Hirdetés

Hirdetés

Fele királylányság

civishir.hu

2013.11.02. 19:42

Fele királylányság

Bébiblog újratöltve! Lesz itt minden: kacagás, sírás-rívás, ajtócsapkodás. (2. rész) Bereczki-Csák Helga írása

Hirdetés

Hirdetés

2. rész: Csak az esték ne lennének!

Egy csecsemőnél jobban senki sem képes szimulálni az alvást. Isten tudja, honnan van annyi esze, de biztos, hogy mikor a legegyenletesebben szuszog, mikor már egy tartályhajó mérget is bevennék rá, hogy mély álomba merült, mikor végérvényesen eldőlt a nyakán a feje, mikor már folyik a nyála, mikor úgy hiszem, hogy már rég tündérekkel citerázik vagy magzatvízről nosztalgiázik a szempillái mögött, akkor NEM SZABAD LETENNI. Azaz le szabad, csak nem érdemes. Ha másnak eleve a helyén fekve alszik el a gyereke, elismerésem, de a miénk rendszerint evés közben. Ami után ugye le kell tenni. Valahogy. Ez nálunk olyan mutatvány, ami rendszerint nem sikerül.

Minden este ugyanaz: a gyerek függőleges helyzetben az ölemben, velem szemben, a nyakamba bújva tetteti a szunyát. Lassított felvételben felállok a fotelból, megigazítom a ruháját (egy nő éjjel se legyen szedett-vetett), alátámasztok a fejének, hosszan kitartott balett lépésekkel megközelítem a kiságyat, majd centiméterenként leengedem a kis testét. Mikor a feneke lepedőt ér, sóhajt, amire én összerezzenek, két levegővétel, megnyugszom, majd mikor már végre a lapockája is nyugvópontra ér… beverem a fejem a sötétben a kiságy fölötti kutyás forgóba, megszólal a lenémított(!) telefon vagy Dóra informatíve beordít, hogy kezdődik az X-Faktor. Ilyenkor Rozi fájdalmasan felnyög, fetrengeni kezd és az egészet kezdjük elölről.  Hogy mire gondolok? Szörnyű dolgokra:

1. Hogy azon az estén mégis inkább a tévét kellett volna nézni.
2. Hogy milyen fessek és gondtalanok az apácák.
3. Hogy csak álmodom, és holnap újra az albérletemben ébredek, ahol az egyetem után 4 éven át laktam – EGYEDÜL.

De vissza a valósághoz: a cumitól, amit hasonló alkalmakkor szaranyaként nyugtatólag párszor már Rozi szájába akartam tömni, szó szerint elhányja magát, így maradok én, a biocumi. Egy kis nyammogás a tejboltban, még pár nyögés, újabb nyakszaglászás. És ha minden jól megy, olyan negyedszerre sikerül becsempészni az ágyába.

Innen irány a Dóra ágya, aki ekkor már türelmetlenül várja a mesét, mostanában szigorúan fejből, a saját iránymutatásai, fordulatai alapján: a hercegnőről, aki megszökik a saját esküvőjéről, egy tó fenekén viszont megtalálja a boldogságot, vööö. És ez is minden este ugyanaz. Már megfordult a fejemben, hogy beiktatok a lagzi helyszíne és a tó közé egy útonállót, aki a hercegnőt szíven szúrja, annyira unom, de hát nem az én mesém, hanem az övé, és neki ez fontos.

Fekszünk a baldachin alatt, most Dóra bújik a nyakamba, tudja, hogy bűnözni fog: ilyenkor (21.30-kor) még felteszi a nap kérdését: – Anya, beszélgetünk? Hát persze. Kiderülnek ilyenkor olyan államtitkok, hogy kinek milyen hajgumija van az oviban és hol tart a Zsombi-ügy (amiről apának egy szót se). De Dóra szerencsére már nem szimulál: ha ő szuszog, az alvás. Ekkor érek el a saját ágyamig, majd éjjel háromszor felkelek megetetni Rozit – nincs ezzel semmi gond, a kicsik ezt csinálják. Ám az éjszakába Dóra néha beleszól, és nem finomkodik, hanem parancsol: Gyere át! Ekkor elkezdődik egyszemélyes Nemzeti Vágtám a két gyerekszoba között. Vagy a kicsit viszem a nagyhoz és ott etetem vagy a nagyot gyorsan visszaaltatom, míg a kicsi háborogva várja a kaját. Aztán újra csend, szuszogás. Elindulok visszafeküdni, de mi ez a fény? Kezdődik az amerikaifoci meccs a tévében.

Ügyvédről és árvaházról álmodom.

1. rész: Jöjjön, akinek jönnie kell!

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Hirdetés

.