Hirdetés

Hirdetés

Fele királylányság

civishir.hu

2013.11.17. 13:48

Fele királylányság

Bébiblog újratöltve! Lesz itt minden: kacagás, sírás-rívás, ajtócsapkodás. (4. rész) Bereczki-Csák Helga írása

Hirdetés

Hirdetés

4. rész: Hova tegyük a gyereket?

Nagymamám mesélte, anyukám a bölcsőben feküdt, sírt, ahogy szokás, ezért egy madzagot kötött a lábához – mármint nagymamám a sajátjához és a bölcsőéhez – és úgy ringatta, hogy szabad lehessen mind a két keze, mert sok volt a dolog. Ahogy így elképzelem, látványnak nem valami üdítő, de vitathatatlanul vádlibarát módszer és még mindig szimpatikusabb, mint a legendás máktea, avagy közeli rokona, a pálinkás kenyér rendszeres adagolása. Állítólag még az 50-es-60-as években is alkalmazták mindkét keményen bódító hatású, de legalább természetazonos összetevőket felvonultató módszert. Lehet, hogy egyik sem ártott többet a gyerek májának, mint ma egy üveg Nurofen...

Reméltem, hogy legenda, de végül előkerült nem egy élő ember, akit földmunkák és aratás idején a múlt évszázadban még egyszerűen beástak a porhanyós feketébe. Állítva, fejjel felfelé – természetesen. Nem kell megrémülni: nem hagyták ott két napra, inni és enni is adtak neki, hűvöse okán egy fél méteres alkalmi kotorék pedig már elég volt ahhoz, hogy elvegye a nyár rekkenő forróságát. Ha belegondolok, ez semmivel sem alantasabb megoldás, mint 75 fokra hevült autóba zárni az ülésbe szíjazott gyereket vagy a mobilt nyomogatni a zebrán, miközben ott műanyag motorozik mellettünk egy kétéves.

Kettő elképzelhetetlenül, de egy kéz is nagyon tud hiányozni, főleg, mikor a másik tele van gyerekkel és tudjuk, hogy ez egy jó darabig még így is marad. Az anyaságra való trenírozás egyik első lépése tehát legyen az, hogy hogyan pótoljuk a kieső végtagot.

A családi történelem két generációval később nálunk újraírta magát: Rozi a pihenőszékében fekszik a konyhában, a lábammal hintáztatom, miközben a krumplit pucolom úgy, hogy hangosan és folyamatosan szórakoztatom a munkafázisokkal – őt, de főleg magamat. Egy tökéletes anya valahogy így: Ezt a krumplit a piacon vettük, hazatoltuk a babakocsi aljában, most szépen megszabadítjuk a héjától, megmosom, felszeletelem, megfőzöm, ez egy kis só, így ni, krumplipüré készül belőle a tesódnak. Dóra nagyon szereti a krumplipürét. Ha nagyobb leszel, te is ehetsz majd. Én így: Rozi, ezt a krumplit felcipeltem a nagy fenekeddel együtt a negyedikre, most pedig megfőzzük, hogy éhen ne haljon a család. Jó lenne, ha nem nyekeregnél, mert így nem bírok haladni, tiszta a gatyád, tele a hasad, tehát ne panaszkodj, amúgy is már a hátamon folyik a víz, de a mosógépet még be sem kapcsoltuk, a szemetet meg lefelé menet jól fent hagytuk, négy órája iszom ezt a kihűlt kávét, és… ’’’sssza meg, még az ujjamat is elvágom. Rozika, a sót is kihagytuk. Na látod, ez is a te hibád. Inkább gyere az ölembe.

Egy kézzel teregetni, vasalni, fürdést előkészíteni, élesztőt futtatni, csurit fonni, sőt ide írogatni is lehet. Lassan és kevés sikerrel, de lehet. Ha már mindenhol fáj, akkor viszont le kell tenni a babát. Én legszívesebben más ölébe szeretem letenni – ezt Rozi is szereti –, csak épp előfordul, hogy hárman vagyunk itthon. Dórára bízni pedig még korai egy a kicsit. Alátámaszt ügyesen a nyakának, kipárnázza körben, de valahogy állandóan kényszerét érzi az intenzív testkontaktusnak: Lady Gagát kántál a fülébe egy centiről, a tenyeréből jósol, a haját vasalná, puszilná olyan hevülettel, hogy annak nyoma marad a gyenge pofibőrön vagy épp megkóstoltatná almás-diós sütivel – puszta szívjóságból. Dicséretes az igyekezet, csak még korai.

Tehát marad a kiságy. Ott hüppög a gyerek, majd sír előbb könnytelenül, aztán könnyel, végül ordít és visít légszomjig, ijesztő köhögésben végződő hörgésig. Lemértem, ebből 7 perc bírható ki, utána meg az összes vasalnivaló vesszen meg. El van kapatva a gyerek? El hát. De amíg csak nekem nehéz, és én nem panaszkadom miatta,  addig más se hozzon ítéletet.

Egyre inkább gyanítom: a csecsemők allergiásak a vízszintes felületekre. De miért is szeretnék? Kilenc hónapig bent sem egy priccsen fekszenek, hanem meleg falak ölelésében gömbölyödnek – Rozi, annak idején Dóra és sok-sok pajtásuk is ügyesen, sokáig fejjel lefelé.

Ezt idekint is ki kellene próbálni. Még dolgozom a technikán.

3. rész: Két gyerek nem egy!
2. rész: Csak az esték ne lennének!
1. rész: Jöjjön, akinek jönnie kell!

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Hirdetés

.