Debrecen – Még öt nap, és véget ér az észvesztő pénzköltés kényszere meg az azzal járó idegbeteg állapot. Ajándékok eldugdosva, hitelkártya kimerítve. Jöhet a karácsony!
De addig még nincs nyugtunk, hiszen a magyar lakosság (egy nem reprezentatív felmérés szerint) 63,8 százaléka még ilyenkor szerzi be a fa alá szánt, személyre szóló vagy jobb híján kiválasztott ajándékokat. Egy másik kutatás ugyanakkor azt állapította meg, hogy idén hamarabb elkezdődött az ajándékok begyűjtése, mint tavaly. Az igazság valószínűleg félúton van…
Be a marketbe!
Az akciók rendesen csalogatják a tömeget a bevásárló központokba, nem számít influenza- és calici-járvány, megyünk, dúródunk, sorban állunk órákig. A tavalyi sláger – a lapostévé – ebben az évben a mobiltelefon mögé szorult, hiszen egyértelműen az utóbbi a legmenőbb faalávaló. De míg a mobilokat csak akkor lehet olcsón megvenni, ha előfizetést és hűségnyilatkozatot is vásárolunk hozzá, addig az egyéb elektronikai kiegészítőket a hipermarketekben is jó áron meg lehet szerezni. Ugyanitt MP5 lejátszót 15 ezer forintért, digitális fényképezőgépet pedig már 6 ezerért lehet kapni, ami tényleg potom.
Hagyományost vagy újat?
Ha valaki egy konyhatündér fiatalasszonynak vagy egy sok unokás nagymamának készül meglepetést szerezni, vegyen neki 72 részes evőeszközkészletet, 18 ezer forintért nem annyira drága. Újdonság, hogy digitális fotókerettel (10 ezer) modernizálhatjuk a fényképtartó készletet, nem kell ide óarany keret vagy faragott ráma, az idejük rég lejárt. Ha még mindig nem untuk meg a hipermarketek kínálatait és végeérhetetlen sorállásait, akkor 8000 forintos áron beszerezhetünk egy jó kis retró táskarádiót vagy egy bólogató fejű kutyát 1300-ért. (Igaz, utóbbihoz egy Zsigulit is le kéne akasztani valahonnan, de az autópiac ezzel a márkával ma már nem annyira foglalkozik.)
Fentről, a netről
Aki nem szeret, nem tud vagy nem ér rá boltba járni, az rendeljen otthonról, karosszékből. Vagy az ágyon fekve a laptopról, mindegy. A hölgyek – illetve a nekik vásárló férfiak – itt előnyben vannak, mert a pampucot százféle (megbízható!) webáruházból beszerezhetik, a szempillaspirál és a parfüm nemigen ad okot az aggodalomra. Könyvet, gyógytermékeket szintén jól lehet a világhálón beszerezni, ahogy ruhaneműt is.
Persze az Európai Fogyasztó Központ azért felhívja mindenki figyelmét, hogy megbízhatatlan(nak tűnő), ismeretlen helyről ne vásároljunk, vagy ha mégis ragaszkodunk hozzá, válasszuk az utánvétes fizetést. Rémisztően sok pénzt tudnak ugyanis kiszedni a csalásra hajlamos egyének a naivitásra hajlamos egyénektől, tehát például több százezer forintos elektromos gitárt Nagy-Britanniából ne a neten rendeljünk, ha megoldható.
Egy meghitt vacsora
Aki viszont nem tud, nem szeretne vagy nem akar pénzt költeni ajándékokra, az főzzön egy jó vacsorát, költse el a szeretteivel együtt és idézzék fel, mi volt a három legjobb dolog a mögöttük maradó évben. Attól biztosan boldog lesz a karácsonyuk is!
A debreceni dandár a Magyar Honvédség legnagyobb szárazföldi katonai szervezete.
Ő pedig írt egy búcsúlevet.
Az Apolló Superiort betemette a múlt. Más elképzelések vannak a belvárosi tömbbel.
A polgármester hétfőn este jelentette be.
Gurmai Zita és Komjáthi Imre tartott fórumot.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.10.03)