Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A tehetségeket is nevelni kell – erre figyel a Debreceni Egyetem

Cívishír | 2024. 04. 25. | 09:48:47
Erről rendezett fórumot a felsőoktatási intézmény.
A tehetségeket is nevelni kell – erre figyel a Debreceni Egyetem
Andrékó Tamás Dániel (Fotó: Cívishír)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Első alkalommal tartott Tehetségfórumot a Debreceni Egyetem április 25-én. Az Egyetemi Templomban megrendezett esemény célja, hogy a régió általános és középiskolai oktatóinak, valamint a tehetséggondozással foglalkozó szervezetek képviselőinek bemutassák az egyetem tehetséggondozó programját, a DETEP-et, valamint az azt koordináló testületet és a Debreceni Egyetem Tehetségtanácsának tevékenységét.

Megnyitójában Csernoch László, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese kiemelte, hogy az esemény résztvevői megismerik világ, Európa, a Kárpát-medence és Magyarország tehetséggondozását. Ez a tevékenység azonban nemcsak az egyes tudományágak ígéretes szakembereinek szakmai és tudományos kibontakoztatását jelenti, hanem a szakterületek is megismerhetik egymást. Sőt, kitekintve a világ tudományos életére, az ottani szakterületekről is képet kaphatnak. Céljuk, hogy a diákok képesek legyenek olyan módon elmondani a saját tudomány- és szakterületük tevékenységét, hogy azok is megértsék, akik nem ismerik azt a tudományágat. Mi több, az ismertetett diszciplinát fontosnak tartsák az azt újonnan megismerők. Ezt a képességet pedig tanulni kell – fogalmazott Csernoch László, aki angolul is elmondta köszöntőjét, mert a résztvevők között voltak az egyetem angol nyelvű kurzusainak hallgatói is.

A tudományos rektorhelyettes megnyitója után az egyetemi tehetséggondozás talán legfőbb terepéről, az Országos Tudományos Diákköri Konferenciákon való részvételről volt szó. Ennek legmagasabb fokú elismerése a Pro Scientia Aranyérem, amelyet a múlt évben Andrékó Tamás Dániel Tehetség és Szakkollégiumi hallgató nyerte el. Történelmi témájú előadásában a Habsburg Birodalom külpolitikájával foglalkozott, példát mutatva arra, hogy tudományos diákköri konferencián való részvétel milyen képességekkel vértezi fel a tehetséges egyént.

CH

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
1865-2025: jubileum Debrecenben!
1865-2025: jubileum Debrecenben!
A jubileumi évadra több műfajból válogatott a színház.
Debrecen városnapi babáját köszöntötték
Debrecen városnapi babáját köszöntötték
A város napján ő látta meg először a napvilágot a cívisvárosban.
Sárkány a galaxisban – Bocskaikertből fotózták!
Sárkány a galaxisban – Bocskaikertből fotózták!
Amit látunk, a Földtől 100 és 140 millió fényév közötti távolságban található.
2025 legnagyobb csobbanása a SZUSZ-ban vár rád!
2025 legnagyobb csobbanása a SZUSZ-ban vár rád!
SZUSZ Strand és Játszópark. Nyitás: június 21., szombat.
Ő lehet a Vojtina Bábszínház új vezetője
Ő lehet a Vojtina Bábszínház új vezetője
Helyben és országosan is elismert szakember kaphat megbízást.
Debreceni kényszerházasság a pénzért
Debreceni kényszerházasság a pénzért
Hajdúsámson jól járhat az együttműködéssel, lenne helye a támogatásnak.
Melléképület égett Debrecenben
Melléképület égett Debrecenben
A téli tüzelő is lángra kapott.
Hosszabb időre áthelyezik a belvárosi buszmegállót
Hosszabb időre áthelyezik a belvárosi buszmegállót
Építkeznek a debreceni csomópontban.
Rektor lehet Bács Zoltán
Rektor lehet Bács Zoltán
Egyhangú jelölés a Debreceni Egyetemen.
Rektor lehet Bács Zoltán
Rektor lehet Bács Zoltán
Egyhangú jelölés a Debreceni Egyetemen.
QS-rangsor: előkelő helyen a Debreceni Egyetem
QS-rangsor: előkelő helyen a Debreceni Egyetem
Az akadémiai szféra megítélése területén 47 pozíciót javított az intézmény.
Nemzetközi biokémiai kurzus a Debreceni Egyetemen
Nemzetközi biokémiai kurzus a Debreceni Egyetemen
Rangos nemzetközi tudományos képzési programhoz csatlakozott a Debreceni Egyetem.
Kínában is bizonyíthat két debreceni egyetemista
Kínában is bizonyíthat két debreceni egyetemista
A világdöntőt Sanghajban tartják.
Több százan a debreceni szülészeti nyílt napon
Több százan a debreceni szülészeti nyílt napon
Hasznos információkat kaptak a várandós kismamák.
Ötvenmilliós géppel gazdagodott a Debreceni Egyetem
Ötvenmilliós géppel gazdagodott a Debreceni Egyetem
Oktatásra és kutatásra egyaránt alkalmas.
Dolgozói DErbi: jó mulatság a Nagyerdőn
Dolgozói DErbi: jó mulatság a Nagyerdőn
A Debreceni Egyetem rendezvénye minden várakozást felülmúlt.
Pedagógusait díjazta a Debreceni Egyetem
Pedagógusait díjazta a Debreceni Egyetem
A tanító nemcsak tananyagot közvetít, hanem tartást ad – mondta a helyettes államtitkár.
Kiváló szakemberét gyászolja a Debreceni Egyetem
Kiváló szakemberét gyászolja a Debreceni Egyetem
A GDPR Központ vezetője 52 évet élt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
1865-2025: jubileum Debrecenben!
1865-2025: jubileum Debrecenben!
A jubileumi évadra több műfajból válogatott a színház.
Hirdetés
Hirdetés
Kúria: jogosan tiltották be az LMBTQ-felvonulást
Kúria: jogosan tiltották be az LMBTQ-felvonulást
A bíróság elutasította a felperesek által a rendőrségi határozat ellen benyújtott keresetet.
Debrecen városnapi babáját köszöntötték
Debrecen városnapi babáját köszöntötték
A város napján ő látta meg először a napvilágot a cívisvárosban.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Bacont és libamájast hív vissza az Auchan
Szennyeződés és nem jelölt allergén.
Felfüggeszti a dubajozást a Wizz Air
A légiközlekedés biztonsága minden esetben a legfontosabb - írják.
Debrecen a legtermékenyebb, de már nem a legdrágább
Felállították a városok közötti ársorrendet.
Új energetikai szakáruház nyílt Debrecenben
A SolarX szakáruház nem csak eladásról szól.
Emerson | NI: nem csak high-tech cég, szakmai közösségépítő is
Megcáfolták Debrecenben azt a sztereotípiát, hogy a mérnökök introvertáltak lennének.
Ígérik, 400 milliárddal többet költenek az egészségügyre
Az Országgyűlés elfogadta Magyarország 2026-os költségvetését.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Négy kávét kínál a Zádor házaspár
Négy kávét kínál a Zádor házaspár
Azokra is gondoltak, akiket bánt a savasság.
A Richter Egészségváros 63 millió forintot gyűjtött
A Richter Egészségváros 63 millió forintot gyűjtött
A Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház a gasztrológiai szakellátás diagnosztikus eszközparkját fejeleszti.
Több út vezet a sikerhez – egy hajdúsági cég meg is mutatja, hogyan
Több út vezet a sikerhez – egy hajdúsági cég meg is mutatja, hogyan
Aranykalászos gazdák és tudatos ügyintézők – így tanulnak a felnőttek Hajdú-Biharban.
Suli a strandon – a Bihar Termálligetben is
Suli a strandon – a Bihar Termálligetben is
Oktató jellegű tanítási nap.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés