Tehetséges debreceni, hajdúnánási fiatalok álma teljesült

Hajdú–Bihar megyében négy fiatal művész és kutató pályázott sikerrel a MOL Tehetségtámogató Programra, amely az idei tanévben összesen 20 millió forinttal segíti a 10-23 év közötti tehetségek pályafutását.
Országszerte összesen 63 fiatal pályázó és csapataik nyertek támogatást, köztük ifjú zenészek, táncosok, vizuális alkotók, előadóművészek, a matematika és a természettudományok mellett az informatika és a csillagászat fiatal művelői, kutatói. Legtöbben zeneművészeti területről nyújtottak be pályázatot, hiszen egy hangszer megvásárlása komoly befektetés egy átlagjövedelemmel rendelkező család számára. A fiatal tehetségek előfinanszírozásként kapják meg a támogatást.
2021-ben összesen 275 pályázat érkezett be a Tehetségtámogató Program művészet és tudomány kategóriáiban, a megpályázott összeg pedig több mint hatszorosa volt a rendelkezésre álló keretnek. A szakértő zsűri értékelése után a pályázatot kiíró MOL Alapítvány kuratóriuma úgy döntött, hogy összesen 63 fiatal nyeri el a pályázati támogatást. A 10-18 éves korosztály legeredményesebb képviselői összesen 15 millió forint támogatásban részesültek, míg a 19-23 éves, korábban már alapítványi támogatást elnyert fiatalok a Klasszis kategóriában összesen 5 millió forintra pályázhattak.
A Hajdú–Bihar megyei győztesek

A 18 éves Kertész Balázs Zoltán számos matematika- és fizikaversenyen bizonyította természettudományos rátermettségét, kiemelt érdeklődési területe jelenleg a csillagászat és az asztrofizika. A támogatásból egy jó minőségű csillagászati távcsövet kíván beszerezni, amely segítené a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia gyakorlati feladatára való felkészülését is.

A 17 éves Oparauo Petra Nneka tavaly a biológia OKTV-n 11. helyezést ért el, szeretne kutatóorvos lenni. Jelenleg a növényi sejtek fényelnyelő-, illetve visszasugárzó képességét kutatja. Munkájához a pályázati támogatás segítségével PH mérő készüléket, automata pipettát és fotométert szeretne vásárolni.

A 14 éves Vámosi Bendegúz az elmúlt két évben számos dobogós helyet szerzett matematikaversenyeken, ám a matematikán túl érdekli a csillagászat, az informatika és a robotika is. Szeret zenélni is, trombitán játszik, és két zenekarral lép fel rendszeresen. A támogatásból laptopot szeretne vásárolni, amit magával is vihet a különböző versenyekre.
Klasszis kategória (19-23 év):

A 22 éves Barna Anikó jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem citera-, koboz- és tekerőművész tanára, valamint népzeneelmélet tanár szakos hallgatója. Tavaly óta az újonnan alakult Helka Banda kobozon játszó zenésze. A járványhelyzet alatt saját YouTube csatornát indított, ahová egyéni feldolgozásokat és oktatóvideókat tölt fel. A Fonó Budai Zeneházban rendszeresen vezet citerás örömzenélést. A támogatásból egy tekerő hangszert és tokját fogja beszerezni.
A MOL közhasznú alapítványán keresztül 2006 óta karolja fel a fiatal tehetségeket; eddig több mint 3000 művészeti vagy tudományos pályára készülő fiatal fejlődését segítette.










































