Importáljunk nemzettudatot Svájcból!

Sokfelé, a nagyvilág számos pontján élnek még magyar népcsoportok. Eddig is tudtunk a magyarabokról, a kazahsztáni magyarokról, s bár pillanatnyilag a magasságos Tudományos Akadémia még nem fogadta el „hivatalosan”, de minden bizonnyal a magyarság ázsiai származású, s így a hun-avar tudatnak valós történelmi talaja van. Az a tény, hogy a székelység nemzettudatában makacsul él a hun-avar származás tudata, csak mosolyra fakasztotta eddig a „hivatalos” történetírást. Láttam viszont a napokban, a Magyar Televízió Átjáró műsorában egy filmet: Svájc déli részén, fenyvesek és sziklák szorította völgyben él egy magát hunnak nevező népcsoport. A völgyet ráadásul még Hun-völgynek is nevezik, s már elöljáróban megjegyzi a kommentátor, hogy e népcsoport nyelve teljességgel ismeretlen Európa eme tájékán. Mutatta is a képernyő a völgy építkezését, hát valóban ugyanaz, mint a székelyeké. Ugyanolyan a kopjafa, mint a Székelyföldön és meg is fogalmazták, hogy e völgy lakói magukat a hunok maradékainak tekintik. Állítólag 200 hun harcos szakadt le egy csata után a főseregtől, és kóborlásaik után jutottak el ebbe a völgybe, ahol aztán háborítatlanul élnek 1500 éve. Néhány határnevet is említenek: vitán felül magyar eredetű elnevezések ezek: Kálló, Rét, Kopja és más hasonló nevek. Embertani képük is magyaros, a nőké éppúgy, mint a férfiaké. A kiugró járomcsont, a széles homlok és más mongoloid vonások is megtalálhatók az itt élők embertani vonásaiban. Kétségtelenül hunok és magyar származásúak!

S akkor ismét ott vagyunk, ahol a part szakad. Vagyis: az, hogy az Árpád-ház egyenes ágú hun leszármazottnak, Attila örökösének vallotta magát, az nem véletlen. Krónikáink, amelyek Árpád honfoglalását „másodiknak” nevezik, egyáltalán nem tévednek és a legteljesebb igazságot mondják ki valamennyien: Anonymus, Kézai Simon és Kálti Márk mind ugyanazt állítják. Mi több: Kézai a székelyekről szólva, nyíltan meg is fogalmazza, hogy ők valóban a hunok örökösei. S hogy az avaroknak is nyílt közük lehetett Attila hunjaihoz, az bizonyítja, hogy krónikáink egyike sem tud róluk külön népként. Tovább is megyek: talán az is lehetséges, hogy Attila hunjainak honfoglalása sem volt éppen az első.

Az sem véletlen, hogy Szent László testőrei székelyek voltak, ő éppen kedves bihari székelyei között, a Sebes-Körös völgyében alapítja meg fővárosát, Nagyváradot és oda is akarja temettetni magát. Ezt aztán később méltó utóda, III. Béla meg is valósítja. Azt is feljegyezték, hogy László teteme még a Váradra szállítás idején is ép volt és illatos. Véletlen, hogy Kézai éppen a III. Béla alapította kancellária tehetséges írnoka volt, s talán éppen a király parancsára írta meg a magyarok krónikáját, abban a székelyekről külön szólva. És az sem véletlen, hogy éppen III. Béla fia, II. Endre szabályozza az Erdélybe fokozatosan betelepülő szászok jogi helyzetét, 800 évig az Andreanum oklevél volt a szász univerzitás jogi keresztlevele. És éppen II. Endre (hosszú uralkodása jussán nevezte a magyarság és különösen a székelység Öreg András királynak) volt az, aki a Sebes, Kézdi és Meggyes ági székelyeket keletebbre, a Barcasági medencébe telepítette, hogy az egyre többen érkező szászoknak helye legyen. Ma is úgy hívják ezeket a (sajnos már egykori) szász településeket, hogy Szászsebes, Szászkézd és Meggyes városát ma már mindenki ismeri is. S II. Endre volt az, aki kodifikálta a székelyeknek a magyar királyhoz való viszonyát is, ami a román megszállásig alaptörvénye volt a székelység jogi helyzetének.

Most a svájci Hun-völgyi riport láttán kibomlott bennem a történész is, ha az olvasó nem veszi ezt zokon. Ilyen szemszögből már az sem véletlen, hogy Orbán Balázs, a legnagyobb székely is szentül hitt a hun-magyar rokonságban, mi több: a székelység intézményeiről tartott akadémiai székfoglalójában ezt ki is fejtette. Hiszen az sem lehet légből kapott, hogy a Rika-szurdoka ott van a Vargyas patak völgyében a Székelyföldön, s tudjuk, hogy Réka volt Attila főfelesége és Csaba királyfi édesanyja. Hovatovább egyre világosabban látjuk múltunkat, s letisztítjuk a germánok és más magyart nyúzó népek ránk erőszakolt történelmi hamisságát. Az sem volt véletlen, hogy ezt a filmet a Magyar Televízió éppen nagy nemzeti ünnepünk, augusztus 20. előestéjén sugározta, s így ebből is meríthettünk egy csipetnyi magyar nemzettudatot. Köszönet érte!

Bereczki Károlyi