Hirtelen 18

Vajon sokat változtak? Biztos mindenkiből orvos, vagy ügyvéd lett, minimum egy diplomával, legalább két nyelvvizsgával és mindenkinek van már lakása – engem kivéve –, szinte biztos, hogy sikeresek, gazdagok és híresek.

Érettségi óta először találkoztam szombaton délután a volt osztálytársaimmal. A debreceni Fazekas Mihály Gimnázium francia-matek tagozata érdekes keveréke volt a humán beállítottságú álmodozóknak, és a két lábbal a földön álló és számoló reálosoknak. Elit iskolába jártunk, ahol mindenki nagy álmokat dédelgetett, nagy tervekkel hagytuk el a középiskolát. A találkozótól féltem és persze elkéstem. Már az is gondot okozott, hogy megtaláljam a régi osztálytermem – segítséget kellett kérnem a portástól. Mikor sikeresen rábukkantam a teremre és beléptem, rájöttem, senki és semmi sem változott. Az előre begyakorolt monológomat egy perc alatt elfejtettem, ismeretlen ismerősöket láttam, akik ugyanazok, de mégis mások. 

Az óra eleji jelentés után megkezdtük az egyéni „jelentéseket”, mindenki megvonta a hatéves mérlegét. Rájöttem, ugyanúgy izgulnak, mint én – mintha felelnénk, de már nem egy jegyért, hanem az elismerésért –, a hangok elcsuklottak, a kezek remegtek, az arcok kipirultak. Az egyéni monológok a lényegre szorítkoztak, ki hol tanult és tanul – nem én vagyok az egyetlen, aki annyira „szerette” a főiskolát, hogy ráhúzott egy-két évet. Néhányan már dolgoznak, egy lány férjhez ment, egy fiú megnősült, ami pedig meglepő, három osztálytársnőmnek gyereke született. Egy lány bejárta a világot modellként. A tanáraink semmit sem változtak, rajtuk nem fog az idő, nem úgy mint az iskolán. Még senki sem híres, de van, aki Majdnem híres.

A vacsora után már úgy éreztem, tegnap váltunk el egymástól, nem számít az eltelt idő. Az együtt töltött négy év örökre belénk ivódott, az arcok kitörölhetetlenek, az emlékek egy perc alatt visszatértek, ahogy a klikkek is megmaradtak. Egy estére újra 18 évesek voltunk, de szerencsére csak egy estére. Akármennyire is jó volt őket látni, egy napnál tovább nem lennénk megint bizonytalan, naiv, önmagával és a környezetével szemben álló kamasz.

Vállaji Orsolya