Más gyerekét nevelni

Az élet ömlesztve hozza a példákat: a te gyereked alapvetően sosem lesz az én gyerekem. Egyetlen egy kivétellel: ha sokkal, de sokkal jobban szeretjük a másikat önmagunknál. Aki így tesz, annak a párja vadászgörényt, kiskutyát nagy bolhával, anyóst, öt gyereket is hozhat a közös fedél alá, vita lesz, de gyűlölködés, fúrás, kiközösítés nemigen. A más „hozományának” elfogadása egyetlen egy emberen múlik. Azon, aki kapja. Nem a gyereken tehát, de nem is a vér szerinti szülőn. Nőnek és férfinak, függetlenül attól, hogy ki és mekkora gyereket hoz, borzasztó nehéz elfogadni, de akár csak szembenézni is ezzel az eleven plusszal mindaddig, míg le nem hámozza magáról az önzés szúrós zubbonyát.
Na de mi van akkor, ha a gyerek se nem az enyém, se nem a tiéd? Hanem a másé. Egy másik szülőpáré. Ugyan mennyi magyar ember érez magában elegendő erőt ahhoz, hogy ideiglenesen magához vegyen egy kicsit vagy egy nagyobbacskát? Az állam által nevelt gyerekek, akármilyen jó körülmények között gondozzák őket, semmivel nem érdemelték ki, hogy intézetisként nőjenek fel. Mindannyiuknak joga lenne családban élni, mesét hallgatni, kakaót kérni, rossz álmok idején azt kiabálni bele a sötétbe, hogy anya. És tudni, hogy lesz válasz.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma most azért kampányol, hogy a nevelőszülőség elismert, megbecsült hivatás legyen. Anyagilag is. És hogy felejtsük már el, hogy az átkosban csak a pénz miatt vették ki a – jellemzően amúgy is népes – családok a lelenceket rakásra, hogy aztán a priccsen altassák őket, a disznóganét hordassák velük reggeltől estig, miközben cukros-vizes kenyéren kívül csak ünnepnapon adtak nekik mást.
Más gyerekét nevelni nem kereszt, hanem betontömb a vállon. Először is eladni a környezetnek, hogy őt nem a gólya, hanem az autó hozza, hogy nem a pocakomban, hanem a szívemben nőtt meg ekkorára, hogy nem lesz mindig velünk, de amíg igen, addig majd nagyon… igyekezni fogunk. És szeretni is. Aztán ott lesznek a kőkemény hétköznapok: hogy ez a gyerek más, hogy undok, hogy kívülálló, hogy de hülye voltam, hogy ki a fene lehetett ennek az apja meg anyja... S miután beletörődtünk, hogy a géneket nem lehet leszappanozni a fürdőkádban, majd rajzol valamit. Így szokott lenni. Semmi különöset. Csak egy fiút, akinek valaki fogja a kezét. S mikor megkérdezed, ki az, majd fel sem néz, csak azt mondja, hogy te.
És még annyi jó példa van! Híres emberek vették fel a nevelőszülő nevét, annyira kötődtek hozzájuk. Mert embert faragtak belőlük. Mert egy gyerekből bármi lehet, ha szerető, megbocsátó, de mindenekelőtt oltalmazó családja van. Olyankor a vér csak folyadék.
Bereczki-Csák Helga
Az ÁGOTA Alapítvány az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális, Család-és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága támogatásával Országos Integrációs Konferenciasorozatot szervez. A konferencia célja és témája az örökbefogadások, az élet szentségének védelme, a nevelőszülői és befogadó szülői hivatásvállalás népszerűsítése. A rendezvény ideje: március 20., 9.30. A rendezvény helye: Debrecen, Megyeháza, Piac utca 54.










