
Győzött, de lemaradt a dobogóról a Debrecen
A Loki spanyol edzője elbúcsúzott a klubtól.
Elhunyt Hajdúhadház díszpolgára
Gábor László 84 évet élt.
Cérnával rajzol a hencidai kőműves
Varga Gyula képei elsőre bonyolultnak látszanak, de szerinte csak rá kell érezni.

Halálos tűz Debrecenben
Próbálta eloltani a lángokat, de súlyos égési sérüléseket szenvedett.

Mérnökfesztivál gyerekeknek az Emerson | NI-nál
A debreceni üzemére büszke nagyvállalat küldetésének tartja, hogy a diákok nyissanak a műszaki ismeretek felé.
Most megy

Feljelentették Magyar Péter miniszterelnököt
Hivatali visszaélés miatt.
Ruszin-Szendi Romulusz erős honvédelmi törvényt akar
Kidolgozzák az életpálya méltó lezárásának rendszerét is.
Mit nyert a Debreceni Egyetem a modellváltással?
Bács Zoltán rektor és az intézmény korábbi vezetői is elmondták véleményüket.
Lakó-pihenő övezetet jelölnek ki Tégláson
Korszerűsítik az utat.
Nyíracsád: mosógépbe szorult egy ujj
A tűzoltókat kellett hívni a speciális szerszám miatt.

Elmarad a hajdúhadházi gyermeknap
A kisebb rendezvényeket megtartják.

Svéd győztes a Tour de Hongrie-n
Valter Attila 9. lett.
Sok napsütés, egyre melegebb idő jön
Fokozatosan emelkedik a hőmérséklet.
Magabiztosan nyert a kis Loki
A szezon utolsó hazai meccsén.
Támogatott tartalom

Lakóingatlan-fejlesztési lehetőség Debrecenben
A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. árverési hirdetménye.

Filmzenék koncertje – újra Debrecenben
Visszatér Debrecenbe az ország legsikeresebb filmzenekoncetrje, megújult műsorral.

Limitált jubileumi bérletek és gyűjthető élmények
Így fedezhető fel a fürdőkultúra 200 napja Debrecenben.

Nyitott vasárnap a Tuba Tanyán
Egy nap, amikor a múlt újra életre kel.

Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.

GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.

Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.

Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.

Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.

Kerti fabútorok felkészítése a szezonra
Így készítsük fel a fát a szezonra.
Hajdú-Bihar

Idén Ebesről indult a szeretet hídja
Az önkéntesek ételt, csomagokat és lelki üzeneteket készítenek a rászorulóknak.
Hencida nem vár nagy gyárra
A település inkább élhető lakóhelyként erősödne meg, ugyanakkor több alapfeladat ellátása is forráshiányos.
Hepatitisjárvány Hajdúhadházon
Nagyjából 20 betegről tudnak eddig.

Egy szörnyeteg apa Hajdú-Biharból
A saját lányát megerőszakoló férfira Debrecenben súlyos fegyházéveket mértek.
Nagyrábén már sok diplomás roma van
Balogh Gyula vezetése alatt a Tündér Lala Biztos Kezdet Gyerekházban és a tanodában teljes életutat kísérnek végig.
Már nem Rácz Róbert a főispán
Főigazgató gyakorolja a főispáni jogköröket Hajdú-Biharban.

Sokadik nekifutás a Tiszafüred–Debrecen kerékpárútnak
A tervezés ügyében ez a közbeszerzés lesz a végső?
Csak a falak maradtak a püspökladányi házból
A család az utcáról nézte végig, ahogy elég életük munkája.
Szerepen egy otthont hagyott hátra – romokat talált
Horváth Ilona a gyermeke jövőjéért ment Németországba dolgozni. Mire visszatérhetett volna, már nem volt hova.

„Az életem olyan volt, mint egy hollywoodi film, de…”
...de az NA hozta el a happy endet – vallotta egy drogfüggő Debrecenben.
Gondok a Debrecen és Nyíregyháza közötti fejlesztés körül
Vitézy Dávid posztolt a Facebook-oldalán.
Egyetlen hajdú-bihari járásközpontban nyert a Fidesz
Debrecen, Berettyóújfalu és Hajdúszoboszló bizonyult a „legtiszásabbnak”.
Helyben járó

Stílusos motorosok vonultak Debrecenben
A férfiak egészségének fontosságára hívták fel a figyelmet.
Lelátóval bővült a pallagi edzőközpont
Az NB III-as csapat immár hazai pályán játszhatja meccseit.

Gyászol a debreceni művészeti élet
Elhunyt Majoros László.
A szakképzésé volt a főszerep Debrecenben
Családi napot tartottak a Dósa nádor téren.

Sorozatbetörő Debrecenben: négymilliós kárt okozott
Végül csak elfogták.
Hatalmas lángok Nádudvaron és Bökönyben
Sok dolguk volt hajdú-bihari tűzoltóknak.

Ismét virágot osztanak Debrecen
Egynyári virágokat és balkonnövény-palántákat.
Tűzoltók lakhatását segíti Debrecen
Tíz önkormányzati bérlakással.
Campus

Vereség: nyolcadik helyen zárt a Debrecen
A DEAC hazai pályán kapott ki.
Parkolás a debreceni utcában: csak lovaskocsival
Sárgulási menetet tartanak a végzős egyetemisták.
Elhunyt Debrecen neves professzora
1988 óta volt a debreceni magyar irodalomtörténeti képzés nagyra becsült oktatója

Új korszak a debreceni érsebészeti ellátásban
Elvégezték az első sürgősségi stentgraft-beültetést.

Megvédte bajnoki címét a Debreceni Egyetem
A III. HÖOK Kispályás Focikupát Budapesten rendezték.
A jövő műanyagai a Debreceni Egyetemen
A polimerek ma már életünk minden területét átszövik.

Innovatív terápiák a debreceni kongresszuson
A legújabb kezelésekről is tanácskoztak.
Munkába állt az új rektori vezetés Debrecenben
Eldőlt az új kancellár személye is.
Bűn és bűnhődés

Drogot árult egy nő Püspökladányban
Letartóztatták.
Kamerafelvétel alapján keresik ezt a férfit
Eltette az egyik debreceni Pennyben, ami nem az övé. Felismeri valaki? +Videó
Hamis eurók miatt nyomoznak Hajdú-Biharban
Az elkövetők sertésekért fizettek a bankjegyekkel.
Hét évet kapott a barátja agyonveréséért
A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta a Miskolci Törvényszék ítéletét.
Megunta a debreceni gyerekek focizását
Kezében egy légpuskával közölte, hogy elege van.
Minden, ami sport

Jégkorong-vb: háromgólos vereség a finnektől
Helytállt a magyar válogatott.

Fájó debreceni vereség a rangadón
Egy gól döntött a végén.
Jégkorong-vb: nem csak bennmaradnának a magyarok
A válogatott első ellenfele Finnország lesz.


















