Kis országnak kis álom

Úgy szeretném tudni, hogy aki két évvel ezelőtt az elvirágzott karácsonyi kaktusz és a városlődi majolika közé örömében feltette a tálaló második polcára az akkor még valószínűleg sudár Orbán Viktor mellképét, az most mit csinál. Villanyoltás után elé tol egy vázát? Csak azért kérdezem, mert az utóbbi hetekben annyi fiatal ősfideszest láttam testközelből, akik éppen visszájára fordították magukon meggyőződésük kiszöszösödött pulóverét, hogy nagy bajban lennék, ha vasárnap egyszerre kellene leültetni őket az asztalhoz.

Pedig velük mindannyian gyerekként éltük meg 1989-et. Nagy Imre újratemetéséből annyit fogtunk fel, hogy valami vezekléstől sem mentes, nagy dolog történik, amit megszentel a tömeg ereje. Orbán Viktor számunkra akkor egy ígéretesen nagyszájú hippi volt, aki feszt azt hajtotta, tegye már ki valaki a méltatlanul hosszú, orosz szavakkal tűzdelt mondat végére a pontot. Míg végül azon kaptuk magunkat, hogy Szűrös Mátyás már az Országház erkélyéről integet a jövőnknek. Ami el is jött.

Aki megkérdőjelezi, volt-e egyáltalán rendszerváltás, nézze meg gyorsan, nem szorult-e be esetleg egy szovjet katona a kerti vécébe. S amíg ők az árnyékszékben kutatnak a vörös, avagy véres nyállal telelőtt úttörő sípjuk után, addig mi kövessük a nagyszájú hippit Strasbourgba, ahol minden van, csak mára a nagyszájú hippinek nincs nyoma. Ott áll a hazánkkal szemben felmerült demokratikus aggályok tisztázására a majd’ 50 éves Orbán Viktor, aki 5 perc 50 másodperc erejéig most az egyszer inkább néz ki embernek, mint politikusnak. Elnyűve, meggyötörve, mély barázdákkal telerajzolt képpel. Ment menteni Magyarországot, kimosni – ide lőjetek! -, leadni a leltári számokat: másfél év, 365 új törvény, tíznél is több strukturális reform. Ó, hát elég lett volna a fele is, most nem kellene ez a PR-esendőség, de most már mindegy, barátaim.

Háta mögött az öklöt rázó milliók, akik egy személyben tőle várták a bankárok főbe lövését, a lakáshitel visszafizetését, de még azt is, hogy ne támadja meg a peronoszpóra szőlőt, mert van benne verejték gazdagon. Háta mögött a hálás határon túliak és a szikrázó karizmában egykor megnyugvást találók. Őszintén sajnálni azokat lehet, akiknek úgy kell, kellett csalódnia Orbán Viktorban, hogy tényleg réges rég a szívükbe zárták értékeinél, terveinél, akár rátermettségénél fogva. Ők úgy érezték, hogy politikusnak lenni sokkal inkább tehetség és érdem dolga, semmint puszta sanszé. Ők ma a békementen még vele lesznek.

Nem sokról van itt szó, csak arról, hogy menet közben szűk lett a ruha: a nemzetféltés nemcsak jobban állt neki a nemzet megmentésénél, jobban is ment. Most viszont már el kéne vinni a balhét.

Kis országnak kis álom.

Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu