Tálcával ütlegelte idős nagyapját a hajdú-bihari férfi
A Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség könnyű testi sértés bűntette miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki a sértettet műanyagtálcával ültegelte.
A vádirat szerint a vádlott és az igen idős nagyapja egy háztartásban élnek egy Hajdú-Bihar vármegyei településen, a vádlott 2021 óta gondozza a sértettet. A vádlott 2023. szeptember 1-jén a délutáni órákban ittasan tért haza, majd a lakásban tartózkodó
mozgáskorlátozott, gyenge fizikumú, tolószékbe kényszerült sértettet a kerekesszékkel együtt többször megpörgette, ezután pedig egy nagyobb méretű peremes, műanyag tálcával legalább kilencszer ráütött nagyapja mindkét karjára.
A sértett a vádlott bántalmazása következtében mindkét karján 8 napon belül gyógyuló zúzódásos és hámhiányos sérüléseket szenvedett. Az ügyben a nyomozást a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság folytatta le. A Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség a vádlott ellen a bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Hajdúszoboszlói Járásbíróságon.
A büntetővégzés meghozatalát célzó vádiratban a járási ügyészség indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki, továbbá az elkövetés eszközeként használt műanyag tálcát kobozza el.