Újra ígéretet tett a józsaiaknak a polgármester

Aláírásgyűjtés keretében kérhetik a lakók az Elek és Rózsavölgy utcák M35-ös sztráda felőli lezárását és a polgármesteri ígéret szerint ez meg is fog történni 2026 vége körül; hamarosan kerékpártárolót helyeznek ki a vasútállomáshoz – derült ki a június 10-i józsai lakossági fórumon.
Az eseményt a 13 ezres településrész közlekedési kérdései köré szervezte a városvezetés, de bármilyen kérdésre válaszoltak. A felvezetőben Papp László polgármester az elmúlt évek józsai beruházásai között sorolta két bölcsőde, egy óvoda és egy általános iskola megépítését (utóbbi még zajlik a római katolikus egyház beruházásában), a Józsa Grund és a Tócó melletti futókör létrehozását. Az önkormányzat rendezvényközpontot is kialakítana, ebben együttműködhetnek a római katolikusokkal, mert az említett Szent György Katolikus Általános Iskola tornaterme alkalmas lehet erre a funkcióra.
A városvezető Pacza Gergely városfejlesztési főosztályvezetővel együtt mélyebben is belement a 353-as főút, vagyis a józsai északi elkerülő, valamint a 35-ös főút Debrecen és Józsa közötti négysávosítása részleteibe. Ezekről kimerítően írtunk március végén. A 353-as főút engedélyes kiviteli tervei elkészültek, a másik fejlesztés tervein még dolgoznak.
Érdekek hálójában
A 353-as főúttal függ össze a lakossági fórum összehívásának alapgondolata is. A lényeg az, hogy a településrész nyugati határában futó M35-ös autópálya józsai fel- és lehajtója szerencsétlen módon csak két hosszú, keskeny, családi házas utcán keresztül érhető el aszfaltozott úton – ezek az Elek és a Rózsavölgy utcák. A fel- és lehajtó hivatalosan csak 2024-ben nyílt meg a közforgalom számára, de az élelmesebbek már előtte is használták. A két utca lakóinak jelentős része már túl van egy aláírásgyűjtésen (2023), amelyre
az elviselhetetlen zaj és a biztonságérzetük elvesztése sarkallta őket. A szűk utcákban hiába helyeztek ki harmincas táblákat, a gépjárművek többsége nem tartja be a korlátozást. Sok a teherautó, hiszen az M35-ös másik oldalán az északnyugati iparzóna nyúlik el a BMW-vel és az EVE Power jelenleg is épülő akkumulátorgyárával. Ha mindez nem volna elég, Papp László korábban ígéretet tett a lakóknak az utcák lezárására – majd visszakozott.

A polgármesternek is megvannak az érvei. Mint elmondta, Debrecen egyik legnyomasztóbb közlekedési problémája az, hogy a túlterhelt Böszörményi útnak nincs igazi alternatívája. Az M35-ös alkalmas arra, hogy legalább a közlekedők kis részét „elvigye” a Böszörményi útról, ezért nem akarták korlátozni az autópályán haladók lehetőségeit az Elek és a Rózsavölgy utcák lezárásával, hiszen azzal lényegében ellehetetlenül a józsai fel- és lehajtás.
A jó hír, hogy 2026 novemberében elkészül a Domokos Márton út folytatása és bekötése a 354-es főútba. Ezáltal már nemcsak a Böszörményi úton, hanem egy újabb útvonalon is elérhetővé válik a 33-as főút az északnyugati iparzónával együtt. Papp László most úgy nyilatkozott, hogy
a Domokos Márton úti fejlesztés év végi befejezésével nem gördítenek akadályt az Elek és a Rózsavölgy utcák sztáda felőli lezárása elé. Ha a lakók valóban ezt szeretnék, akkor egy újabb aláírásgyűjtés keretében fejezzék ki az igényüket és a városvezetés ennek megfelelő döntéseket fog hozni – hangoztatta a polgármester. A visszanyitás csak az északi elkerülő út megépülésével történne meg.
A helyzetet árnyalja, hogy a szerdai fórumon olyan lakó is felszólalt (közlése szerint mások véleményét is tolmácsolva), aki kifejezetten örül annak, hogy néhány perc alatt elérheti a sztrádát és negyedóra alatt beérhet a munkahelyére. Az is megér egy misét, hogy sokan – sem Debrecenben, sem Józsán, sem Hajdúböszörményben – hallani nem akarnak az autópályára vonatkozó vármegyebérlet megvásárlásáról, holott tényleg nem drága: 2026-ban a teljes évre 7190 forint.

Tizenöt perc a belváros
A fórumon szó esett a vasúti elővárosi közlekedében rejló lehetőségekről. Papp László hűtötte a józsai villamospályával kapcsolatos várakozásokat, mondván, irreálisan drága lenne és a Natura 2000-es természetvédelmi területek közelsége már a tervezést is rendkívül megbonyolítaná. Ugyanakkor a Debrecen-Tiszalök vasútvonal a józsaiak számára is lehetőséget kínálna arra, hogy 15 perc alatt a belvárosba érjenek. Ennek érdekében 2025-ben megkeresték Lázár Jánosékat azzal, hogy Debrecen önkormányzata vállalná a józsai vasúti megállóhely közelében egy P+R parkoló kialakítását. Most a TISZA debreceni országgyűlési képviselője, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium parlamenti államtitkára, Tárkányi Zsolt arról beszélt az Országgyűlésben, hogy állami beruházásban fedett utasvárót építenének ezen a megállóhelyen. A felek közötti tárgyalásokról nem hallani, de talán elmozdulás jöhet a debreceni elővárosi vasúti közlekedés fejlesztésében.
Egy felszólaló felvetésére Papp László ígéretet tett egy kerékpároló megvalósítására a megállónál.
A polgármester még a Domokos Márton úttal összefüggésben megjegyezte: az Auchanhoz közeli kétsávos körforgalomnál új ágat építenek az úthoz, így tehermentesítenék annak a METRO áruházhoz futó végpontját, az ottani csomópontot.
Szintén elhangzott, hogy a városvezetés számára a józsai északi elkerülő elsőbbséget élvez a 35-ös négysávosításával szemben. Ez utóbbi kapcsán nem lehetett túl nagy lelkesedést érezni a fórumon. Egy-két megszólalásból azt tűnt ki, hogy még nagyobb, a településrészen átzúduló forgalom megjelenésétől tartanak. A mérések szerint Debrecen és Józsa között munkanapokon 23 ezer gépkocsi mozog, amelyek közül 10 ezer érkezik Hajdúböszörmény irányából, míg 12 ezer Józsáról indul el.
Felvetődött az is, hogy a tiltás ellenére sok kamion telephelyengedély hiányában közlekedik a településrészen – emiatt szigorú ellenőrzéseket sürgetnek a józsaiak. A városvezetés intézkedéseket ígért, legalábbis közvetítik a panaszt az illetékes hatóság számára.
Ratalics László



























































