Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Vágóhíd utcai tragédia: a szakértőkön a sor

birosag.hu | 2025. 06. 30. | 10:38:31
Tárgyalást tart a Debreceni Járásbíróság.
Vágóhíd utcai tragédia: a szakértőkön a sor
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tárgyalást tart a Debreceni Járásbíróság július 2-án annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ügyészség.

A vádirat lényege szerint a 19 éves fiatal férfi 2023. január 7-én hajnalban, Debrecen belterületén vezette az autót, mellette egyik ismerőse ült és mindketten használták a biztonsági övet. A Vágóhíd utcai felüljárón a vádlott 85-90 kilométer per óra sebességgel közlekedett, azonban az út kanyarulatánál gyorshajtása és gyakorlatlansága miatt áttért a szemközti sávba, ahol autójának bal elejével nekiütközött az ott szemből szabályosan érkező járműnek.

Az ütközés erejétől a szemközti sávban haladó autó vezetőülése a becsatolt biztonsági öv ellenére kiszakadt a helyéről, és a sértettel együtt az úttestre kiesett. 

A jármű 21 éves sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. 

A baleset során a vádlottnak és utasának könnyebb, nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek. A halálos baleset a vádlott súlyos KRESZ-szabályszegése miatt következett be – áll a vádiratban.

A tárgyaláson szakértők meghallgatása várható.

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Vízmű: a debreceni csapvíz biztonságosan fogyasztható
Vízmű: a debreceni csapvíz biztonságosan fogyasztható
A Semcorpnál feltárt szennyezés, annak megszüntetése és a terület megtisztítása a szennyező feladata – közölte az önkormányzat.
Mérgező gáz Debrecenben: kórházban egy lakó
Mérgező gáz Debrecenben: kórházban egy lakó
Az Egyetem sugárútra vonultak a tűzoltók.
A Semcorp szerint minden rendben Debrecenben
A Semcorp szerint minden rendben Debrecenben
Mindez a június 29-én hajnalban kiküldött közleményükből derül ki.
Ételért álltak sorba a debreceni hőségben
Ételért álltak sorba a debreceni hőségben
Töltött káposzta, friss kenyér és sütemény várta a rászorulókat.
Elmaradnak a vetítések az Apolló moziban
Elmaradnak a vetítések az Apolló moziban
A debreceni filmszínház gépházi rendszere elromlott.
Ismét beindult a habbal oltó a Semcorpnál
Ismét beindult a habbal oltó a Semcorpnál
Most úgy tűnik, téves riasztás történt a debreceni gyárban.
Hőség: lassabb haladás a debreceni vonalon
Hőség: lassabb haladás a debreceni vonalon
A sínek hőmérséklete is van, ahol meghaladta a határértéket.
Megzavarták a hajdúszoboszlói betörőt
Megzavarták a hajdúszoboszlói betörőt
Üres kézzel távozott, ráadásul el is kapták.
Egymilliárd forintot remélt a csaló cégvezető
Egymilliárd forintot remélt a csaló cégvezető
Két embert is elítélhetnek Debrecenben.
Őrizetben Fonyód volt fideszes polgármestere
Őrizetben Fonyód volt fideszes polgármestere
Két embert már le is tartóztattak hűtlen kezelés miatt.
Emberölés Hajdúnánáson – jöhet a vádemelés
Emberölés Hajdúnánáson – jöhet a vádemelés
Tizenévesek vertek halálra egy 44 éves férfit.
Szökés miatt körözik a zalai ál-Jézust
Szökés miatt körözik a zalai ál-Jézust
Milliókat csalt ki hiszékeny emberekből.
NKA-botrány: hat embert vett őrizetbe a NAV
NKA-botrány: hat embert vett őrizetbe a NAV
Egyikük Bús Balázs, Óbuda korábbi fideszes polgármestere.
Faraktár utcai tragédia: tanúk a bíróságon
Faraktár utcai tragédia: tanúk a bíróságon
A 2024-es debreceni balesetben hárman hunytak el; megvolt az első tárgyalási nap.
Kézfej, emberi arc, csontok egy beteghordozó lakásában
Kézfej, emberi arc, csontok egy beteghordozó lakásában
Elrendelték a férfi bűnügyi felügyeletét.
Ütközés Debrecenben: nem nyújtott segítséget
Ütközés Debrecenben: nem nyújtott segítséget
A rendőrség lezárta a nyomozást.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Nagyon erős UV-B sugárzás várható
Nagyon erős UV-B sugárzás várható
Fényvédő krém használata mindenképpen javasolt.
Máris megdőlt a napi melegrekord
Máris megdőlt a napi melegrekord
Aszódon 11 óra előtt már 38,5 Celsius-fokot mértek.
Megvan a NAV új elnöke
Megvan a NAV új elnöke
Több évtizedes szakmai tapasztalata van.
Gazdaság
Magyar: drámaian rossz állapotban a költségvetés
Orbán ugyanúgy hazudott és trükközött a számokkal, mint ahogy azt anno Gyurcsány tette - mondta a miniszterelnök.
Csoportos létszámcsökkentés a gyógyszergyárnál
Komoly kihívást jelent a versenyképesség fenntartása - írják.
Fidesz: kárenyhítést a kisebb benzinkutaknak
Ami jár, az jár - írja Havasi Bertalan.
Szuper El Niño jöhet Magyarországra
A rendkívül erős El Niño a klímaváltozással együtt fokozhatja a hőhullámokat, az aszályokat és a szélsőséges időjárást.
Magyar Péter 70-75 százalékos támogatottságról beszél
A kormány alapvető célja a csatlakozás feltételeinek teljesítése - mondta.
A csapókerti iskola komplex felújítása a terv
A korszerűsítés csaknem 3000 négyzetmétert érint.
Támogatott tartalom
Hajdúszoboszló: visszatér a Bizonyítványbuli!
Hajdúszoboszló: visszatér a Bizonyítványbuli!
Ismét berobban a nyár a fürdővárosban.
A magyar nők java magára marad a menopauzával
A magyar nők java magára marad a menopauzával
Ez derül ki a Richter Gedeon Zrt. nemzetközi kutatásából.
Felnézek Fesztivál: örömünnep a debreceni főtéren
Felnézek Fesztivál: örömünnep a debreceni főtéren
Egy különleges este, ami több lehet, mint egy koncertélmény – július 4-én ingyenes zenei fesztivál várja az érdeklődőket.