Zsáka visszavette a kastélyát

A Rhédey-kastély a felújítását követően az elmúlt években Zsáka kulturális központjává nőtte ki magát, olyan hellyé, ahol a múlt öröksége és a jelen közösségi élete találkozik. A kastély állandó kiállításai a Rhédey-család és a brit Windsor-ház kapcsolatát, valamint a zsákai festőművész, Madarász Gyula életművét mutatják be. A történelmi épület falai között rendezvények, tárlatvezetések és kulturális események váltják egymást, a kertjében pedig falunapok, főzőversenyek, találkozók színesítik a programokat.
A kastély sorsa idén tavasszal új irányt vett: május 1-jétől a Zsáka önkormányzata vette át az üzemeltetését. Korábban vállalkozók bérelték az épületet, akikkel hosszú távra terveztek, ám egyik sem tudta megfelelően üzemeltetni a műemléket. Az utolsó bérleti viszony április végén megszűnt. Az ok egyszerű volt – a pénz. Elmaradtak, a villany és közüzemi számlák befizetései, a tartozás pedig tovább nőtt. Bár a vállalkozó ígéretet tett a rendezésre, ez végül nem történt meg, így az önkormányzat visszavette az irányítást.
– Most először termel hasznot a kastély az önkormányzatnak – fogalmazott Gitye János polgármester, aki hangsúlyozta, hogy a döntés óta a működés átláthatóbb, kiszámíthatóbb lett, és az intézmény már saját magát fenntartja. A kastély üzemeltetését az önkormányzat egy társintézményen keresztül végzi, amely hatékonyan koordinálja a kulturális és rendezvényszervezési feladatokat.
A Rhédey-kastély azóta a pezsgő élet színtere. A falak között 2025-ben neves előadók léptek fel, többek között Nyári Károly, Nyári Aliz, Kökény Attila és Rakonczai Viktor is, akik mind telt házas élő koncertet adtak. A kastély parkja kedvelt esküvői helyszín, de tartanak itt születésnapokat, évfordulókat és különböző közösségi rendezvényeket is, például itt volt a zsákai falunap. Az épületben tárlatvezetések, sajtótájékoztatók és nemzetközi találkozók zajlanak, így a magyar–román közúthálózattal kapcsolatos nemzetközi egyeztetések is itt kaptak helyet.
A polgármester szerint a kastély nemcsak kulturális, hanem gazdasági szempontból is fontos a településnek. A rendezvények révén nőtt a turisztikai forgalom, a látogatók több napot töltenek a térségben, ami a helyi szolgáltatóknak is bevételt jelent. – A kastély most először valóban közösségi kézben van, és úgy működik, ahogy azt Zsáka megérdemli – tette hozzá Gitye János.
A műemléképület ma már nem pusztán a Rhédey-család történelmi örökségét őrzi, hanem motorja lett a falu kulturális és közösségi életének. A zsákaiak büszkék arra, hogy visszakerült hozzájuk a kastély, amely újra megtelt élettel, programmal és tartalommal – és immár nemcsak a múlt, hanem a jövő is épül benne.
Adventi gyertyagyújtások
Zsáka önkormányzata idén is közös adventi gyertyagyújtásra hívja a település lakóit. A falu főterén négy egymást követő vasárnapon lobban fel a szeretet ünnepére készülődés fénye, minden alkalommal más közreműködőkkel és ünnepi műsorokkal.
November 30-án 17 órakor Katonáné Varga Olga református lelkész gyújtotta meg az első gyertyát, amelyhez az idősek klubja adott műsort. December 7-én Szörnyű Sándorné, a Zsáka Közszolgálati Díj birtokosa gyújtja meg a második gyertyát, a zenés–verses összeállítást pedig a zsákai Kölcsey Ferenc Általános Iskola tanulói adják. A harmadik adventi vasárnapon, december 14-én Pop Cosmin Florentin ortodox lelkész látja el a gyertyagyújtás tisztségét, a műsorban ezúttal a zsákai Kastélykerti Óvoda kisgyermekei lépnek fel. December 21-én, az utolsó vasárnapon Gitye János polgármester gyújtja meg a negyedik gyertyát, amelyet látványos program kísér: a Sárkánylányok tűztánca és a Piruett táncshow zárja az adventi sorozatot.
Az ezüst- és aranyvasárnapi alkalmakat kirakodóvásár és forraltbor-kínálás is színesíti, így a közösség tagjai nemcsak az ünnepi hangulatot élvezhetik, hanem egymással is találkozhatnak az adventi időszakban.
CH




















































