Cukoradó, zsíradó, adók adója

Ha sírdogál gyorsétkeztetésünk, hogy meg akarják adóztatni a bőségesebb zsírt tartalmazó hamburgereket, meg más étkeket, akkor megnyugtatom őket, hogy nem ez a kormány találta ki a képtelenebbnél képtelenebb adókat. Maradjunk csak a magyar adózási hagyományoknál, mert ha teszünk egy kis nemzetközi kitérőt, akkor vége se szakadna eme irománynak. Tény, hogy az ősmagyarok nem adóztak, vagy ha igen, akkor természetben, teszem azt: két nyestbőrből egyet kellett leadni a fejedelemnek. Aztán állammá szerveződésünk után ezüstpénzt verettek első királyaink, de mivel az ezüst hamar kopott, azt két vagy három évenként be kellett cserélni a királyi kamaránál. Nos, a csere nem ment olyan könnyen, a kamarások busás hasznot hoztak a királyi konyhára. Igen ám, de Róbert Károly bevezette az aranyforintot, az már nem kopott és a kamarák a csere haszna nélkül csaknem éhen haltak. Na, ekkor vezette be a király a kapuadót. Aztán a földesúr a kilencedet, a robotot és az egyház a tizedet. Nos, várhatta a magyar jobbágy a havi csekkeket, bizony alig volt miből törleszteni. Mivel az akkori magyar családok még nem ismerték az egykézést, és négy-öt vagy még ennél is több gyermek kiabált a portánál éhesen, a gazda őket is jól kellett lakassa. Na meg, ha felnőttek, akkor kiházasítsa, vagy férjhez adja. A hozományt akkor még nem adózták, de a nászajándékba kapott szekeret sem volt pofája megadóztatni a falu bírójának. Inkább elment ő is a lakodalomba, oszt hajnalig ette és itta az adótartozást. Ha fiú nősült a házhoz, akkor az apa háza mögé épített magának, aztán az ő fia az ő háza mögé és egy kapu mögött hamarosan utcák nőttek. A család mégiscsak a kapu szerint adózott. Észre is vette egy élelmesebb királyi APEH-ügynök, hogy a kapu mögött egyszerre több kéményből is száll a füst Isten szabad ege felé, legott értekezletet hívott össze a királyi palotába, és elhatározták a füstadót, tehát minden kémény után fizetni kellett állambácsinak.

Ilyen szép hagyományok után nem csoda, hogy a jelenlegi kormány még a túlzott cukorfogyasztást is megadóztatja. Hiszen nézzünk csak körül: hány és hány hízott ember sétafikál az utcán. Elhíznak csak azért, mert a Burger Kingben, meg a McDonald's-ban agyoncukrozott hamburgerekkel és más bergerekkel etetik a jámbor betévedőt, hát most akkor fizessen adót a felelőtlenül hizlaló burgeres főszakács! Mert a kormány nem nézheti üres zsebbel az elhízott állampolgárt, mert ha továbbra is így hízik, akkor hamarosan feldobja a talpát, s akkor egy adófizetővel kevesebbet mutat az állami lajstrom. Íme, hogyan lehet harcolni a felelőtlen cukrozás ellen és a költségvetés egyensúlya sincs akkora veszélyben, főleg ha soványabbak a járókelők. Már látom is az új tévéreklámot: – Sovány vagyok, nem hízok! – mondja egy cingár férfiú és egy dagadt pacákra mutat: – Én juszt sem eszem zsírt és cukrot!

Attól félek azonban, hogy a házilag hízottakat majd nem veszi figyelembe a készülő törvény. Engem, például, aki annyi cukrozott zsíros kenyeret eszem, amennyi belém fér. Vagy még ennél is többet. És röhögve nem vallom be az adóhivatalnak, a cukros rubrikát nem töltöm ki. És nem tölti ki a szomszéd sem, mert tudom, hogy ő mindennap a Burger Kingben reggelizik, ebédel és vacsorázik. Fertelmesen cukros és zsíros ételeket töm magába és már fekélye is van, de abba nem hagyja. Pedig sovány, mint az ujjam.

Egy szó mint száz: adózunk már csak az adó kedvéért is. A modern adót különben is egy rajongó APEH-ellenőr találta ki. Ő szerelmes volt egy maszek harisnya szemfelszedőbe, de az máshoz ment férjhez Kanadába, s az ellenőr dühében adókat talált ki. Még az ápolói is panaszolták a sarki kocsmában, hogy „odabent” kitalálta az adók adóját. Vagyis: minden adózó fizet még azért, hogy adózhat. Örömében vagy bánatában, egyre megy!

Bereczki Károly