Kolis-albérletes debreceni módra

A Debreceni Egyetemre felvételt nyert hallgatók jelentős hányadának az adott szak tantárgyi követelményei mellett további problémákat kell megoldaniuk évkezdéskor. Debreceniek előnyben, nekik nem kell a kollégiumi férőhelyekért megküzdeniük, a horribilis albérletárakat sem kell kigazdálkodniuk. A környező településekről bejárók is mentesülnek ez alól, persze ők nem ússzák meg a bejárás költségeit.

Igazán nagy bajban azok lehetnek, akik pályáztak kollégiumi férőhelyre, de nem nyerték el azt. Elsőévesen erre kizárólag szociális helyzet alapján van ugyanis lehetőség, hiszen nincs még lezárt félév, ami révén kedvezményre szerezhet jogosultságot a diák. Ez óriási probléma azoknak, akiknek a szülei valahol az átlagkereset környékén bérezettek, (azt hiszem, megegyezhetünk abban, hogy ezeket a családok nem vasvillával forgatják otthon a temérdek pénzt, figyelembe véve a mai magyar viszonyokat), nem hátrányos helyzetűek és semmilyen támogatásra nem jogosultak. Még nagyobb például a közalkalmazottaknak, akik között a diplomások bére sincs sokszor a közelében sem az átlagkeresetnek. (Egy H1-es besorolású, egyetemi diplomával rendelkező kezdő tanár bruttó bére ma Magyarországon 129 ezer 500 forint, egy főiskolai diplomával rendelkező közalkalmazotté bruttó 122 ezer forint, míg a bruttó átlagbér 2012 első felében 220 ezer 700 forint volt...)

Hiába lakik valaki mondjuk 300 kilométerre Debrecentől, két pedagógus szülővel, ő nem jogosult kollégiumi férőhelyre. Marad az albérlet. Egy különbejáratú kisszoba 20 ezer plusz fél rezsi per hó, egy körülbelül 50 négyzetméteres, 2 szobás lakás 2-3 fő részére berendezve 70-80 ezer az egyetemek közelében. Akárhonnan számoljuk, rezsivel havi 28-30 ezer forint alatt nem lehet megúszni, és ez természetesen csak a szállás költsége.

Persze a korrupció mint szép magyar hagyomány ide is beszivárgott már sok évvel ezelőtt. Biztosan minden egyetemistának van 1-2 olyan évfolyamtársa, akiről köztudott, hogy hitelt érdemlően igazolja, az egy főre eső kereset családjában nem haladja meg a 15 ezret akkor se, ha Mercedeszel jár órára. Azoknak is könnyebb a helyzetük, akiknek a kollégiumi bizottságban, esetleg a hallgatói önkormányzatban adódik jó ismerősük, ez általában olyan hátszelet jelent, ami megkönnyíti a férőhely megszerzését. Erősen megkérdőjelezhető, hogy a szociális alapon kiosztott férőhelyeket valóban a rászorulók kapják-e.

Ami igaz, az igaz, albérletben sokkal komfortosabb lehet az élet. Két-három ember könnyebben alkalmazkodik egymáshoz, mint 20-30, akik egy folyosón élve, eltérő életritmusukkal, szokásaikkal gyakorta kihozzák egymást a béketűrésből. A lazább vizsgarendűeket nem zavarja, ha másoknak tanulniuk kell, vidáman zenélgetnek reggel 5-ig a kollégium folyosóján; akit ez bánt, nos, az szokjon vagy szökjön. És persze az igények is változnak. Nemigen divatozik már egy szobába 10-12 embert összezárni a kollégiumokban sem. (Biztosan akadnak olyanok, akik emlékeznek még a régi szép „benczúros” időkre: kis szobában sok ember, megspékelve egy-két állandó vendéggel, akiket ellenőrzéskor a vécébe bújtatnak a lebukástól tartó vendéglátók). Kollégiumban is lehet egyfős szobát igényelni cirka 23 ezerért. Albérletben még több pénzért lehet egyedül az ember, persze így egyáltalán nem kell mosdón, mikrón osztozni, a zuhanyzót sem 150-en használják. Ennek ára viszont 40-60 ezer is lehet havonta. A hülyének is megéri…

Mégis az a legviccesebb, ahogyan az egyetem honlapján az alábbi szöveggel igyekeznek kedvet csinálni a kollégiumi férőhelyhez nem jutott hallgatóknak az albérlethez:

„Egyre távolodva az egyetemtől természetesen olcsóbban is lehet albérletet találni, ami valójában, hála a tömegközlekedésnek, egyáltalán nem jelent hátrányt, legalább megismerik a fiatalok a város életét, kimozdulnak az egyetemi campusokról. A város minden pontjáról indulnak olyan járatok, amik elviszik az utasokat az egyetemi épületekhez.”

Ez, mindamellett, hogy nem igaz, (igenis van olyan pontja Debrecennek, ahonnan nem lehet az egyetemhez tömegközlekedéssel eljutni, illetve el lehet, többszöri átszállással), azoknak a szülőknek és diákoknak, akik nem tudnak havi 10 ezernél többet szánni a lakhatásra, sajnos sem vigaszt, sem megoldást nem jelent.

Szabó-Kovács Patrícia