Hirdetés

Amikor még ölelkezett Fidesz és MDF

Megőrizni a saját arcot

MTI-archívum

2010.04.09. 13:49

Amikor még ölelkezett Fidesz és MDF

Debrecen – A jövőt tekintve elképzelhetetlen, hogy a parlamenti ellenzéki pártok külön-külön politizáljanak Hajdú-Bihar megyében.

Hirdetés

Báthori Gábor, a KDNP hajdú-bihari elnöke elmondta: az együttműködésben részt vesz a Fidesz is, a megbeszélésen
azonban Kósa Lajos megyei pártelnök más elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen. Székelyhidi Ágoston, az MDF hajdú-bihari ügyvezető alelnöke szerint a négy párt kapcsolatfelvétele tulajdonképpen a politikai gyakorlat együttműködését jelenti. Ugyanis túl azon, hogy mind a négy tömörülés ellenzékben van a parlamentben, valamennyiüknek számos önkormányzati képviselője, illetve polgármestere tevékenykedik a településeken. A gyakorlati politizálás és érdekérvényesítés tehát egy asztalhoz ültette őket, félretéve akár a korábbi ellentéteket is. Oláh József, a Független Kisgazdapárt megyei elnöke azt hangsúlyozta, hogy egyenlő pártok együttműködésében állapodtak meg, megőrizve mindannyiuk önálló arculatát.

Szóljon hozzá!

Hirdetés