Debrecen – Petrás János véresen komolyan gondolja, hogy Trianonnak vesznie kell. A Kárpátia szerinte nem pártpolitizál, hanem csak politizál, a Fidesz nem azt a fagyit nyalatja a néppel, amit az kért magának, és Vona Gábornak is van „történelmi vétke”. Cívishír-interjú
Cívishír: – Gratulálok! Önök sokszoros milliomosok!
Petrás János: – Micsoda?
Cívishír: – Tavasszal az egyik zenei portál megszámolta, a Kárpátiának nyolc száma is több mint egymillió letöltést hozott a YouTube-on. Ezzel a harmadikok LL Junior (12) és Tankcsapda (10) mögött. Ez már népszerűség a javából!
Petrás János: – Bevallom, én nem nagyon nézegettem a YoutTube-os videóink látogatottságát, de ha így van, akkor köszönjük szépen a rajongóinknak. Egyébként rólunk tudomást sem vesznek a rádiók és a televíziók, tehát aki minket hallani akar, eljön a koncertünkre, vagy éppen az interneten klikkel ránk.
Cívishír: – Minek rádió és tévé, ha van internet?
Petrás János: – Azért egy zene, egy zenekar propagálásában rendkívül fontos a rádiós és televíziós megjelenés. Az interneten azok találnak ránk, akik célirányosan minket keresnek. Sokkal szélesebb körben ismernének meg, ha a televíziók és a rádiók is foglalkoznának velünk. Nekik azonban nem vagyunk vállalhatók.
Cívishír: – Nagy pimaszság, ha azt mondom, hogy legalább nem kell súlyos pénzeket költeniük videoklipekre?
Petres János: – Nem pimaszság, hanem ez van. Éppen azért járjuk az országot, mindenhol fellépünk, ahol csak tudunk. Kell a kontaktus a rajongókkal. Rádió és tévé nélkül is szeretnek minket, ez Isten áldása. Megpróbáljuk mindig, minden körülmények között a legjobbat kihozni magunkból. Debrecenben is mindent beleadunk, megígérem!
Cívishír: – Ha nincs az MSZP-SZDSZ két kormányzati ciklusa, akkor is ilyen népszerű lenne a Kárpátia?
Petrás János: – Csak azt tudom, hogy most nem MSZP-SZDSZ van, hanem Fidesz-KDNP. Nem arra a fagyira szavaztunk, amit másfél éve nyalatnak velünk. Szerintem mindig van mondanivaló, amíg így mennek a dolgok az országban. Bár megjegyzem, hogy a Kárpátia csak politizál, és nem pártpolitizál. Magyarországon ha szóba kerül a politika, rögtön pártokra asszociálnak az emberek. Nem kéne. Mi nem pártokban, hanem ideológiákban gondolkodunk.
Cívishír: – A Kárpátia kapcsán óhatatlanul egy bizonyos pártra gondol az ember. A tavaly őszi, debreceni koncertjükön is e politikai formáció zászlóit lobogtatták.
Petrás János: – Nekünk semmi bajunk azzal, ha valaki pártzászlót hoz a koncertünkre, s ha történetesen annak a pártnak a törekvése egyezik a miénkkel, még csak a szemünket sem bántja. A Kárpátia egyébként hamarabb volt meg, mint a Jobbik, tehát nem mi mentünk a párt felé, hanem fordítva történt. Tudjuk, a Kárpátia rajongótábora és a Jobbik szavazótábora között nagy az átfedés, és mi magunk, a zenekar tagjai sok mindenben egyetértünk a Jobbikkal, legyen az a cigánybűnözés témája vagy a bankok és a hitelesek viszonya.
Cívishír: – Mégis megrótta Vona Gábort egy interjúban, amikor a politikus lemaradt a kettős állampolgárságról szóló parlamenti szavazásról.
Petrás János: – Nem róttam meg, csak szóvá tettem. Az egy magasztos, történelmi esemény volt, Vona Gábor soha nem bocsájthatja meg magának, hogy akkor éppen nem volt az Országházban.
Cívishír: – A Fidesztől, illetve a kormánytól is kaptak ingyenreklámot, amikor az EU-s elnökség hivatalos Facebook-oldalára linkelték a szerkesztők a Pálinka című dalt.
Petrás János: – Rendkívüli boldogsággal töltött el, hogy kormányzati szinten is vannak olyan emberek, akik szeretik a Kárpátiát, illetve annak mondandóját. Azon már nem derültünk olyan nagyot, hogy egy idő után levették, de összességében nekünk jól jött. Esküszöm, semmi közünk nem volt hozzá, nem lobbiztunk, hogy a dalunk oda kikerüljön. A magyar pálinkának köszönhető!
Cívishír: – Csak nem a pálinka miatt került le, hanem Kolozsvár „visszafoglalása” miatt.
Petrás János: – Tudom én azt nagyon jól. Nem merik kimondani, hogy Kolozsvár magyar. Mi kimondjuk. Jöttek-mentek ott népek, most románok uralják, de attól még ott csak vendégek. A magyar az őslakos. Ha tetszik a románoknak, ha nem, ez sziklaszilárd tény.
Cívishír: – Kádár Jánostól is „kaptak” egy ingyenreklámot. Gondolom, az is jól jött.
Petrás János: Igen, mégpedig 2007. május elsején.
Cívishír: – Kapásból beugrik a dátum. Csak nem kihallgatták a zenekar tagjait, amiért egy Kárpátia-idézetet festettek a falra a sírrablók.
Petrás János: – Nem hallgatott ki minket senki. Sírrablók? Én nem hiszem, hogy az egész megtörtént. Pont az ötvenéves évfordulóján annak, hogy Kádár János először tartott nagyszabású felvonulást? Gyanús. A tévében és az újságokban kéttalicskányi földet láttunk, márpedig tudjuk, hogy embert két mélyre temetnek, tehát van rajta 1,5-2 köbméter föld. Én nem hiszek a mesékben. Azt tudom, hogy a 2006. őszi tüntetéseket vérbe fojtotta az akkori hatalom. Kádár csontjaival szerintem csak szédítettek bennünket.
Cívishír: – Azért népszerűek, mert mindent kimondanak, és azért nem szerepelnek a tévében, rádióban, mert mindent kimondanak. Ez a 22-es csapdája.
Petrás János: – Nem hiszem, hogy túllépjük a határt. Mi addig megyünk el, ameddig lehet. Nem másokat, más népeket ostorozunk, hanem a magyarokat szeretjük és mellettük beszélünk. Természetesen kommentáljuk a koncertjeinken a napi történéseket, szóvá tesszük, ha valami nem tetszik. Megmondjuk a magunkét azoknak, akik például Wittner Mária nénit lekurvázzák, vagy akik el akarják tiporni a határon túlra rekedt testvéreinket.
Cívishír: – Még ha be is vonulnánk Kolozsvárra, mihez kezdenénk az Erdélyben élő hatmillió románnal?
Petrás János: – Az majd eldől idővel. Lépésről lépésre kell haladni. Az első az, hogy visszaszerezzük Erdélyt.
Cívishír: – A Vesszen Trianon ugye egy revizionista romantika?
Petrás János: – Trianonnak nincs romantikája, Trianonnak vesznie kell! Mert igazságtalan. Amiről mi énekelünk, azokat komolyan is gondoljuk. Egy igaz magyar embernek felelősséget kell vállalnia a családjáért ugyanúgy, mint a nemzettársaiért. Ezt a szétszakított, határokkal elválasztott magyar nemzetet egyesíteni kell!
Cívishír: – Lassan nem lesz kiket egyesíteni. Az átlag magyar 30 évesen még szingli, és esze ágában sincs gyereket vállalni. Az új lemezen azt énekli: Gyarapodjon szép nemzetem! Nekik üzen?
Petrás János: – Akár nekik is, de tudomásul kell venni, hogy változnak az idők. A mai világban a gyerekvállaláshoz biztos anyagi háttér szükséges. Az állam bort iszik és vizet prédikál, a fiataloknak nincs jövőképük. Szóval nem mennek jól a dolgok.
Cívishír: – Évről évre új albummal rukkolnak elő. Még mindig van mit mondani?
Petrás János: – Egy év alatt annyi minden történik, hogy muszáj kiadni egy lemezt. A történelem kereke forog, nincs megállás. Meg hát a múltat se sikerült még feldolgozni. Az új album például egy olyan eseménynek adózik, mely mind a mai napig nem él igazán a köztudatban, bár nagysága, jelentősége óriási. A "Justice for Hungary" (Igazságot Magyarországnak) amerikai magyarok áldozatkészségéből épült repülőgép volt, amellyel Endresz György pilóta és Magyar Sándor navigátor 1931. július 15-16-án rekordidő alatt repülték át az Atlanti-óceánt.
Cívishír: – Mit hallunk Debrecenben?
Petrás János: – Minden lemezről felcsendül egy vagy több dal, mint mindig.
Cs. Bereczki Attila
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Két vidéki banda csapott össze.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.23)