Futni mentem, rekord lett
A megözvegyült Vera mama úgy adózna imádott férje emlékének, hogy teljesíti közös bakancslistájuk legutolsó vállalását: lefutja a maratont. Hetven körüli nyugdíjasként 42 kilométer túl nagy falat lenne, de hát ha az embernek van három gyereke, akkor az fejenként egy tízes, úgy meg már… miért ne?
Aprócska nehézség, hogy előbbiek valójában felnőtt nők, nyakig problémákkal, maraton nélkül is izzadnak 0-24-ben. Dorina, a legidősebb, törtető ügyvéd, aki a karrier érdekében zokszó nélkül lemondana a családalapításról. Emma, a legfiatalabb, a helyét kereső kihasznált, megtiport szerető. Kata, a középső, a rugalmas mérték, gondoskodó anya és feleség, meseszerző és házi rabszolga. A feladat tehát adott. Azonban a négy nő hiába igyekszik egymáshoz igazítani az idegrendszerét, ha váratlan, ám annál hevesebb szívzörejek és állandósuló fejfájások nehezítik a felkészülést. Katát tényleg megcsalja a mamlasznak tűnő élettársa? Dorina számára van fontosabb az egyéni érvényesülésnél? S mi történik Emmával, ha egyszer végre valamit nem hagy félbe?
A Futni mentem a legnézettebb magyar mozifilm 1990 óta, mára 700 ezernél is többen látták, bőven túlszárnyalva A miniszter félrelép 662 ezres megtekintését. A sikert fémjelzi, hogy a romantikus komédia február 13-tól a Netflixen látható. Mindez azért számít különleges fegyverténynek, mert a rendező Herendi Gábor nemkívánatos alkotó az állami támogatásokat osztó Nemzeti Filmintézetnél, ily módon a Futni mentem lényegében egy peták közpénzt sem kapott. Szó nincs arról, hogy Herendi lánglelkű, NER-ellenes próféta volna, mindössze kritikusan viszonyul a rendszerhez. Ennyi elég a támogatásokból való kirekesztéshez, miközben a nyálkás nyomuló Rákay Philip simán kaphatott hatmilliárdot a Most vagy soha! című történelmi kalandfilmnek nevezett giccsparádéra. Mellesleg a Futni mentem jegyeladásokból származó bevétele 1,7 milliárd forintnál jár.
Mindezzel együtt szó nincs arról, hogy a Herendi-film remekmű volna: a cselekmény egy romantikus vígjátékhoz képest is kiszámítható, Lovas Rozit és Tenki Rékát leszámítva hiteles színészi játékot nem nagyon látni, egy-két jelenet akkorákat döccen, hogy mire kettőt pislognánk, a szereplők már egymás ajkán csüngenek. A gyermekszínészek cukik, csak éppen leesnek a vászonról. Eltalált viszont a film tempója, jó ütemben érkeznek a gegek, egy-egy poén nagyon betalál, s dicsérendő, hogy a mű reflektál a jelenre: a kamaszok kihívásvideói, a könyvkiadói woke marhaságok vagy a fóliázás emlegetése nyilvánvalóvá teszi – ez itt bizony a 2020-as évek Budapestje. A kritikai észrevételek margóján muszáj megjegyezni, hogy az alacsony költségvetés nagyon szűkre szabta a forgatás lehetőségeit, felesleges kockát nem nagyon vettek fel, a színészek alig kaptak valami pénzt.
A Futni mentem varázsa, népszerűsége egyrészt abból adódhat, hogy legkülönbözőbb korú szereplői átélhetően ötvözik a zsánereket, akiknek bájos csetlés-botlásában barátainkra, családtagjainkra, önmagunkra ismerhetünk. Másfelől a vígjáték középpontja a család, amelynek tagjai úgy számíthatnak egymásra, hogy a tökéletlenségeiket is elfogadják.
Pátoszosan hangzik, de ma, amikor szülők, nagyszülők, testvérek több száz vagy ezer kilométerre kerülnek egymástól és a távolság felőrli a kötődéseket, amikor soha nem volt még ennyi magányos, magára maradt ember, a Futni mentem ideális világa, ahol mindenki szerethet és szeretve van, gyomorszájon vágja a nézőt.
A filmet az Apolló moziban láttam, szembetűnő volt az idősek száma. Lehet valami azokban a hírekben, miszerint a Futni mentem meghódította a nyugdíjasokat, akik egymást viszik a vetítésekre. Ha valakik, akkor ők érthetik Vera mamát.
Végezetül: különös, hogy egy önmagát családbarátként reklámozó kormányzattól éppen az a mű nem kapott támogatást, amelyik a család mindenhatóságáról üzen és a jelek szerint a szívekbe talál. Most már mindegy. Csak egy újabb pofon, amelyikbe kár volt belefutni.
Ratalics László
