D-vitamin: a bébiblog

Főnöknek születni kell (2009. szeptember 13.)

Dóra tényleg jó gyerek. Reggel (egy 6 órakor félálomban elköltött előreggeli után) 7.15-kor ébred, eszik szépen, még egyszer sem köpött ki semmiféle állagú, színű, összetételű, származású ételt, hibátlan az emésztése – ez ekkora korban fontos kérdés –, nő hosszában és (főként) szélességében, okosodik, napról napra ügyesebbé válik, be nem áll a szája, nem fáj a hasa, jó kedélyű, állatbarát, imádja a vizet (kiinni és kilocsolni a kádból), nem betegeskedik, nem lázad, ha fel kell öltözni. Türelemmel visel sapkát, zoknit, német dogot, védőoltást, füllyukasztást, szentelt vízzel való keresztelést s mindenféle hasonló gyermekrémet. Azt hiszem, magas a fájdalomküszöbe, kiváló az idegrendszere vagy egyszerűen még nincs min idegeskednie, de tény: az átlaghoz képest jóval kevesebbet sír kis csirke kora óta. Az átlagot a szomszédhoz mérem: ott aztán dzsungelharc van álló nap (mikor elszakad a cérna, az összes családtag egyszerre üvölt). Tehát mindenki minket irigyel, hogy mekkora áldás egy ilyen gyerek: máshol a tehetetlenség szülte stressz ugyanis polgárháborús viszonyokat szül; egyesek odáig jutnak, hogy valakinek mennie nem kell. Apának a kocsmába, anyának az edzőterembe (néha fordítva), a babának bölcsibe. Mert ők hárman (vagy akárhányan) többé nem bírják elviselni egymást…

Némiképp értetlenül állunk a Dórára rácsodálkozók előtt, mert mi el sem tudjuk képzelni őt másmilyennek. Ellenkező módon viselkedő gyerekünk sem volt még, mivel ő az első. A rokonság (egyszer volt) gyerekeiről terjengő szóbeszéd nem reprezentatív minta, s a legendák felét nem is hisszük. A vérvonalra pedig nem adunk. Dóra olyan, amilyen. Majd ha megváltozik, ha hirtelen repedéseket üvölt a falra, ha kiköp a gyerekszoba ablakán vagy Vízipókot fest a falra, de majd ha a küszöbön toporzékol, hogy a szomszéd (kis)fiúnál akar aludni, akivel egyelőre még csak egymás pelenkáját szagolgatják, ő akkor is a mi Dóránk lesz (meg az apja baja :) ).

A szülővel sokkal több baj van, mint a gyerekkel. Mert anya és apa néha elvárná, hogy Dóra ne egye le a ruháját, aludjon el percre pontosan, ne forgolódjon éjszaka, simogassa meg a kutyát, integessen a bácsiknak, tapsoljon a néniknek, ne fájjon soha semmije, bukkanjon elő a ködből a következő foga, ne vegye a szájába a slusszkulcsot, és ne legelje le a kertben a leander levelét. Hát persze. Dóra meg úgy gondolkodik, hogy tapsolni és integetni bazári majmok szoktak, viszont megkínálni a pulóvert paradicsomos csirkével – jó; ébren lenni még egy fél órát vacsora után – jó. Megnézni éjszaka, hogy megvan-e a kiságy mind a négy oldala – jó. Összebújni ezzel a szőrös, ugató izével, ami már tud négykézláb menni – jó. Megvizsgálni az elektronikus műszerek ízét – jó. Letépkedni a zöldeket mama kertjében – jó. S ami Dórának jó, az nekünk is. Ha meg nem, majd megszokjuk.