Ugrai az NB I-ben is marad a DVSC-nél

A Loki játékosa boldog, hogy az NB I-ben is számít rá a klub.
Idén márciusban igazolta le a DVSC a 28 esztendős futballistát, Ugrai Rolandot, aki akkor a szezon végéig írt alá. A támadó 8 mérkőzésen 3 gólt szerzett, ezzel meggyőzte a klubot, amely így az idény végén újabb, 1+2 évre szóló szerződést kötött a játékossal - írja a dvsc.hu
– Jó évet zárt a csapat, hisz megnyerte az NB II-t. Boldog vagyok, hogy egy kicsit én is ki tudtam venni a részem a sikerből. Örülök, hogy folytatni tudjuk a közös munkát és szerződést hosszabbított velem a klub – fogalmazott Ugrai Roland, akinek a hathetes szünet nem csak a pihenésről szólt. – Volt egy kis kihagyásom az ideigazolásom előtt, így a munkába fektettem az elmúlt heteket. Nyilván más a csapattal edzeni, jó érzés volt ismét találkozni.
A Loki 10-es mezszámú labdarúgója nagyon várja már a Budapest Honvéd elleni bajnoki rajtot, de úgy véli, több okból sem lehet összehasonlítani az NB I-et és az NB II-t.
– Az élvonalban talán könnyebb lesz játszani, hisz valószínűleg nem mindig mi leszünk a meccs favoritja. Nem fognak védekezni a csapatok ellenünk, így több helyünk és területünk lesz, viszont más játékosokkal találjuk majd szemben magunkat, ez a része így nehezebb lesz - mondta.






















































