Nappal 400 tonnás présgépet javít, este táncol a debreceni karbantartó

Úgy beszél kitartásról, elhivatottságról. szakmaszeretetről, hogy még csak 19 éves. A kortársai nagy részének ezek a fogalmak talán semmit sem mondanak, Örkényi Bátor Zétény viszont nem átlagos fiatal. Céljait eddig is elérte, és beszélgetésünk alapján kétség sem férhet hozzá, hogy karrierje jócskán tartogat még sikereket. Tele van tervekkel: most az érettségire készül, aztán az egyetemre.

Zétény hamar megtapasztalta, hogy az élet olykor nehéz helyzet elé állítja az embert. Középső fiúgyermekként 2005-ben született, és még csak hatéves volt, amikor a szülei elváltak, így onnantól kezdve hármójukat édesanyjuk egyedül nevelte. Szintén hatéves korától a versenytánc is az élete része lett – a Valcer Táncstúdióban kezdett táncolni Bíró Csaba kezei alatt, akit az első mentorának tart. Tizenkét évesen nyerte az első magyar bajnoki címét, majd a középiskolai évek alatt a másodikat is megszerezte.

Az általános iskola elvégzése után a Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban folytatta tanulmányait. Eredetileg szerszám-előkészítő szeretett volna lenni, de mivel ilyen szak nem indult az iskolában, ipari gépésznek tanult, amit utólag egyáltalán nem bánt meg. Már ekkor határozott elképzelései voltak arról, hogy mit akar elérni az életben. – Az volt a tervem, hogy amikor kilépek a nagybetűs életbe, szeretném rögtön bepiszkolni a kezem, olyan szakmát akartam elsajátítani, amiből meg tudok élni – mondta. – Az iskolát kitűnő tanulmányi eredménnyel végeztem el, és már az első évtől kezdve a Schaeffler Debrecen Kft-nél töltöttem a gyakorlati időmet, rengeteget tanulva a szakma fortélyairól. 

Bepiszkolni a kezét

Zéténnyel igencsak elégedettek lehettek a cégnél, mert a végzés után munkát ajánlottak neki. Először orsókarbantartóként dolgozott, majd nem sokkal később mechanikus karbantartó lett, és azóta is ezt a munkát végzi, bevallása szerint igazán testhezálló számára ez a feladat. – Ötven, százötven és négyszáz tonnás présgépeket javítok, ami komoly felelősséget jelent, és nagy kitartást igényel – magyarázta. – Nagyon sokat köszönhetek Miskolczi Györgynek, Gyuri bácsinak, aki pártfogásába vett már a gyakorlati képzés során, és nemcsak a szakmával ismertetett meg, hanem arra is megtanított, hogyan kell megélni a jég hátán is. Gyuri bácsinak sok tanítványa volt, de közülük sokan fel is adták, és inkább más területet választottak, a mi munkánk ugyanis elég „macerás”, és nagy precizitás szükséges hozzá. Három hónappal ezelőtt nyugdíjba vonult a mesterem, a stafétát pedig átadta nekem, és büszkén mondhatom, hogy nemcsak a helyébe léptem, hanem feljebb és feljebb jutok a ranglétrán, egyre többet bíznak rám a cégnél. 

Miközben dolgozik és továbbra is táncol, jelenleg a közelgő érettségire is készül. Bár bevallotta, hogy ennyi feladat mellett ez azért egyáltalán nem egyszerű. – Történelemből és magyarból például most már nagyon fokuszálnom kell, hogy sikerüljön majd a vizsga – ismerte be töredelmesen. – Fontos számomra az érettségi, mert nem szeretnék megragadni ezen a szinten, tovább akarom képezni magam, a célom, hogy az egyetemen elvégezzem a gépészmérnöki szakot. 

Az igazi példakép

Közbevetésemre, hogy a kortársaira ez a fajta elhivatottság, eltökéltség egyáltalán nem jellemző, megjegyzi: ő is érzékeli, hogy generációjának tagjai közül sokan elkényelmesedtek, nem akarják bepiszkolni a kezüket, inkább a könnyű pénzkereset illúziója lebeg a szemük előtt. Vagy ami még rosszabb, úgy gondolják, hogy majd a szüleik eltartják őket. – A kitartást édesanyámtól tanultam, aki egyedül, egy fizetésből nevelt fel bennünket, és még azt a lehetőséget is megteremtette, hogy az öcsémmel táncolni tudjunk – fogalmazott. – A legnagyobb példakémem mindig anya lesz, aki a nehéz helyzetekben is hatalmas bátorságról tett tanúbizonyságot.

Zétény büszke arra, hogy immár hónapok óta egyedül él, saját albérlete van, amihez az anyagi hátteret is maga teremti elő.

A hozzá hasonló helyzetben lévő fiataloknak pedig azt tanácsolja: mindenből fel lehet állni, annak ellenére, hogy az élet időnként nagy pofonokat ad az embernek. Szerinte a fontos döntéseket mindig magunknak kell meghozni, akkor is, ha tudjuk, hogy mindig van valaki mögöttünk, aki segít, támogat bennünket.

Takács Tibor