Kondás-sirató

Az évtizedes vasárnap délutáni baráti focin a piros csapatunk motorja, K. Zoltán sporttárs abszolút ziccerben belebotlott háromszor a labdába, majd ügyetlen mozdulattal fölé emelt. Az ádáz, mindenre elszánt ellenfél, a fehér csapat agilis cerberusa, Sz. Attila egykori kiváló bokszoló – Verpecz-mez tulajdonos lepkevadász – a béna mozdulatsor láttán harsány hahotázásban tört ki, előrántva a pszichikai hadviselés fegyverét.

Nem jött be. A DVSC egykori NB I-es futballistáját is felvonultató fehér öregfiúk égtek, mint szinte mindig, de még a komikus jelenetsor után K. Zoltán sporttárs a pirosakhoz fordulva így kért elnézést:

Bocs, most olyan voltam, mint Castillion!

Ez a kis amatőr szösszenet illusztrálja a legjobban azt, hogy DVSC mostani, avagy a Szima-éra legsúlyosabb válságának a legnagyobb áldozata a Loki közönsége, mert képzetlen műkedvelőket kell néznie a gyönyörű stadionban, majd kínjában élcelődik rajtuk.

Rögtön a második áldozat Kondás Elemér.

A négy évvel ezelőtt veretlenül bajnokságot nyert gárdából a legjobb külföldiek (Bouadla, Coulibaly, Simac) szélnek eredtek, a meghatározó magyarok vagy kiöregedtek az NB I-ből (Mészáros, Kulcsár), vagy belefásultak abba (Szakály, Varga), elmaradt a vérfrissítés - mert az pénzbe kerülne - , míg az ellenfelek egyre csak izmosodtak. A debreceni kereten a lassú, de biztos leépülés jeleit látjuk.

Éppen ezért teljesen értelmetlen és igazságtalan Kondáson elverni a port. Ebben a DVSC-ben már nincsenek igazán pengés, úgynevezett játszó középpályások, gyors szélsők, robbanékony védők és csatárok. Nagyjából mindenki „egysebességes”, azaz nehézkes és merev. Miért lenne más? Némelyek kiesőcsapatból érkeztek (Castillion, Mészáros Karol), vagy a padot koptatták máshol (Takács). Kombinációs készséggel lehetne kompenzálni a hiányzó fizikai erőt, a sanyarú genetikát, ha lenne ilyen készség ebben a csapatban. Nos, pontosan ennek hiánya húzza mélyre a DVSC-t, nem valami mágikus sötét erő, ami hatalmába kerítetette Kondás Elemért és a szakmai stábját. Szakály és Holman technikai képzettsége a kereten belül kiemelkedik, de két fecske nem csinál nyarat, focicsapatot meg pláne nem, ahhoz túl nagy a pálya. Egy egész fecskerajért kiállt az ezerfejű cézár. De már mióta! Ha a pallagi focistagyár még nem termel, akkor venni kell!

Tudjuk, a jó futballista pénzbe kerül, de hát a másik oldalon a bérlet, a jegy is pénzbe kerül. A gyereknek a mezt és a sapkát sem adják ingyen a fényes ajándékboltban, a büfében a szendvicset és a kólát sem, de a sört sem baráti áron mérik, és még sorolhatnánk, miből részesedik a DVSC 2458 nézőnél is.  Az önkormányzat nem kap semmiből semmit, csak fizet, mert nézők híján neki kell fenntartania a stadiont. Pechjére bármennyire is szép az, NB III-as szintű futballistákért a nagyérdemű nem nyúl a zsebébe.

Vagy csak megszokásból fizet, de a produkció már nem érdekli! Puszta kíváncsiságból „meghekkeltük” a stadion beléptető rendszerét: a Paks elleni nyitányra az 1900 bérletesből 600 ki se ment, tudniillik csak 1300 bérletet regisztráltak a kapuknál. Értik ezt? Kifizette a jóember a bérletet egész évre, majd néhány nappal később az első bajnokit rögtön bojkottálta, s még csak rá sem sózta senkire a belépőt! Így voltak ezzel hatszázan!

Mert a pénz nem számít, az élmény felbecsülhetetlen. Ha lenne!

Cs. Bereczki Attila