A gorilla, akinek meg kellett halnia

 A 17 éves ezüsthátú gorillát azt követően ölték meg, hogy beesett hozzá egy négyéves fiú, Isiah Dickerson. Az állatkert munkatársai úgy ítélték meg, a gyerek épsége érdekében nem kockáztatnak, s altatólövedék helyett éles lőfegyverrel végeztek az állattal, noha a szemtanúk és a felvételek szerint Harambe egyáltalán nem lépett fel agresszívan.

Az elmúlt néhány napban szinte felrobbant az internet; nagyon komoly vita, valóságos kommentháború alakult ki a különféle fórumokon, közösségi oldalakon, cikkek alatt. Az első és talán legfontosabb kérdés: ki a felelős a történtekért; a szülők, az állatkert, netán mindketten. A fotók alapján egyértelműen látszik, hogy a három méter mély gorillakifutót körbevevő kerítés mindössze jelzésértékű, az egyméteres korlátokat könnyűszerrel meg tudja mászni egy kisgyerek is. A Mirror beszámolója szerint a kis Isiah is így tett, előtte pedig arról beszélt szüleinek, hogy szeretne úszni egyet a gorillával. A kifutó szélén körben ugyanis egy vizesárok húzódik végig, s a gyerek megcsúszva a korlát tetejéről így esett bele.

A brit lap megszólaltatott egy másik anyát, aki a négyéves kisfiú mellett állt, és látta, hogy be fog esni. Brittany Nicely próbálta elkapni, ám ez nem sikerült. Egyúttal azt is megerősítette, nem igazak azok a kijelentések, hogy az állat agresszíven lépett volna fel. Mint gorillákkal foglalkozó kutatók elmondták, az, hogy egy hím így ragad meg egy „kicsit”, nem újdonság, nem támadás, általában ugyanis így szokták a hátukra emelni a kisgorillákat is. Közben levelet írt az állatkert igazgatójának, Thane Maynardnak az egyik legismertebb főemlőskutató. A brit Jane Goodall intelligens kritikával illetett egy olyan döntést, amelyet szerinte még maga az igazgató sem igen támogat magában. Egyúttal felidézett egy 1996-os chicagói esetet – de akár többet is említhetett volna – amikor egy hároméves kisfiú járt hasonlóképpen, s ott Binti Jua a most lelőtt Harambéhoz hasonló mozdulatokkal védte testével, kezével a gyereket, amíg a gondozók érte nem jöttek, s ki nem vették a gorillák közül.

A kommentárok többsége is ezt a megoldást tartotta volna szerencsésnek, igaz a vérmesebbek ezt megtoldották azzal, hogy a megmentett gyerek helyébe a szülőket ültette volna. Az állatkert közben immár nemegyszer kiállt a döntése mellett, egyúttal azt is kijelentette, a gorillák kifutójával nincs baj, a kerítés megfelelő. Ugyanakkor közben nyomozást kezdtek mind velük, mind a szülőkkel szemben. Sajtóinformációk szerint azonban

úgy tűnik, hogy senkit sem vonnak felelősségre.

Az is igaz, hogy az állatok viselkedése kétségtelenül kiszámíthatatlan, pláne fogságban; az emberi tahóságra azonban mindig van példa, arra bizonyossággal lehet építeni. Az ügy kapcsán ugyanis megjelent a rasszizmus vádja is. Először azzal jöttek, hogy a gorilla azért nem bántotta a gyereket, mert az színes bőrű, olyan, amilyet a gorillák természetes élőhelyükön megszoktak. Aztán az állatvédőket vádolták meg, hogy azért siratják Harambét – nos, igen, mert a gyerek színes bőrű.

Ugyancsak rasszizmust kiáltanak azokban a megjegyzésekben, amelyekben arról értekeznek az emberiség férgei, hogy miközben mindenki szörnyülködik Harambe sorsán, addig a kutya sem törődik egy rendőrök által lelőtt 17 éves – micsoda véletlen – fekete tinivel. Az, hogy a kettő közé hogyan lehet párhuzamot vonni, találgassák azok, akiknek erre ideje és energiája van. Tegyük azért hozzá, hogy a szabadság és demokrácia mintaországában az emberek közötti lövöldözés annyira mindennapos, mint a vadnyugati filmekben. Egy gorilla viszont mégiscsak egy gorilla.

Szalmási Nimród