Hirdetés

Egy húszas, egy falat pizza és egy maréknyi hit

civishir.hu

2012.11.14. 08:09

Egy húszas, egy falat pizza és egy maréknyi hit
A kép illusztráció

Lejmolni már ezerféle módon tudunk, van négymillió szegényünk, de hogyan kerüljük el a teljes összeomlást? HeGergAnd jegyzete

Hirdetés

Hirdetés

Egyre többen és egyre többféleképpen, egyre többféle képben jönnek. A srác a falról válik le, amikor az udvarban elkezdem a pizzámat. Azért húzódtam be, hogy ne a borzalmas körúti csörömpölésben, tömegben és szmogban táplálkozzak, helyette őt nyertem. Fiatal, szelíd tekintetű, de kicsit zavart. Halkan kér valami kis valamit, nem is nagyon érteni. „És falatocskát is lehet?” – kérdi, ahogy elteszi a pár forint aprót. Azt is lehet. Török neki, aztán az utolsó falatot lenyelve továbbállok. Búcsúként javasolom a közeli pizzást, ha összegyűlik 200, oda menjen. Olcsó, és van íze is. Ez a szelíd lélek nem bántott, nem szívta le az energiámat, de egyre többen és egyre cifrábban kérnek. Érthető, hogy többnyire megállás nélkül száguldunk tovább. Önvédelem.

Jönnek sorban, egyre megdöbbentőbb változatokat produkálva. A tiszta feketeruhás, fekete csuklyás gótikus srác frissen, üdén, szakállasan házibuliba érkező mosollyal lép oda. Nem is érti az ember. Punk-rocker lejmoló hagyományok vagy drog? A hótmásnapos egyetemista az állomáson két őszinte mondattal lép elém. Mondjuk, róla tényleg az rí le, amit mond, rutintalan elsős, aki annyira satura itta magát, hogy haza se tud menni. Viszont a dörzsölt bokorlakó, aki úgy ül le mellém a parkban, hogy észre sem veszem, az egyik legrosszabb csöves fajta. Ahogy próbálom lerázni, azt ígéri, hoz nekem cipőt, amilyet csak akarok, de ettől sem érzem magam jobban, és lelépek. A villamosra felszálló, rendesen öltözött, elkeseredett tekintetű családapa a legdurvább eset. Talán a legélénkebb lenyomata, annak, ami zajlik körülöttünk.

Állítólag már négymillió szegény országa vagyunk. Kollegám a minap azt írta, nem lehet mindent a politikusokra kenni. Szerintem nagyjából fele-fele. Ők teszik, mi hagyjuk. Az ócsárlásnak viszont tényleg nincs értelme, csak rontja a helyzetet. Egyéni, családi és nemzeti szinten is mi magunk vagyunk a felelősök a sorsunkért. Megoldást pedig kizárólag higgadtan, indulattól, gyűlölettől mentesen lehet találni, és kitartással véghezvinni.

A legjobb példa egy újságos koldus volt. Ahogy odalépett az asztalunkhoz, tudtuk, hogy nem fogjuk elhajtani, elég volt a mosolygó tekintetébe belenézni. Udvarias volt, mondott pár szót az újságáról és a verseiről, végül olyan jót beszélgettünk, hogy feltöltődve váltunk el.

Aki fejben egyben tud maradni, és elfogadja, felvállalja helyzetét, napról napra összekapar egy maréknyi hitet, az nem fog elveszni. Jó példája a Margitszigeten edző hajléktalan-fociválogatott (legutóbb ott jártamkor két debreceni is volt köztük), közülük a felmérések szerint 70 százalék tudta magát visszaküzdeni a normális életbe, annyira megváltoztatta őket a rendszeres közös sport, a fegyelem és a kőkemény edzés.

Fejben sok minden dől el, de legalább ennyire fontos az egymásra figyelés. Akárhogy is nézem, a négymillióból máris jut majd mindenkinek ismerős, barát, rokon. A téma itt van a küszöbön, hiába hallgatunk róla. A szeletelődés, elkülönülés helyett ideje közösségekbe szerveződni, összetartani, kalákázni, pénztől független megoldásokat keresni, mert igen kemény idők járnak, és jönnek is még egy darabig.

HeGergAnd jegyzete

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Hirdetés

.