Pedagógusokat díjaztak a Debreceni Egyetemen

Díjakat, elismeréseket adtak át a pedagógusnap alkalmából június 9-én a Debreceni Egyetemen.
A felsőoktatási intézmény fenntartásában működő iskolák nevelőinek elismerésére is lehetőséget kínáló eseményen Bács Zoltán rektor hangoztatta: napjaink gyors változásai során új technológiák és új elvárások jelennek meg, de a gyerekeknek változatlanul szükségük van olyan felnőttekre, akik figyelnek rájuk, hisznek bennük, segítenek megtalálni a személyes útjukat. Ez a szerep felbecsülhetetlen értékű, pedagógusnapon ezzel együtt ünnepeljük a türelmet, az odafigyelést, a gondoskodást, az együttműködést, s mindezek alapjaként azt a meggyőződést, hogy minden gyermekben ott rejlik a fejlődés lehetősége – mondta az egyetemi vezető.
Forisek Péter főigazgató (Debreceni Egyetem Pedagógusképző Központ) közlése szerint a befejezéshez közeledő tanévben 1013 tanárszakos hallgató végzett gyakorlatot a helyi iskolákban 443 vezető- és mentortanár közreműködésével. Méltatta az egyetemet azért is, mert összesen nyolc karon folyik tanárképzés, ami országosan is különlegesen széles kínálatot jelent.
Az ünnepség alkalmával Klebersberg Kunó-díjjal ismerték el Nagyné Biró Edit, a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiuma igazgatója munkáját. A Debreceni Egyetem Tanárképzéséért-díjat vehette át Bartha Elek professor emeritus, korábbi oktatási rektorhelyettes.
Jausz Béla-díjat kaptak
Csiszárné Józsa Emma igazgató-helyettes (Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiuma);
Denichné Hajdu Mónika Tímea főigazgató (Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája);
Vántus András Istvánné szakmai vezető, igazgatóhelyettes (Debreceni Tankerületi Központ);
Farmasi József főigazgató-helyettes (Debreceni Szakképzési Centrum);
Veress Bertalan tanügyi főtanácsos (Tiszántúli Református Egyházkerület);
Hámori Éva igazgató (Hajdúdorogi Főegyházmegye Szent László Görögkatolikus Gimnázium és Tecnikum)
A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzat Elnökségének Elismerő Oklevele díjat vehették át Puskás Péter és Spisák Kincső hallgatók.









































































