Saját világában alkot Egyek fodrásza

Ha valaki belép Kiss Tamás egyeki fodrászszalonjába, az első pillanatban érzi, hogy ez nem egy átlagos hajvágó hely. Ez egy személyiség kiterjesztése. Egy műhely, ahol a falaknak is színe, ritmusa, története van. A falakon művészi fotók, extrém frizurák, hangulatot színező bordó és fekete színek, és az egész tér úgy áll össze, ahogy ő mondja: „Ez én vagyok. Amit itt látsz, az az én világom.” És valóban. Aki Tamást ismeri, tudja, hogy nem egy szimpla vidéki fodrászról van szó, hanem egy olyan emberről, aki minden mozdulatában, minden munkájában viszi magával a kreativitását, a belső szabadságát és azt a különös, kicsit bohém művészlelket, amelyet nem lehet tanítani — csak megélni.

Tamás már több mint tíz éve dolgozik fodrászként Egyeken. Nem kis dolog ez egy olyan településen, ahol sokan még ma is úgy gondolják, hogy egy fodrászat feladata annyi: levágni a hajból egy keveset, befesteni, és menni tovább. Ő viszont nagyon másként látja. — Nekem már az is nagy eredmény, hogy itt, egy ilyen kis településen életben tudok maradni. Tíz éve csinálom ezt úgy, hogy semmi háttér nem volt mögöttem. Én alakítottam ki, az én elképzelésem szerint.

Vendégből pedig nincs hiány: jönnek Egyekről, a környékről, sőt távolabbról is — Hortobágyról, Andornaktályáról, Tiszafüredről, Egerből, és olyanok is, akik még messzebb élnek, de ide járnak vissza, mert valamiért csak neki hiszik el, hogy jól fogja „megoldani” a hajuk színét, formáját.

Néhány éve Tamás benevezett egy online szépségipari versenyre is. A szervezők bepillantottak a szalonjába, a munkáiba, és nem sokkal később jött az értesítés: a tíz legjobb közé jutott. A budapesti díjátadóra sok ismert személy érkezett — köztük Hajas László, a szakma egyik ikonja —, és ott állt köztük az egyeki fodrász, aki saját erejéből jutott el idáig.

Pedig Tamás eredetileg nem fodrásznak készült.

A húszas éveit kereskedelmi szakmában töltötte, és úgy érezte, szüksége van valamire, ami kitágítja a világát. A feleségével együtt három évre Dél-Angliába költöztek, Mineheadbe. Itt történt valami, ami sorsfordító lett. – Nagyon megtetszett az ottani fodrászati világ. Valami megfogott benne, és akkor eldöntöttem, hogy ha hazajövök, én ezt akarom csinálni.

Így is lett. Amikor a feleségét az egyeki iskola hívta haza tanítani, Tamás sem gondolkodott sokat, vele tartott, majd jelentkezett egy budapesti fodrásziskolába, ahol — mint emlékszik — még Hajas László egykori tanára is oktatta. – Mondta is, hogy a hajgöndörítést nagyon jól csináljuk, mert abból már buktatott meg neves fodrászt is — meséli nevetve. Levizsgázott, és megnyitotta a kicsi, de annál karakteresebb szalonját.

Azóta is bérli a helyet, de a tér minden négyzetcentimétere az ő lenyomata. A mostani, bordós-feketés-bézses hangulatot egy festmény inspirálta, amit meglátott, és első látásra tudta, hogy „ez az”. Szereti, ha a dolgok kicsit „túl vannak húzva”, de még éppen a jó ízlés határain belül maradnak.

A szakmában sok minden érdekli: a klasszikus férfi és női hajvágástól kezdve az extrém stílusokon át a fotózásig. Időnként készít is saját projekteket — punk-romantikus frizurákat, modern irányzatú képeket —, amelyek közül néhány ma is ott van a falon. – Itt, vidéken azért nem mindig tudok kibontakozni. Itt hajat festünk, vágunk, a hosszú hajúaknál levágunk egy centit… Az extrémebb dolgokra ritkábban van lehetőség. De évente egyszer-kétszer bevállalunk valami különlegeset. És vannak hozzá vendégek — mert a jó fodrászt az emberek ösztönösen megtalálják.

Tamás számára azonban a fodrászat csak az egyik kreatív csatorna. Verseket ír — egyre több gyűlik, úgyhogy lassan egy saját verseskötet gondolata is érlelődik. És bár a fotózásban még nem érzi magát profi szinten, szereti az alkotás folyamatát, a játékot a színekkel, a formákkal, ugyanúgy, mint a hajban.

A jövőről pedig úgy beszél, ahogy egy szabad lélek tud. – Nem tudni, hogy mit hoz még ez az élet, más lenne, ha elém tárulna a jövőm. De ha valami változik, én tudok alkalmazkodni, nyitott vagyok új dolgokat megismerni, az innováciò az életem része. Most viszont azt érzem, hogy megtaláltam önmagam abban, amit csinálok, és ahol vagyok. Szeretem, amit csinálok, szeretem a vendégkörömet. Most jól érzem magam.

És talán ez a legfontosabb mondat. Hogy egy alföldi kistelepülés fodrászszékéből is lehet nagyot álmodni — és hogy a kreativitásnak nem kell fővárosi körút vagy fényes stúdió. Elég hozzá egy kis szoba, egy olló, néhány jó vendég, egy festmény a falon… meg egy ember, aki valóban hisz abban, amit csinál. Kiss Tamás ilyen ember.

CH