Hirdetés

Bő erőt, Debrecen!

civishir.hu

2012.04.24. 08:21

Bő erőt, Debrecen!
Örökérvényű üzenetet adott át

Debrecen – „Dobj egy ímélt, fészbukon írj rám, legyél fenn skype-on!” Nagyapámék a debreceni homokon ezt tíz perc alatt megoldották, a végén jött a lájkolás: „Délután gyere be hozzám egy vadveresre!”

Hirdetés

Hirdetés

„Figyelj, ne haragudj, le kell tennem, majd dobj egy ímélt, fészbukon írj rám, próbáld meg cseten, legyél fenn skype-on!” – vágódik ki az ember az autójából mondjuk a Csapó utcára, és kezdi meg a reggeli rohanását. Kezében telefon, oldalán laptop, zsebében pendrive. Lelkében zizegés-rezegés, a kütyük diktálta ritmusban. Ezzel szemben 25 évvel ezelőtt nagyapám reggelente úgy érkezett meg a Diószegi úti kertjébe, hogy miután enni adott a macskáknak, megvetette a lábát a jó kis debreceni homokban, és kurjantott egy hatalmasat. „Bűű erőt, szomszéd! Kinn vagy már?!”

Száz-kétszáz méteres távolságból körös-körül jöttek a válaszok. „Heeeeeej!” „Bűűű erőt, Aaanti! Már a háromnegyed hatossal kinn voltam!” Az egészséges üvöltözésben végérvényesen elkezdődött a nap, telefon nélkül cserélődtek a hírek: vissza kellene hozni az ütvefúrót, délután 2-re jön a ganyé, az onokák kinn aludtak az éccaka, Kis-Szabó gödörbe lépett, Magyar Lajos átment Kenyerésékhez kártyázni. A kerti híradó rendszerint azzal végződött, hogy nagyapám abba az irányba, ahonnan a legtöbb válasz jött odakurjantott: „Hazafelé gyere be hozzám egy vadveresre!”

Ez a mai híráramlást tekintve egyenértékű volt egy lájkolással. De komolyabb következményei voltak, a kerti munkák után hazafelé tartó ember betért a nagyapám buszmegállóhoz közeli birodalmába, és kapott egy pohárral a fínom homoki borból.

Míg kortársai perceken át sorolták, milyen gyógyszereket szednek, neki egyetlen gyógyszere a napi fél liter bor volt. Erre akkor szokott rá, amikor hazagyalogolt a Don-kanyarból, ahonnan csak minden tizenhetedik magyar katona tudott visszatérni. „Aki ott pálinkát ivott, az megfagyott a 30 fokos hidegben. Csak azok bírtak tovább jönni, akik bort ittak”. Hetvenes éveiben is olyan ereje volt, hogy ha kezet fogott vele valaki, sokáig csillagokat látott, tüsszentésére a szomszéd rendszeresen elejtette a kávéscsészét.

A 9-es busz délelőttönként az unokáit is meghozta a kertbe, örömében már messziről kiabált: „Heeej! Megjött a nagy erő! Nekem már nem is kell dolgoznom!” Ha netán tényleg adott valami munkát, 1-2 óra után úgyis mehettünk játszani. „Na legények, uzsgyi!” És miénk volt négyszász négyszögöl. Annyira szeretett bennünket, hogy nemcsak mi töltöttük kertjében a fél gyerekkorunkat, hanem az utcánkban lakó barátaink is gyakran velünk jöhettek.

Mikor már ifjúságunk ezer kihívása kötött le minket, akkor is nagy hatással volt ránk. „Na, legények, megvertétek a csizmaszárat?” – kérdezte egy-egy buli másnapján. A régi világot hordozó, tiszta beszédét imádtuk hallgatni. Akár soha el nem fogyó történeteit mesélte, akár a világ mai dolgairól mondta el véleményét, mindig kaptunk tőle valamit. Egyik legfőbb, leginkább megmaradt üzenete a családról szólt: „Mindig arra figyelj, hogy a családod jólétben, egységben, szeretetben éljen, a többi csak ezután következik!”

Gondoltam most is bekopogok hozzá. Ahogy alakulnak itt a dolgok, bizony ránk férne néhány tiszta gondolat. Egy égi cseresznyefa alatt értem el, ebéd utáni pihenőjét töltötte. Büszkén elújságoltam, hogy odalent az egész baráti körömben elterjedt a régi debreceni köszönés, amit tőle tanultunk. Mosolyogva bólogatott, aztán kérdeztem a mai dolgokról, de csak nézett rám szelíden. Nem mondok én semmit, kisfiam, írd csak le egyszerűen, amiket láttál, amikor még éltem. Amiket kaptál tőlem. Az elég lesz.

Akkor hát BŐ ERŐT mindenkinek!

Hegedűs Gergely

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Hirdetés

.