Az elnök halálára

A magyar história kevés köztársasági elnököt tart nyílván. Érthető, hiszen rövid megszakításokkal Magyarország ezer évig királyság volt. És nem is akármilyen. Tegyük hozzá, királyaink dicsőbbjeire gondolván most. Petőfi versbe oltott álma is a respublika volt, a köznép választotta elnökkel az élen. A köztársasági államformát a rómaiaknak köszönhetjük. Ők a dicstelen királyságot váltották fel a res publicára, ami latinul azt jelenti, hogy a köz java, a köz része, a köz részvétele a hatalomban. A római köztársaság sem volt a plebejusok állama, a mindenkori államhatalom a szenátus tagjait a leggazdagabb római patríciusok közül választották, a köztársaságnak nem volt elnöke, hanem évente vagy nagyobb időközönként a szenátus kozulokat nevezett ki ügyvezetőknek. Mi több, a római időszámítást is a konzulok uralkodása szerint számolták. A konzulok közül sokan próbálták a hatalomba bevonni a római népet, a plebejusok sokezres tömegeit is, de többnyire elbuktak ebben a kisérletben.

A Gracchusok immár legendás története is jellemző a római köztársaság korára. Tiberius és Caius testvérekként egymást követték a konzuli tisztségben. Mind a ketten megpróbálták földhöz juttatni a plebejusokat. Akkoriban hatalmas földterületek tartoztak az állami földalaphoz, amit latinul ager publicusnak neveztek, magyarul mindenki földjének. A két Gracchus ebből a földből akart kiosztani a plebejusoknak, úgy gondolván, hogy ha a plebejusok gazdaságilag megerősödnek, akkor a politikai hatalom is a kezükbe kerülhet. Át akarták szervezni a római köztársaság társadalmát, mert tapasztalták a nagy aránytalanságokat a gazdagok (patríciusok) és szegények (plebejusok) között. Nagy próbálkozásuk elbukott, mindkettőjüket megölték. A konzulok továbbra is próbálkoztak az egyeduralommal, ezek többnyire polgárháborúkká szélesedtek, elég legyen csak Marius és Sulla hosszú évekig tartó háborúskodására utalnunk. Tény, hogy a nagy római hódítások nyomán a köztársasági államfoma már nem felelt meg a birodalom irányításának. Julius Caesar volt az, aki be is látta, hogy egyeduralommal lehet csak megmenteni birodalmat. Meg is ölte Casca és Brutus. Nevelt fia azonban, Octavianus magához ragadja a hatalmat és megteremti a római császárságot. Hasonló sorsra jut a francia köztársaság is a nagy francia forradalom nyomán. A gazdagok és szegények közti harcot rendre a gazdagok nyerik meg, s az ők képviseletében teremti meg, római mintára Bonaparte Napóleon a francia császárságot. Kivételt jelent az amerikai típusú köztársaság. Ott viszont a majdnem egyeduralmi elnöki rendszert honosították meg. A franciák republikánus hűsége immár történelmi értékű, hiszen mostanság az 5. köztársaság napjait élik, elnöki rendszerük nagyon sok egyeduralmi jogosítvánnyal bír.

És már itt is vagyunk a mi magyar köztársaságunknál, aminek elődje szintén dicstelen, hiszen első köztársaságunk az 1918-as őszirózsás forradalom után alakult meg és első elnöke az az áruló Károlyi Mihály volt, akinek hadügyminisztere lefegyverezte a magyar hadsereget és az országot a kommunisták kezére adták. A tanácsköztársaság messze esett a név etimológiájától is, mert valójában bolsevik terrorista diktatúra volt. Károlyi Mihály még egyszer köztársasági elnök lett 1945-46-ban, de aztán a hatalom a népköztársaság leple alatt a szovjeteket kiszolgáló lakáj kommunisták kezébe ment át. Ilyen előzmények után kiáltotta ki, a rendszerváltás nyomán, 1991-ben Szűrös Mátyás a Magyar Köztársaságot, aminek napjait éljük ma is. A mi elnöki rendszerünk távol áll a francia vagy amerikai példáktól, amolyan németes felemás, a köztársasági elnök csak aláír, vagy nem ír alá. A hatalom valódi birtokosa és végrehajtója a parlament.

Nem célom vitatkozni a köztársasági elnöki rendszer milyenségéről, olyan, amilyen, tény, hogy eddigi köztársasági elnökeink becsülettel álltak a helyükön. Göncz Árpát éppúgy, mint Mádl Ferenc, Sólyom László. Mádl Ferenc mostani halálhíre megdöbbentette a politikát és mindnyájan őszintén gyászoljuk a nemzetközi hírű jogtudóst és történészt. Igaz ugyan, hogy elnök korában nem sok hatalom volt a kezében, többnyire tanácsadásra szorult, de erről nem ő tehetett, hanem a magyar politikai felépítmény. Halála mégis csapás, és gyászba borította a hatalom bíborszékeit. Schmitt Pál, jelenlegi köztársasági elnökünk is szépen emlékezett Mádl Ferencre, kiemelte nemzeti elkötelezettségét, s ebben igaza is volt.

Elnöki rendszerünk mégis korrekcióra szorul, s ezt tudja mind a jelenlegi elnök, mind az őt megválasztó Fidesz- KDNP parlamenti többség is. Orbán Viktor az ország teljes átszervezéséről szónokol, ebbe talán beleférne a köztársasági elnöki jogkör szélesítése és pontosabb körülírása is. Vagy végre nevetséges is legyek? Vissza az út a magyar királysághoz?

Bereczki Károly