Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Lázár János : 2025-ben elkezdődhet a négysávosítás Debrecen és Hajdúszoboszló között

Cívishír | 2024. 10. 18. | 14:00:14
A keleti elkerülő még ebben az évtizedben realitás a miniszter szavai alapján.
Lázár János : 2025-ben elkezdődhet a négysávosítás Debrecen és Hajdúszoboszló között
Több útépítés a kivitelezés szakaszába lép, mások még tervezés alatt állnak (Fotó: NIF/Facebook)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

2029-ben megvalósulna a keleti elkerülő út Lázár János elképzelése szerint; az építésügyi és közlekedési miniszter azt is mondta, hogy jövő év elején elindítják a 4-es főút négysávosításról szóló, a Debrecen és Hajdúszoboszló közötti szakaszra vonatkozó kiviteli közbeszerzést; az évtized végére az M4-es Berettyóújfaluig megépülne. 

– A keleti elkerülő lenne a következő nagy közúti beruházás, amely élhetőbbé teszi Debrecent. Reális cél, hogy 2026-ig elkészüljenek a kiviteli tervek, majd 2029-re megvalósuljon az elkerülő út – mondta a miniszter egy debreceni munkamegbeszélést követően. A keleti elkerülő tanulmánytervéről szóló szerződést 2023 novemberében írta alá az Építésügyi és Közlekedési Minisztérium és a közbeszerzési eljárásban nyertes Utiber Kft. képviselője. Az út a 47-es és 354-es főutak között valósulna meg. Első ütemben – legalábbi az eddig ismertetett elképzelések szerint – a 4-es, a 471-es és a 48-as főutakat kötnék össze, majd a 48-as és a 47-es főutak közötti kapcsolat következne.

A 4-es főút Debrecen és Hajdúszoboszló közötti négysávosításának engedélyes tervei 2023 végére elkészültek, azóta viszont nem történt érdemi előrelépés. A Cívishírnek Lázár János most azt mondta, jövőre kiírják a kivitelezésről szóló közbeszerzést. Ebben annak is szerepe van, hogy a debreceni városvezetés ragaszkodik a projekthez, mondván, az agglomerációból négysávos közútakon vagy vasúttal lehessen eljutni a megyeszékhelyre. Lázár János ezt úgy kommentálta, hogy az erre vonatkozó tervezési megbízásokat kiadja, kiadta. Ebbe a körbe tartozik a 4-es főút Debrecen és Nyíregyháza közötti négysávosítása is, amelyért szintén lobbiznak Papp Lászlóék.

A miniszter emlékeztetett, jelenleg is zajlik az M4-es sztráda továbbépítése Törökszentmiklóstól Kisújszállásig (150 milliárdos beruházás), 2026 elejére elkészülnek. Ezt követően az autópálya Karcagig, majd Berettyóújfaluig tartó szakaszai következnek, úgy számolnak, mindez 2030-ra megvalósulna. Kisújszállástól Berettyóújfaluig mintegy 60 kilométernyi autópályát kellene megépíteni; ily módon összekapcsolódna az M35 és az M4.

Többször írtunk már a Debrecen és Békéscsaba közötti útfejlesztési tervekről, ez ügyben Lázár János arról beszélt, hogy a „legvalószínűbb forgatókönyv” szerint 2026 és 2029 között Békéscsaba és Szeghalom között megkezdhető a négysávosítás.

A Debrecenen belüli közlekedési fejlesztések esetében még ebben az évben területet adnak a Balmazújvárosi út-Füredi út-Csigekert utca-Szabó Lőrinc utcai, a Vámospércsi út-Faraktár utca-Budai Nagy Antal utca-Hétvezér utca, a Szoboszlói út-Erzsébet utca-Külsővásártér, valamint a 354-es főút-Domokos Márton út csomópontjában elvégzendő átalakításokhoz. A Rakovszky és Ótemető utcai kereszteződés esetében – mint megírtuk – új kört kell futni a kivitelező kiválasztásában. 

Tervezés alatt áll a 47-es főút Debrecen és Mikepércs, valamint a 35-ös főút Debrecen és Józsa közötti négysávosítása, a józsai északi tehermentesítő út megépítése és a 481-es főút bővítése

Munkamegbeszélés Debrecenben 2024 októberében Lázár János és Papp László csapata között (Fotó: Lázár János/Facebook)

Az elővárosi vasútfejlesztések szempontjából mérföldkőnek számító Debrecen-Balmazújváros vasútvonal (108) villamosítása 2026-ban fejeződik be. 

A 106-os (Debrecen-Nagykereki) vasútvonalról Lázár János most úgy nyilatkozott, hogy a síneket csak akkor helyezik át a jelenlegi helyéről (a Déli Gazdasági Övezet területéről), amennyiben az iparosítás kiszorítja onnan. A jövőben a debreceni önkormányzat bevonásával „precíz tervet” készítenek arról, hogy milyen költséggel járna az új nyomvonal kialakítása és miként hatna ez a közlekedőkre, ugyanakkor Lázár János szerint ennek csak akkor van értelme, amennyiben e teher vállalása mögé valamiféle megtérülés kerül.

Új hírek vannak a Mechwart szakközépiskola fejlesztéséről is: a kollégiumépítés kivitelezését célzó közbeszerzés novemberben indul, a remények szerint jövőre megkezdődhet az építkezés. A főépület rekonstrukciójának engedélyes kiviteli tervei 2025 első felében készülhetnek el.

Ratalics László

További híreink
Együttműködést kötöttek a gyógyszeripar jövőjéért Debrecenben
Együttműködést kötöttek a gyógyszeripar jövőjéért Debrecenben
A partnerség célja a kutatás-fejlesztés erősítése is.
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Lukács Zsolt beolvasott a fideszes vezetésnek
Lukács Zsolt beolvasott a fideszes vezetésnek
Hibás kampánystratégiáról beszélt Papp László a debreceni közgyűlésen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Bombával fenyegetett Debrecenben
Bombával fenyegetett Debrecenben
Férje bírósági tárgyalását akarta megakadályozni.
Felújítják a távhővezetéket a Teleki utcán
Felújítják a távhővezetéket a Teleki utcán
A debreceni lakótelepen élők türelmét kérik június végéig.
Programkavalkád a debreceni családi napon
Programkavalkád a debreceni családi napon
A DEAC rendezvényén húsz sportágat lehet kipróbálni.
Táncra perdültek a debreceniek
Táncra perdültek a debreceniek
Villámcsődület a város főterén.
Tárkányi: újranyitjuk a 106-os vasútvonalat
Tárkányi: újranyitjuk a 106-os vasútvonalat
Azt ígéri, rövid időn belül újra használhatják az utasok.
Irodalom éjszakája: 25 szerző, 25 alkotás Debrecenben
Irodalom éjszakája: 25 szerző, 25 alkotás Debrecenben
Háromnapos rendezvénysorozat május végén.
Újabb debreceni utak aszfaltozása kezdődött
Újabb debreceni utak aszfaltozása kezdődött
Teljes burkolatcserét végeznek.
Fülesbagoly az M4-esen: rendőrök segítettek
Fülesbagoly az M4-esen: rendőrök segítettek
A Hortobágyi madárkórházba szállították.
Ismerősüket vádolta autólopással két létavértesi
Ismerősüket vádolta autólopással két létavértesi
Bevallották, hogy a történetből semmi sem volt igaz.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Mentő a hajdúszoboszlói balesetnél
Mentő a hajdúszoboszlói balesetnél
Két autó ütközött össze.
Nem tudott leállni a balmazújvárosi csokitolvaj
Nem tudott leállni a balmazújvárosi csokitolvaj
Vissza-visszatért az édességekért.
Víz és utak: nagy dobás előtt Újtikos
Víz és utak: nagy dobás előtt Újtikos
Vizes élőhelyet állítanának vissza, és 2,4 kilométeres külterületi út fejlesztéséről is döntésre várnak.
Polgármester-választás lesz Hajdúböszörményben
Polgármester-választás lesz Hajdúböszörményben
Göröghné Bocskai Évának harminc napon belül kell megszüntetnie az összeférhetetlenséget.
Ég az akácos Téglás és Újfehértó között
Ég az akácos Téglás és Újfehértó között
Tíz hektáron csaptak fel a lángok.
Nagy munka kezdődhet Vámospércsen
Nagy munka kezdődhet Vámospércsen
Kiírták a közbeszerzést.
M3: felborult egy kamion Polgárnál
M3: felborult egy kamion Polgárnál
A pihenőben történt baleset.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Víz és utak: nagy dobás előtt Újtikos
Víz és utak: nagy dobás előtt Újtikos
Vizes élőhelyet állítanának vissza, és 2,4 kilométeres külterületi út fejlesztéséről is döntésre várnak.
Debreceni autóverseny mögé állt be a Schaeffler
Debreceni autóverseny mögé állt be a Schaeffler
Ismét rajtvonalhoz állnak a legkisebbek.
Nagy munka kezdődhet Vámospércsen
Nagy munka kezdődhet Vámospércsen
Kiírták a közbeszerzést.
Régi elvárás a Debreceni Köztemetőben
Régi elvárás a Debreceni Köztemetőben
Megújulna a Tükörtó; a sírokhoz már a mobiltelefon is odavezet.
Téglás új szintre lépett
Téglás új szintre lépett
Piac, kerékpárutak és a települést elkerülő 4-es főút rajzolja át a város jövőjét.
Intenzív szaghatás: országszerte trágyáznak
Intenzív szaghatás: országszerte trágyáznak
A Nébih a lakosság megértését és türelmét kéri.
GVH: 1,3 milliárdot fizet a Temu
GVH: 1,3 milliárdot fizet a Temu
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt.
Hőmennyiségmérők hitelesítését végeztetné a Debreceni Hőszolgáltató
Hőmennyiségmérők hitelesítését végeztetné a Debreceni Hőszolgáltató
Esedékessé váltak a távhőrendszer hőközponti mérőinek hitelesítése.
Több házasságkötés, kevesebb baba
Több házasságkötés, kevesebb baba
KSH: kevesebb szülés, csökkenő termékenységi arányszám.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Magyar: megszüntetjük a Szuverenitásvédelmi Hivatalt
Magyar: megszüntetjük a Szuverenitásvédelmi Hivatalt
Ezzel spórolunk hatmilliárd forint közpénzt - írja a leendő miniszterelnök.
Mit tehetünk, ha a szomszéd telkén üvölt a zene?
Mit tehetünk, ha a szomszéd telkén üvölt a zene?
Nem egyszer, hanem szinte folyamatosan.
Érettségizők, kezdődik!
Érettségizők, kezdődik!
Országszerte 148 ezer diák nagy napja érkezik el. Szurkolunk!
Ruszin-Szendi: megkezdődött az átadás-átvétel
Ruszin-Szendi: megkezdődött az átadás-átvétel
A leendő honvédelmi miniszter azt mondta, rövid időn belül minden ügyet kivizsgálnak.
„Belőttek” a solymári óvodába
„Belőttek” a solymári óvodába
A redőnyt egy lövedék törte át – közölte a polgármesteri hivatal.
Nem május 1-jén nyit a fürdők többsége
Nem május 1-jén nyit a fürdők többsége
Ennek oka az energiaárak emelkedése.
Lottócsoda: minden nagynyertes jelentkezett
Lottócsoda: minden nagynyertes jelentkezett
A négy játéknak a főnyereménye nagyjából 8 milliárd forint.
Elérhetővé vált az otthon alkalmazható SMA-terápia
Elérhetővé vált az otthon alkalmazható SMA-terápia
Egyedi méltányossági alapon igényelhető.
Hirdetés
Hirdetés
Együttműködést kötöttek a gyógyszeripar jövőjéért Debrecenben
Együttműködést kötöttek a gyógyszeripar jövőjéért Debrecenben
A partnerség célja a kutatás-fejlesztés erősítése is.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Fülesbagoly az M4-esen: rendőrök segítettek
Fülesbagoly az M4-esen: rendőrök segítettek
A Hortobágyi madárkórházba szállították.
Ismerősüket vádolta autólopással két létavértesi
Ismerősüket vádolta autólopással két létavértesi
Bevallották, hogy a történetből semmi sem volt igaz.
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Gazdaság
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Víz és utak: nagy dobás előtt Újtikos
Vizes élőhelyet állítanának vissza, és 2,4 kilométeres külterületi út fejlesztéséről is döntésre várnak.
Debreceni autóverseny mögé állt be a Schaeffler
Ismét rajtvonalhoz állnak a legkisebbek.
Nagy munka kezdődhet Vámospércsen
Kiírták a közbeszerzést.
Támogatott tartalom
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Kerti fabútorok felkészítése a szezonra
Kerti fabútorok felkészítése a szezonra
Így készítsük fel a fát a szezonra.
Hirdetés