Tüntessük el magunkat!

„Senki sem lehet jobban rabszolga, mint akivel elhitetik, hogy szabad”
(Johann Wolfgang Goethe)

A demonstrációk korát éljük. Tüntetnek az egyetemisták, tüntetnek a tanárok, tüntetnek a melegek, ellenük meg a homofóbok. Tüntetnek az abortusz ellenzői, tízezrek az atomenergia, a környezetszennyezés, a háború, az éhínség ellen. Tüntetnek a kerékpárosok, a taxisok, a mozdonyvezetők, a pilóták. Tüntet a rendőr, a katona, a tűzoltó, még a vadakat terelő juhász is. Tüntet egész Észak-Afrika, fél Európa. Tüntet itt mindenki mindenki ellen.

Nem arról van szó, hogy ezek a megmozdulások értelmetlenek lennének. Hiszek abban, hogy a legtöbb demonstrációt az elfojtások mellett nemes szándék vezérel. Csak éppen a céljukat nem érik el szinte sosem. Egy valamire azért biztosan jók: feszültséget levezetni. Ha a nyomásjelző elérte a kritikus pontot, hívó szóra ezernyi két lábon járó időzített bomba vonulhat az utcára, hogy a család helyett inkább a levegőt csapkodja ököllel. Kezdődhet a buli: lehet ordítani, káromkodni, köpködni, jól megmondani, elküldeni mindenkit a búsba. Még kicsikét törni-zúzni is. Ha van molotov-koktélotok, van vízágyúnk: minden cseppjét ti fizetitek. Kritikus esetben, ha a feszültség nem csillapodik, ügyesen rá lehet azt vezetni egy MTV-székházra, egy román parlamentre. Minden a díszlet része, a civakodó házasok darabokra tört porcelánkészlete a konyha padlóján. A gumicsontot is azért találták ki, hogy a kutya ne rágja meg a kábeleket.

Belefér. A kár minimális, annyiba kerül a verbális vulkánkitörés nyomait eltakarítani, mint egy kirakodóvásár után keletkezett szemetet. És ez a kormányoknak is jó; engedélyezz időnként néhány megmozdulást, abból sosem lesz komolyabb anarchia. „Hadd tüntessen a paraszt, de aztán tüntesse el magát.”

Bizony, a demokrácia lehetővé tette, hogy bármikor csapkodhassuk a boxzsákot, így gyakorlatilag lehetetlen koncentráltan megszervezni egy nagyobb ellenállást. Mint ahogy az sikerült is a márciusi ifjaknak vagy idén tavasszal Egyiptomnak. És kis híján nekünk is 2006 októberében.

A nép tehát kiengedte a fáradt gőzt. Jó volt együtt utálkozni, rázni a transzparenst és kiordítani a keserűséget. Mindenki elégedett, hiszen a szabadság nevében cselekedett. A kenyér ugyan nem lett olcsóbb, a buzikat se szerette meg senki, a kormány is a helyén maradt. De ideje hazatérni. A tűz kialudt. Ráadásul reggel munka van.

Hajnal László
hajnal.laszlo@civishir.hu