Életed nője

Van egy nő az életedben. Aki az, aki. Amilyenre mindig vágytál. Aki pont olyan. Az is lehet, hogy 110 centi, és futóbiciklin jár bölcsődébe, meg az is lehet, hogy kicsit nagyobb már, mondjuk felnőtt, és még soha rád sem nézett, de azért tudod, hogy ő az. Azaz ő lenne. De talán sosem lesz. Pedig az álmoknak nincs szavatossági ideje.

Aztán ott van édesanyád. Akiről rég elfelejtetted, hogy nő. Mert születésileg tényleg nő, de sokkal inkább anya. Sőt: a tied. De azért legyen kicsit ilyen a te nőd is. Persze ne egészen. Legyen lágyabb és elnézőbb. Tudja újraindítani a routert, ismerje fel a műszerfalon az ábrákat, ne mondja a borra, hogy savanyú, mert olyan nincs, csak száraz, és hát főleg: ne kérdezzen, amikor nagyon kell – vagy leginkább érdemes – hallgatni. (Úgyis tudja a választ).

Na és ott a nő, aki elment. De legalább volt. Lebbent a haja a szélben, visszanézett, aztán kávét főzött, majd felismerhetetlen formájú tárgyak és állagú anyagok maradtak utána a fürdőszobában. Egy kicsit jobban szerette magát, mint téged, vagy legalább annyira; ez neked nem esett jól, de hát vannak ilyen emberek, akik mindig jobban szeretnek valaki mást, aki akár önmaguk is lehet, de a lényeg végül mégis az, hogy egyik sem te vagy.

Végül itt a nő, aki maradt. A maradáshoz érteni kell. Cipeli a bölcsődésed után a futóbiciklit, ha már nincs kedve hajtani, és maga után az álmait, ami már nemcsak a sajátja, hanem jó esetben közös. Nem veszi, hanem készíti a körözöttet, ismeri a villanyóra-leolvasót és sötétben is összepárosítja a zoknikat. Nem nagy dolgok ezek. Mondhatni: kicsik. Ha egyedül élne, mindig rend lenne a fürdőszobában – egyszer erre gondolt. Aztán soha többet.

Bereczki-Csák Helga