A magyar szakos egyetemista felmondta albérletét, munkahelyét küldetésére készülődve, ám végül átverődött. A kormányzati autókra jut 600 millió, a határon túli oktatásra nincs havi egymillió. E két hír ért utol a nyár végi forróságban.
Az egyik hír bejárta a sajtót, a másik csak nálam landolt. Van összefüggés közöttük, és akár kéz a kézben is megjelenhetnének, ha a média a sok zagyvaság helyett a valóságról és annak összefüggéseiről tájékoztatna. Az első hír nem érdemel sok szót. A Blikk értesülése szerint a kormányzat 600 millióért 97 új Skodát vásárolt, az ellenzék felhördült, néhány kommentelő szentségelt, aztán csend lett. Valljuk be, túlzottan nagy dolog nem történt. Annyival mindenki tisztában van, legalábbis sejti, hogy az elmúlt 21 évben egymással vetélkedő politikusaink nagyságrendekkel nagyobb összegeket tüntettek már el nyomtalanul.
Másnap viszont más megvilágításba került ez az értesülés. Akkor tudtam meg, hogy a magyar szakos egyetemista barátom mégsem mehet ki egy évre Csángóföldre történelmet és magyart tanítani, mert az állam egyik pillanatról a másikra megvonta a támogatást a projektet lebonyolító szervezettől. Már csak pár nap volt az indulásig, a barátom felmondta az albérletét, és otthagyta jól bejáratott munkahelyét, amivel eddig fedezte az egyetemista lét költségeit…
Az államnak kemény havi egymillió forintot jelentett a költségvetésben a szóban forgó támogatás, ami egyébként az előző kormányok alatt is létezett.
Elnézve a Kárpát-medencében a magyarság szellemi, lelki, egészségügyi helyzetét, népesedési adatait, valahogy mégiscsak azokon a fránya autókon kellene meghúzni a költségeket! Egyszerű adófizetőként inkább küldenék magyar egyetemistákat a csángó falvakba tanítónak, mint tolnék új céges autókat a vezetőink feneke alá, és azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül.
Zárásként jöhetne egy jókora pörölycsapás vagy a kritika feloldása, finomítása a cikkíró balos vagy jobbos nézeteire, vagy épp fenemód nagy semlegességére utalva. Hála a civishir.hu függetlenségének nem kényszerülök egyikre sem - sok más kevésbé szerencsés kollégámmal ellentétben - így csak egyszerűen elmondom, mi jut e két hírről eszembe.
A jelenlegi kormány kétségtelenül dicséretes módon, rögtön színre lépésekor megtette, amit már sokkal korábban meg kellett volna tennünk, és amit minden hozzánk hasonló helyzetben levő európai nemzet meg is tett mindenféle népszavazás nélkül. Ennek köszönhetően végre újra magyar állampolgárrá válhat minden magyar.
A fenti történetnek viszont éppen ellentétes üzeneten van, mint a kettős állampolgárságnak. Ezzel pedig megerősít egy sokszorosan megtapasztalt jelenséget a magyar politikában. Teljesen fölösleges beleélnünk magunkat bármelyik párt színébe, ideológiájába, világnézetébe és kikürtölt mondandójába, egyikükben sincs következetesség. Sokkal inkább a párton belüli csatározások, és a háttérben zajló lobbik végeredményétől függ az ország sorsa. Pártok helyett inkább emberekben érdemes gondolkodni, és annak szurkolni, hogy a hatalmon levők között a valamennyi pártban ott lévő élősködők helyett annak a néhány szereplőnek érvényesüljön az akarata, aki tényleg komolyan veszi feladatát és az ország sorsát.
És fontos lenne végre azt is tudomásul venni, hogy a puszta szurkoláson és a négyévenkénti szavazgatáson túl mi is sokat tehetnénk azért, hogy a társadalom igazi érdekei is megjelenjenek, és minél nagyobb súllyal szerepeljenek a döntéseknél – a hála istennek egyre szaporodó és erősödő civil kezdeményezések által. Hadd érezzék a döntéshozók, hogy szavazógépek helyett mégiscsak emberek élnek ebben a hazában.
HeGergAnd
Átadták a Professor Emeritus, valamint a Doctor honoris causa címeket is.
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Felkészülés a jövőre.
Átvizsgálják az épületeket.
Sokat köszönhet neki a hazai gyermektraumatológia.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.08)