségit sem sikerült abszolválnia, pusztán pártfunkcionáriusként sikerült csúcsra hágni. Az önzsibbasztó ideológia megértését tovább nehezíti, hogy Reading asszony néppárti képviselő, a negyedmilliós színsormintás kiskosztümben éppen a szocialisták előtt lejti pávatáncát, hiszen a franciák nehezen felejtik, hogy a konzervatív Sarkozy vereségét a szabadság győzelmeként kommentálta. Az, hogy érveik fondorlatos módon megegyeznek a hazai ellenzéki sajtóban föllelhetőkkel, nem csodálkozunk; információs alultápláltságukat az egykori szamizdatos balliberális megmondóemberek fényetetik. Ülnek a belvárosi kávéházban, savanyú szagú szakállukba túrva hangosan felnevetnek, s ilyenkor szülik meg üzeneteiket.

Mondjuk azt, hogy a londoni haverok úgy tudják, hogy a Zorbánt nem szívesen látják Thatcher temetésén. Ez jó, ott fog futni a scrollban, az uniós családapák pedig szörnyülködhetnek a televízió előtt. A kitűnő stílusú és gondolatgazdag Vörös Danny helyett most Rebbecca Harms, a testet öltött négymancs aggódjon a bírák nyugdíjaztatása okán, azon pedig csöppet se töprengjen, hogy a német újraegyesítéskor az NDK összes bíráját kirúgták, életkortól függetlenül. Igen ezek azok a vigécek, „neves” kávéházi értelmiségiek és kultúrdiplomaták, akik mindent aláírnak, ott vannak minden antirasszista megmozduláson, lelkes romavédők, Bayer Zsoltot verbálisan földbe tiprók, miközben a negyedik feles után, fel-felhorkantva büfögik egymás fülibe, hogy azér’ az Orbán az végső soron mégiscsak Orsós, höhö. Nincs ez persze másként a vészkorszakos szónoklatok utáni kocsmai hangulatban sem, ahol ugyancsak hamar előkerülnek a nílusparti székelyekről szóló üdítő aforizmák. Nekünk ezek jutottak itthon és Brüsszelbourgban egyaránt. S egy idő után az ember azt hiszi, hogy most már semmit sem ért, semmit sem tud, és szomorú. Aztán rájön, hogy mindent tud. És ettől még szomorúbb.

Szalmási Nimród