Komfortosabb lesz Újtikos

Újtikos egyre népszerűbb a környező városokból kiköltözők körében: a csendes, falusias környezet mellett ma már egyre otthonosabb életfeltételeket kínál a közel ezer lakosú település. Takács József polgármester a Cívishírnek az óvodafelújításról és a tervezett bankautomata-telepítésről beszélt. Ezek a fejlesztések jól mutatják, hogy a falu nemcsak megőrizni, hanem erősíteni is kívánja azt az élhető környezetet, amely egyre többek számára teszi vonzóvá Újtikost.
Hamarosan kezdődik
Az óvodafejlesztés mindkét üteme támogatást nyert a Versenyképes Járások Programban. A kivitelezés elvégzésére az ajánlatkérések megtörténtek, jelenleg a beérkező ajánlatokra vár az önkormányzat, a tender eredményhirdetését követően kezdődhet a kivitelezés.
– Nem egy kisebb javításról van szó, hanem egy átfogó korszerűsítésről. Az óvodához tartozó valamennyi járda még az 1970-es évek állapotát idézi, ezt mindenképpen rendbe kell tenni, emellett bejárati ajtót cserélünk, teljes villamos hálózatot újítunk, épületet szigetelünk és új kazánt is beépítünk – sorolta a polgármester.
A beruházás teljes költsége mintegy 40 millió forint. Ebből a Versenyképes Járások Program első pályázati körében 23 millió, a másodikban 17 millió forint támogatást kapott az önkormányzat. Ez tartalmazza a tervezést, a projektmenedzsmentet és egy körülbelül 600 ezer forintos eszközbeszerzést. Az építési munkák értéke mintegy 35-36 millió forint. A kivitelezést szeptember 1-jéig szeretnék befejezni. A munkálatok ütemezésénél kiemelt szempont, hogy az óvoda működése ne sérüljön.
– A belső munkákat a nyári leállás idejére időzítjük, amikor egyébként is van egy egyhónapos szünet. A villanyszerelés például zavaró lehetne, ezért ezt akkor végezzük el. A külső munkák viszont már korábban is elindulhatnak – mondta Takács József.
Hozzátette: a kivitelezést az intézményvezetővel egyeztetve szervezik meg, hogy a gyerekek ellátása folyamatos maradjon. Egyes feladatokat – például a bejárati ajtó cseréjét – akár hétvégi munkavégzéssel oldanának meg.
Helyben banki szolgáltatás
A településen a másik fontos előrelépés egy bankautomata telepítése lehet. Az önkormányzat már megállapodott az MBH Bankkal, a helyszíni felmérés és az egyeztetések is megtörténtek, azonban a kivitelezés még nem kezdődött el.
– Mi mindent előkészítettünk, várjuk, hogy a bank telepítse az automatát. Ez az első ilyen szolgáltatás lenne a településen, ezért ez nagyon fontos előrelépés – fogalmazott Takács József.
Az ATM a művelődési ház Orgona utca felőli bejáratánál kapna helyet. Bár a bank szakembere szerint az automata időjárásálló, a polgármester ragaszkodik egy előtető kialakításához.
– Nem várhatjuk el, hogy valaki esőben egyszerre esernyőt tartson és az automatát kezelje. Ez apróságnak tűnik, de a használhatóság szempontjából nagyon fontos – tette hozzá.
Újtikoson korábban működött bankfiók, ezt azonban a bank megszüntette, így jelenleg nincs helyben pénzügyi szolgáltatás. Az ATM telepítése ezért nemcsak kényelmi kérdés, hanem a lakosság mindennapi igényének kiszolgálását is jelenti.



























































