Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Paks kosárlabdában is kitütéssel nyert Debrecenben

| 2024. 10. 24. | 20:01:33
A DEAC egyszerűen rossz napot fogottki.
A Paks kosárlabdában is kitütéssel nyert Debrecenben
A debreceni közönség nagy bánatára csúnya zakót szenvedett a DEAC hazai pályán (Fotó: Zubák Tibor)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A férfi kosárlabda NB I. október 24-i, csütörtöki játéknapján az ötödik helyen álló DEAC a felső tabellaszomszédot, a negyedik Paksot látta vendégül.

Reméltük, hogy az utóbbi bajnokikon mutatott jó formáját az egyetemi gárda tartani tudja, de csalódnunk kellett. A paksiak a játék minden elemében jobbnak bizonyultak a védekezésben és támadásban is enervált debreceniekkel szemben. A vendégek előny folyamatosan nőtt, a harmadik negyed derekára már átlépte a 20 pontot is.

A DEAC természetesen nem adta fel, csak éppen a pontosság hiányzott a játékából. Az utolsó negyed 23 pontos paksi előnyről kezdődött, vagyis kisebb csodára lett volna szükség, hogy ezen a napon a hajdúságiaknak teremjen babér.

Erre esélyt sem adott a Paks, amely a záró szakaszt a 8-0-s rohammal nyitotta, amivel végképp le is zárta azt a kérdést, hogy melyik csapatnak terem babér ezen az estén. Öt perccel a vége előtt már harminc fölé duzzadt a paksi előny, így már csak az lehet a DEAC célja, hogy kozmetikázzon az eredményen. Sajnos ez sem sikerült, ahogy az előző hármat, úgy ezt a negyedet is elbukta, így kiütéses vereséget szenvedett.

DEAC-Atomerőmű SE 54-82 (15-22, 11-19, 14-22, 14-19)
Oláh Gábor utcai Sportcsarnok, vezette: Földházi, Mészáros Balázs, Horváth Cs.
Debrecen: Pongó 10/6, Anderson 13/9, Drenovac 7, Williamson 5, Osztojics 3. Csere: Hőgye 6, Flasár -, Kovács Á. B. 1, Várszegi -, Neuwirth 5, Garamvölgyi 5/3.
Paks: Halmai -, Chandler 26/18, Benke 9, Eilingsfeld 14/12, Lake 3. Csere: Géringer 2, Kovács Á. 4/3, Kucsora -, Dorogi -, Joseph 6, Révész 6, Lockett 12/3.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Debrecenben újra lerobbantak a dunaújvárosiak
Debrecenben újra lerobbantak a dunaújvárosiak
Zsinórban kilenc gólt szerzett a Loki, ezzel nem maradt kérdőjel a bajnoki mérkőzés kimenetelét illetően.
Tour de Tisza-tó: 81 éves induló is volt
Tour de Tisza-tó: 81 éves induló is volt
Az esemény névadó támogatója, a BorsodChem 150 fővel vett részt az eseményen.
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A mozgás, az egészségtudatosság, a természet szeretete és a közös szenvedély ünnepe.
Nestor El Maestro optimista
Nestor El Maestro optimista
A debreceniek trénere szerint egyértelmű és lényegre törő tervük van a Puskás ellen
Római torna: Marozsán a második fordulóban
Római torna: Marozsán a második fordulóban
A hajdúszoboszlói teniszező remekelt.
Gólerős irányító érkezik Debrecenbe
Gólerős irányító érkezik Debrecenbe
Konczos Máté a DEAC-ot választotta.
Egyelőre a nők viszik prímet a DEAC-pályán
Egyelőre a nők viszik prímet a DEAC-pályán
Megkezdődött a nagy dolgozói mozgásprogram.
Mihalik András debreceni sporttörténelmet ír
Mihalik András debreceni sporttörténelmet ír
Az első saját nevelésű játékos, aki felnőtt férfi világbajnokságon szerepelhet.
Van, amiben a DVSC NB I-es rekorder
Van, amiben a DVSC NB I-es rekorder
A debreceniek számára ez nem dicsőség.
A debreceni csatár a világbajnokságon bizonyíthat
A debreceni csatár a világbajnokságon bizonyíthat
A DEAC-os Mihalik András is utazik a válogatottal.
Két napig mozognak megállás nélkül Debrecenben
Két napig mozognak megállás nélkül Debrecenben
Megmozgatják az egyetemi kollektívát.
Két debrecenit is díjaztak a sajtófotó-pályázaton
Két debrecenit is díjaztak a sajtófotó-pályázaton
Derencsényi István és Czeglédi Zsolt fotóit 7438 kép közül választották ki.
Megvédték címüket a debreceni egyetemisták
Megvédték címüket a debreceni egyetemisták
A győrieket győzték le a döntőben.
Látványos mérkőzésen került előnybe a DEAC
Látványos mérkőzésen került előnybe a DEAC
A debreceniek a következő mérkőzésen le is zárhatják a csatát.
Véget értek a DEAC-os álmok
Véget értek a DEAC-os álmok
A debreceniek nem jutottak a legjobb négy közé.
Országos bajnok a debreceni juniorcsapat
Országos bajnok a debreceni juniorcsapat
A DEAC a Sopront múlta felül a döntőben.
Kicsikarta a győzelmet a Debrecen
Kicsikarta a győzelmet a Debrecen
Egy ponttal nyert a DEAC.
Nehéz helyzetben a debreceniek
Nehéz helyzetben a debreceniek
Egymás után háromszor kellene nyerniük.
Hidegzuhany: elúszott a DEAC pályaelőnye
Hidegzuhany: elúszott a DEAC pályaelőnye
A rájátszás első meccsén betliztek a debreceniek.
Minden összejött a DEAC-nak!
Minden összejött a DEAC-nak!
A debreceniek a negyedik helyen zártak az alapszakaszban.
A negyedik helyre pályázik a DEAC
A negyedik helyre pályázik a DEAC
Zárul az alapszakasz. A debreceniek komoly terveket szövögetnek.
A DEAC bejutott a rájátszásba
A DEAC bejutott a rájátszásba
Továbbra is veretlen a hajdúsági együttes.
DEAC: az utolsó hazai tánc az alapszakaszban
DEAC: az utolsó hazai tánc az alapszakaszban
A debreceniek küldetése nem tűnik lehetetlennek.
Debreceni feltámadás Kecskeméten
Debreceni feltámadás Kecskeméten
A DEAC drámai végjátékban szerezte meg a győzelmet.
Így emlékeztek meg a világégésről Debrecenben!
Így emlékeztek meg a világégésről Debrecenben!
A cívisívárost is addig soha nem látott pusztítás érte.
Egyelőre a nők viszik prímet a DEAC-pályán
Egyelőre a nők viszik prímet a DEAC-pályán
Megkezdődött a nagy dolgozói mozgásprogram.
Debrecen így vitte a keresztjét...
Debrecen így vitte a keresztjét...
Megkezdődött a nagyhét.
Megmászták a bakonszegi almafákat a polgármesterek
Megmászták a bakonszegi almafákat a polgármesterek
Ebből hagyományt szeretnének teremteni.
Jég és aszály sújtotta Hajdú-Bihar mezőgazdaságát
Jég és aszály sújtotta Hajdú-Bihar mezőgazdaságát
A debreceniben 500 millió, a többi járásban 250 millió; júniusban lehet eredmény a Versenyképes Járások Programban.
Debreceni-hajdúhadházi diadal a Bocskain!
Debreceni-hajdúhadházi diadal a Bocskain!
Hat magyar siker született Debrecenben.
A debreceni masírozás képekben
A debreceni masírozás képekben
Katonazenészek, huszárok, fiatalok, idősek…
Bocskai-emlékverseny: megkezdődött a pofonparádé
Bocskai-emlékverseny: megkezdődött a pofonparádé
A debreceni torna március 15-ig, szombatig tart.
Különös debreceni demonstráció egy „lovaggal”
Különös debreceni demonstráció egy „lovaggal”
Az egyik jelen lévő a szolidaritás jegyében beszélt, egy másik pont ellene.
Könnyed DVSC-siker Budapesten
Könnyed DVSC-siker Budapesten
A debreceniek elmozdultak a kiesőhelyről.
Az utolsó földművesek – Gerlach és Rózsa
Az utolsó földművesek – Gerlach és Rózsa
Nyomtatott húsok, mesterséges mikrozöldségek, agyongyógyszerezett haszonállatok, avagy az egységből való kiszakadás tünetei.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
Hirdetés
Hirdetés
Pocsaj példát mutat: közmunkából a piacra
Pocsaj példát mutat: közmunkából a piacra
A közfoglalkoztatás nem zsákutca, hanem ugródeszka is lehet, ha jól szervezik – bizonyítja a pocsaji modell.
Tour de Tisza-tó: 81 éves induló is volt
Tour de Tisza-tó: 81 éves induló is volt
Az esemény névadó támogatója, a BorsodChem 150 fővel vett részt az eseményen.
Hirdetés
Gazdaság
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés