Hirdetés

Látok kolléganőt a hónap végén az éhségtől megszédülni

civishir.hu

2015.07.18. 13:46

Látok kolléganőt a hónap végén az éhségtől megszédülni
Sándor Mária

Cívishír-interjú Sándor Máriával nem jutó falat kenyérről, délben véget érő éjszakás műszakról. És töretlen hitről.

Hirdetés

Hirdetés

Túl a harmadik demonstráción, sokadik egyeztetésen, vajon elérték-e céljukat az egészségügyi dolgozók? Sokan bíztak benne, hogy lesz akkora vihar, mint az internetadó körül. Nem lett. A legilletékesebbet akartam kérdezni ez ügyben. Mikor először hallottam a parlament árnyékában beszélni, emberi volt, őszinte. Közvetett módon kollégák vagyunk, így talán neki is könnyebb megnyílni. Reméltem, ezúttal nem feketében jön a találkozóra. Sándor Mária gyermekszakápolóval beszélgettem.

Látszik a fény az alagút végén? Hamarosan bejelentik, hogy rendezik az egészségügyi dolgozók bérét?
Évtizedek óta vergődik egészségügy. Most már olyan mélyen vagyunk, hogy ennél nincs lejjebb. Nincs nővér, mindenki túlterhelt. Aki még tényleg ezt szeretné csinálni, nem bírja.

Mi lenne méltó fizetés?
Amiből meg tudunk élni úgy, hogy egyszer-egyszer eljutunk színházba, és valamennyit még félre is tudunk tenni mondjuk nyaralásra... Vannak kolléganőim, akik éheznek a hónap végén, mert inkább a saját szájuktól vonják meg a falatot, mint hogy a gyereküknek ne jusson. Egy magasan képzett kolléganőm kisgyermeke miatt csak 8 órást állást tud vállalni – jegyezzük meg, a 8 óra mindig 9 óra, mert előbb jön, később megy, ugyanis a kiszabott munka elvégezhetetlen 8 óra alatt, de túlórát nem lehet beírni. Profi, 20 éve a pályán van és 120 ezer forintot visz haza. A 7 éves kisfiát egyedül neveli: éljetek meg 120 ezerből ketten! Vegyük a két bérletet, a rezsit, az ingyenes oktatást, amikor a rajzórára csak Faber Castell ceruza a jó... 

Szóval látok én a mai dübörgő gazdaságban becsülettel, tudással emberéletet mentő kolléganőt a hónap végén megszédülni az éhségtől... Steril anyagot szállító sofőrt, aki ájultan fekszik a kocsijában, mert már egy falat kenyér nem jutott reggelire, ugyanis havi 80 ezerből él. Csodálatos, értékes emberek, akik nap mint nap elindulnak dolgozni hajnal 4-5-kor, nem isznak, nem dohányoznak. Dolgoznak némán, fejlehajtva. Mégis az a legnagyobb ajándék az életemben, hogy mindig voltak körülöttem értékes emberek. Katolikus vagyok. Egy ferences rendi szerzetes írta egyszer a naplójában: Sosem feledem az engem feledőket sem! Ez nálam is így van. Ám túl sok volt az arc az emlékeimben, akik nyomorognak, miközben életeket mentenek. És aki megtehetné fentről, hogy segít, még inkább megalkuvásra kényszerít, vagy tán még fenyeget is. Szóval a fényt még egyáltalán nem látom. Ezért is megyek tovább! Egy kis igazságtalanság megoldódott: a ledolgozott túlórákat kifizetik. De mennyi túlórát bírunk felelősséggel? Mert nővér az nincs. És ettől sem lesz. Rengeteg a beteg, rengeteg a beteg gyerek, személyzet azonban nincs rájuk.

Egy estét én is ügyeltem a szegénykórházban, azt éreztem, hogy a sok látogató közül pont csak azok nem voltak, akik valóban tehetnének értetek. Vagy csak én nem láttam ott illetékest?
Elmondtam egy riportban: eljött, aki már tehetett volna érte, de nem tett. Eljött, aki majd tenni fog, ha majd teheti. De nem jött, aki most tehetne. A FIDESZ és KDNP nem jött el. Ebből is látszik, rossz a politikájuk. Éppen el kellett volna jönniük, elmondani, mit is akarnak tenni az áldatlan állapotok ellen. Azért a továbbiakban is tartom azt a nézetem, hogy nem volt világos számukra, mekkora a baj.


Kohut Ildikó, Sándor Mária és a cikk szerzője

A legelesettebbekkel foglalkozol gyermekszakápolóként, és tudom, nem teszünk különbséget beteg és beteg között, mégis. A szülők, hogy viszonyulnak, ha látják a fekete szalagot? 
Vannak szülők, akik megkerestek a Facebookon és maximálisan támogatnak. A legmeghatóbb az volt, amikor ikerbabakocsit toltak végig a tüntetésen nálunk született gyerekekkel. Mondhatom, mindenki mellénk állt, hiszen ők látják a legjobban, mennyire kevesen vagyunk. Szintén meséltem egy riportban, mikor egy anyuka megkérdezte dél körül: Elnézést nővérke, mikor jön vissza a kolléganője? Nem dohányozni ment? Nem,ő az éjszakás volt, hazament. Úgy érzem, mindenki megértette. A fekete ruhát is, nem csak a szalagot. Aki volt már benne, érti. A gyermekszakápolás annyival nehezebb, hogy ott a szülőt is kezelni kell. Mindig olyan helyen dolgoztam, ahol súlyos problémák voltak. Agydaganatos gyerekek, szívtranszplantációra várók. Most jelenleg koraszülött osztályon vagyok. Mindegyik helyen nagy tétek forogtak kockán...

Kik azok, akik első perctől melléd álltak, kollégák, civilek, médiaszemélyiségek? Úgy hírlik, voltak olyanok, akik elfordultak tőled, és ennek kerested a miértjét.
Első perctől mellettem állt a kolléganőm-barátnőm, Kohut Ildikó. Mi, nővérek sokat morgunk az áldatlan helyzet miatt egymás között, még a főnök se hallja, mert úgyis leint. Legtöbbször azt a választ kapjuk, ha nem tetszik, el lehet menni. Csakhogy a válasz nem ez! Ildikó is mondta mindig, milyen emberek vagyunk, csak morgunk, de nem teszünk semmit. Aztán egy délután fogtam a kezét, gyere, akkor most mondd! És vonszoltam ki a folyosóra. Majdnem elájult, mikor az RTL kamerájával találta magát szemben. Te őrült vagy, Mária! Te megőrültél. De akkor már nem volt visszaút, ott állt a Házon kívül egész stábja. Visszanézve látható is Ildi arcán a döbbenet, szóhoz se jut. Aztán azóta együtt harcolunk. Egyébként nem figyelem, ki áll mellém, ki nem. Nagy a félelem az emberekben. Tudom, kire számíthatok. Őket néha kérdezem is, nem félnek-e, hogy velem fényképezkednek. Igyekszem minden alkalommal külön megköszönni, mert ők a bátrak! Úgy érzem, a média az ügy mellé állt. Megdöbbentett,mikor a Normafán ott volt mindenki, kieső területen, hétvégén. Akik elfordultak? Azt mondanám, én fordultam el tőlük, mikor fölvállaltam, hogy nem engedem tovább a hallgatást. Nem engedem, hogy embereket tapossanak a földbe minden nap, miközben ők életeket mentenek.

Terhes számodra az ismertség? A zöldségestől kapsz szebb paradicsomot, paprikát? 
Mindig szépet kapok. Ismernek. Mindenkivel mindig beszélgetek. A sarki újságárus elteszi a rólunk szóló lapokat, a boltban a sorban mondják hajrá-hajrá. Az RTL-lel forgattuk a második Házon kívült, és még ők döbbentek meg, hogy dudálnak az autók, a Viktória jelet mutatják.Ez engem is meghat. Mintha egy ország drukkolt volna, mintha mindenki nevében vettem volna föl a fekete ruhát, hogy elég volt! A kicsi lányom szokta mondani, mikor megyek érte az iskolába, megyünk haza a II. kerületből Csepelre:

Édesanya! Húzz egy zacskót a fejedre, mert így sosem érünk haza!

Van egy idős barátom, akit nagyon szeretek, neki szoktam mondani: szeretem az embereket. Nem tudom máshogy mondani: embernek lenni ebben az elembertelenedett világban. Talán most ebből kaptam vissza. Szégyellem is, ha nincs mindenkire időm.

Augusztusban esetleg vastagabb lehet a boríték?
Nekem most vastagabb volt! Így, hogy kifizetik a túlórákat. Sokat számít. Csak meddig bírja az ember? Béremelésről meg szó sincs. De ez nem az én történetem, én nem magamért indultam. Becsületes bért akarok a becsületesen dolgozó kolléganőknek/kollégáknak. Emberi munkaidőt. Az energiát a szeretet adja. A családomé, aki mellettem áll mindig. A férjem, a kislányom, és hiszem, a szüleim onnan fentről. És a hit. Mindig olyan embereket kapok magam mellé, akik értik, hogy értük teszem. Csodálatos emberekkel ismerkedtem meg ,akikkel soha nem hozott volna össze a sors, ha nincs ez a történet. Köszönöm az Istennek a lehetősséget! Szabad akaratot kaptunk; hogy mit teszünk vele, rajtunk múlik. Én megyek tovább. Hiszek az emberben, ahogy Móra Ferenc írja.

Monster

Galéria

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés

.