Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Megvédték címüket a debreceni egyetemisták

deac.hu | 2025. 05. 09. | 07:56:56
A győrieket győzték le a döntőben.
Megvédték címüket a debreceni egyetemisták
A bajnokcsapat (Fotó: deac.hu)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Debreceni Egyetem férfi kosárlabdacsapata ismét megvédte bajnoki címét a Nemzeti Egyetemi Bajnokságban, s már sorozatban harmadik alkalommal hódította el az aranyérmet. Nagy Lajos együttese az elődöntőben magabiztosan verte a Miskolcot, a fináléban pedig dacolva a hatalmas győri hajrával, végül 83-77-re diadalmaskodott.

Az elődöntőben megismétlődött az előző kiírás fináléja, a kétszeres címvédő, idei szezonban még veretlen Debreceni Egyetem a szintén jó erőkből álló Miskolccal találkozott. 2024-ben kétszeres hosszabbítás döntött a cívisvárosiak javára, ezúttal azonban nem tartogatott annyi izgalmat és fordulatot magában a mérkőzés. Várszegi Ádám hárompontosa adta meg az alaphangot, de a borsodiak is jól tartották magukat az első percekben, sőt Ragályi távolijával a találkozó során először – és utoljára – a vezetést is átvették. A negyed derekán még 13-13-at mutatott az eredményjelző, ám ekkor beindult a debreceni henger, s az első tíz perc során öt (!) hárompontost értékesítő Várszegi vezérletével kétszámjegyű fórt sikerült kialakítani a negyed végére. A folytatásban is ellenálhatatlanul kosaraztak Nagy Lajos tanítványai, Turán kosaraival pedig szép lassan húsz fölé nőtt a differencia. A nagyszünethez közeledve kicsit lankadt a figyelem, de így is 17 pontos előnnyel mehettek az öltözőbe.

A térfélcserét követően nagy energiákat mozgósított az ellenfél a felzárkózás érdekében, Gerőcs és Lakatos kosaraival hamar benéztek tíz alá, de Nagy Lajos egy gyors időkéréssel rendezte a sorokat. Ezt követően állandósult a 10-15 pontos debreceni vezetés, a 29 pontig és 7 gólpasszig jutó Varga Sándor igazi vezére volt a csapatnak, amellett, hogy kulcspillanatokban rendre betalált, nagyszerűen mozgatta társait. Az idő előrehaladtával egyre biztosabbá vált a debreceni győzelem, ráadásul a végjátékban Horváth Botond ziccerével a száz pontot is átlépte a DEAC. 

102-83-as sikerének köszönhetően a Debreceni Egyetem sorozatban harmadik alkalommal is bejutott a Nemzeti Egyetemi Bajnokság döntőjébe, ahol a Corvinus Egyetemet hosszabbításban két vállra fektető, két évvel ezelőtti ezüstérmes Széchenyi Egyetem várt rájuk.

A másnapi fináléban is egymásnak estek a csapatok, s az elődöntőhöz hasonlóan gyakran változott a vezető kiléte az első percekben. Az első negyed felénél azonban összeállt a debreceni védekezés, melynek eredményeként tíz perc játék után 22-14-re sikerült ellépni. A második etapban is sokáig kiegyenlített játék folyt, de az állóvizet ezúttal is a DEAC tudta felkavarni, ötpontos vezetésnél Balázsi duplája után Czermann zsákolt nagyot leindításból, majd Turán dobott két triplát egymás után (42-27). A nagyszünethez közeledve kicsit leült a játék, de az utolsó megmozdulás így is Varga Sándor nevéhez fűződött, utolsó másodperces hármasának köszönhetően a találkozó addigi legnagyobb különbségével mehettek az öltözőbe a felek (47-31).

A fordulás után igyekeztek lezárni a meccset a hajdúságiak, négy percet kellett várni, hogy Varga újabb hármasával húszra nőjön a differencia, az irányító ziccere után pedig már nagy bajban volt a Győr (61-39). Hágen Tamás vette hátára a dunántúliakat, bő egy percen belül három triplát is értékesített, Kámán Kristóf dupláival pedig tízen belülre zárkóztak az utolsó felvonás kezdetére. A győri rohamok az utolsó tíz perc kezdetén sem lankadtak, az extázisba kerülő Hágen sokadik pontos távolijával pedig kettő híján teljesen eltűnt a tetemes debreceni fór (67-65). Neuwirth és Turán a legjobbkor dobta át a védelmet, melynek köszönhetően érezhetően megnyugodott a csapat, és a felzárkózásban elfáradó ellenfél hibáit kihasználva kényelmes előnnyel érkezhettek a végjátékra. 

Bár szemmel láthatóan nagyon elfáradtak a legvégére Várszegiék, az ellenfélben sem volt már annyi erő, hogy esélyük legyen a fordításra, így a Debreceni Egyetem 83-77-re megnyerte a mérkőzést, melynek köszönhetően veretlenül nyerte meg a Nemzeti Egyetemi Bajnokság 2024-25-ös kiírását.

Elődöntő:
Debreceni Egyetem – Miskolci Egyetem 102-83 (35-23, 24-19, 23-25, 20-16)
DE: VARGA S. 29/15, Turán 11, Neuwirth 13/3, VÁRSZEGI 19/15, CZERMANN 18 csere: Hegedűs 6, Varga F. 3, Horváth 3, Sólyom, Besenyei.
ME: Tóth 4, Orliczki, LAKATOS M. 19/9, Ragályi 11, GERŐCS 20/9 csere: Bankó 11/3, Molnár B. 10/3, Mokánszki 4, Sándor 4, Orbán, Lakatos P., Molnár L.
Döntő:
Debreceni Egyetem – Széchenyi Egyetem 83-77 (22-14, 25-17, 20-28, 16-18)
DE: VARGA S. 24/12, TURÁN 12/12, NEUWIRTH 16/12, Várszegi 6/3, Czermann 7 csere: HEGEDŰS 10/3, Horváth, Sólyom, Balázsi 4, Varga F. 4.
GYŐR:  BAKON 20/9, KÁMÁN 13, Czermann 4, Tóth-Erdei 4, Sólyom 2 csere: HÁGEN 20/18, Polónyi 7/3, Köcse 7/3.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Három távozó a DEAC-nál
Három távozó a DEAC-nál
A szakmai stáb folyamatosan dolgozik a jövő évi keret kialakításán.
A DEAC-nál kitartanak a vezetőedző mellett
A DEAC-nál kitartanak a vezetőedző mellett
Pethő Ákos irányítja a csapatot a következő idényben is.
Többszörös orrcsonttörést szenvedett a volt debreceni
Többszörös orrcsonttörést szenvedett a volt debreceni
A finálé pénteki, harmadik meccsén sérült meg.
Vereség: nyolcadik helyen zárt a Debrecen
Vereség: nyolcadik helyen zárt a Debrecen
A DEAC hazai pályán kapott ki.
Debreceni szezonbúcsú hazai pályán
Debreceni szezonbúcsú hazai pályán
Az utolsó meccset vívja a DEAC.
Hajós Alfréd Aranyplakettet kapott Becsky István
Hajós Alfréd Aranyplakettet kapott Becsky István
A Debrecenben végzett szervezői és vezetői munkásságáért.
Hátrányba kerültek a debreceniek
Hátrányba kerültek a debreceniek
Ráadásul hazai pályán.
Elbuktak a debreceniek Kaposváron
Elbuktak a debreceniek Kaposváron
Nem jutottak be a legjobb négy közé.
Egyenlített a DEAC, Kaposváron dől el minden
Egyenlített a DEAC, Kaposváron dől el minden
A debrecenieknek idegenbeli bravúrra lesz szükségük a továbbjutáshoz.
Méretes zakót kaptak a debreceniek Kaposváron
Méretes zakót kaptak a debreceniek Kaposváron
A somogyiak ismét vezetnek a párharcban.
Hárompontos DEAC-siker: egyenlítettek a negyeddöntőben
Hárompontos DEAC-siker: egyenlítettek a negyeddöntőben
Hazai pályán diadalmaskodtak a debreceniek.
Hirdetés
Luxusingatlanokat épít Kolozsváron a Trump család
Luxusingatlanokat épít Kolozsváron a Trump család
Hotel, lakópark, bevásárlóközpont, golfpálya.
Hirdetés
Hirdetés
Varga Zoltán kilép a Demokratikus Koalícióból
Varga Zoltán kilép a Demokratikus Koalícióból
Egy újabb despotát nem tudok és nem is kívánok támogatni - írja a debreceni politikus.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Biciklisgázolás Debrecenben
Biciklisgázolás Debrecenben
A Vágóhíd utcán történt a baleset.
Sulyok: nincs okom a lemondásra
Sulyok: nincs okom a lemondásra
Az Alaptörvény módosításának javaslata nincs összhangban a jogállamisággal - közölte:
Minden korosztálynak jutott élmény Hosszúpályiban
Minden korosztálynak jutott élmény Hosszúpályiban
Sporttal indult, koncertekkel folytatódott, majd családi programokkal zárult.
Mustangok dübörögtek Komádi sportpályáján
Mustangok dübörögtek Komádi sportpályáján
Az amerikai izomautók élménnyel segítették az egyik helyi sportegyesületet.
Gazdaság
Adómentes lesz az iskolakezdési támogatás
A pénzügyminiszter jelentette be.
Sokan várnak bekötésre – megnyílt a pályázat
A fejlesztésekkel több megújuló energiát kapcsolnak a rendszerbe - közölte a miniszter.
Erős félévet produkált az autópiac Magyarországon
Kiemelkedő a bővülés az elektromos autók szegmensében.
Több mint százmillióért megvették a „Don-kanyart”
Ténylegesen krimibe illő az évtizedek óta pusztuló egykori debreceni vendéglátóhely története?
Korszerűbb utak és biztonságosabb közlekedés Polgáron
Az új támogatási forma beruházásai egyszerre javítják a közlekedést és a közszolgáltatások színvonalát.
Új vezérigazgató a HUNÉP Zrt-nél
Az új vezetés célja a stabil működés, a szakmai folytonosság és a változó ügyfélelvárásokhoz való alkalmazkodás.
Támogatott tartalom
Felnézek Fesztivál: megtelik a főtér reménnyel
Felnézek Fesztivál: megtelik a főtér reménnyel
Ahol a zene és a hit erejének segítségével közösségre találunk Debrecenben.
A tökéletes terasz a megfelelő burkolattal kezdődik
A tökéletes terasz a megfelelő burkolattal kezdődik
A Gulyás Tüzépen segítünk megtalálni a megfelelő választást.
Ingatlanértékesítőt keres az OTP Csoport
Ingatlanértékesítőt keres az OTP Csoport
Debrecenbe, Kürtös utcai irodájába keresi munkatársát az ingatlanközvetítő hálózat.
Csillagvonattal ünnepli 144. születésnapját a Zsuzsi
Csillagvonattal ünnepli 144. születésnapját a Zsuzsi
Különleges esti programok várják az egész családot júliusban.