A hatalom lábaköze
Lázadozni sokféleképpen lehet. Például kollektív egyetértésben nem megyünk be dolgozni, mert megalázóan kevés a lecsó. Odaforrasztjuk magunkat lánccal együtt a kerítéshez, mert unjuk már, hogy még szembe is röhög az, aki a fenekünkbe (pénzért) százas szögeket döfköd – később ki is tüntetik érte. Vagy éppen nem eszünk napokig. Aztán ha már elvette a hangunkat a bánat, csendesen csak mécseseket gyújtogatunk. Úgy is lehet tiltakozni. Meg úgy is, hogy lezárjuk az egyik sávot az úton MTZ-vel, a fészerben meg közben kiegyenesítjük a kaszát.
Látva látszik: a politikusok ingerhatárát mostanra olyan bevehetetlen magasságba nyaldosta, fényesítette ez a fene nagy béke, hogy káprázik a szemünk. Ezek az égvilágon egy fia tüntetőt nem vesznek komolyan. Néha odaballag hozzájuk, a tematika (oktatás, tejtermelés) mentén szerveződött csoportosuláshoz egy parlamenti fűtő. Az elveszi tőlük a városon átvonszolt petíciót, aztán viszlát. Értelme? Van; hogyne volna – jobban ég, mint a tegnapi Blikk.
Amíg nem borogatnak autót, fognak fegyvert, amíg nem vernek félholtra egy kisebb tömeget, ezek ott fenn úgy lehetnek vele, hogy a demonstrálók hozzátartoznak a műsorhoz: itt vannak, elkurjongatnak a saját szórakozásukra, aztán majd haza is mennek ugyanazon az úton, amin jöttek, ahogy tanulták. Félő, hogy az irodában még köpnek is egyet a markukba. Meglehet, a melegek, leszbikusok és transzneműek vonulásakor azért mégiscsak kinéznek az ablakon, hogy lássanak pár bugyit világosban.
Aztán ott vannak a rendszert a művészettel pofozók, a lánglelkű poéták, a zenészek minden korban. Határozottan szimpatikusak. Elegánsak. Szeretem, hogy Petőfi fehér inget húzott a Nemzeti dalhoz és hogy Bródy János is fehér inget húzott a Sárga rózsához. Úriemberként is lehet izzani, gyalázni, üzenni, ölni, nem kell hozzá minden áron Molotov-koktél.
Mindez nem áll a Pussy Riotra. A világot lázban tartó orosz punk trió akcióban (színpadon, háztetőn, mikor hol énekelnek) úgy néz ki, mintha három ufót idefelé jövet megerőszakolt volna három bohóc. A lányokat pár órája két-két év börtönbüntetésre ítélték – idézem – vallási gyűlölet által motivált garázdaság miatt, mert még februárban a moszkvai Megváltó Krisztus Székesegyházban nyomtak egy meghökkentő performanszot: maszkban, gitárral imádkoztak Szűz Máriához, hogy űzze el Putyint. Oroszról magyarra úgy fordítanám: elküldték az elnököt a halál fa**ára. Lett belőle ordenáré nagy balhé. Kirill pátriárka például egyenesen azt mondta, kinevette őket (ortodoxok hívőket) az ördög.
Tudvalevő, a Pussy Riot ("Punci Lázadás") nem egy Rolling Stones, de még csak Pink retiküljét se vihetik, hiszen feltűnéssel, de különösebb muzikalitás és művészi érték hozzáadása nélkül nyomulnak az áporodott szagú orosz miafenében, szövetségi köztársaságban. Ami az ottani többség szerint is inkább nyomortanya. Amire most három huszonéves, középosztálybeli, képzett nő miatt felfigyelt a világ – alulról, és nem Putyin szemüvegén át. A brit baloldali liberális lap, a The Guardian a nyugati médiumok közül elsőként nemrég exkluzív interjút készített a Pussy Riot tagjaival. Az újságíró hétköznapi lányokról számol be, akik okosak, kedvesek, de nem félnek kiállni az igazukért. Sosem mutatkoztak még nyilvánosság előtt a saját arcukkal. Miért is tették volna? Családjuk, kicsi gyerekeik vannak. Attól még lehet véleményük. Csak nem Oroszországban. A produkciót az ottani tolómérő szerint egy kicsit elszabták. (Egy hasonló megmozdulásra Nyugaton is felállítottak volna valami parlamenti bizottságot, bár két évet sehol nem mertek volna rájuk sózni). Pedig csak annyit akartak mondani: látszatmegoldásokkal, látszatpolitikusokkal, látszatvilágban, a putyini rezsim erkölcsi csődjében élnek, ahol még mindig elnyomják a nőket.
De hogy a szokatlan Üdvözlégy főszereplőjét ki ne hagyjuk, hát mit csinálhat most Putyin? Ha valaki, hát ez a befőtt-kommunista megszokhatta már, hogy figyelni kell, hiszen KGB-eminensként nyugodt léptekkel haladt Jelcin fenekéig. Aki aztán 1999-ben azt találta mondani: öcsém, ami rendet én raktam, te majd megerősíted. Konszolidálsz, míg élsz; ideje nyugalomban meginnom pár dupla vodka-narancsot. Így is lett: Jelcin hagyott hátra egy kis területi vitát, egy kis csecsen háborút, de jó volt az olaj ára, gáz meg arrafelé akkor is van, ha nincs. Ja, és hát ez itt a világ legnagyobb országa, öcsém, azaz azt csinálsz, amit akarsz. És Putyin ügyesen dzsúdózta szét a problémákat, stabilizálta a gazdaságot, szóba elegyedett még a lengyelekkel is, míg el nem kezdte imádni magát (biztos az ottani éles levegő munkája van e szép szokás hátterében). És ebbe a jól kimunkált, medveölős-atomhatalmas-vadászpilótás-komolyan nézős imidzsbe nem fér bele a Pussy Riot, nem fér bele holmi tátogó női nemi szerv. Mert Putyin nem egy művészlélek. Az undergroundért főleg nincs oda. A bohócoktól meg kölyökkora óta fél. Ő csak figyel. Ahhoz ért. Gyenge pontja: nem szereti, ha nem szeretik. Márpedig a punk tüntetők mellett minden világvárosban és valamire való európai fővárosban kiálltak zenészek, művészek, de még traktorosok is. Nem a külsejükért vannak oda, hanem a merszükért. (Budapest nem kapcsolódott be. Tüntetőleg, minden bizonnyal).
Élvhajhász szalagcímek azt kérdik, megdönthetik-e a punk asszonyok az orosz elnök hatalmát? Nem tudni. De könnyen lehet, Petőfi is csak kávézni indult aznap.
Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu
–
