Kimondhatjuk: mázlija volt a DVSC-nek a sorsoláson!

Amint arról beszámoltunk, az UEFA nyoni székházában szerdán kisorsolták a Európa Konferencia-liga második selejtezőkörének párosításait. A DVSC ebben a körben csatlakozik a mezőnyhöz. A sors úgy rendelkezett, hogy a debreceni piros-fehérek az egyik első selejtezőkörbeli párharc győztesével, az örmény FC Alashkert vagy a montenegrói FK Arsenal Tivat csapatával találkoznak. A Loki a második meccset játssza itthon! Az első mérkőzést július 27-én, a másodikat augusztus 3-án rendezik.
Az örmény foci a magyar mögött
Az ellenfelekről egyelőre annyit tudni, hogy papíron egyik sem erősebb, mint a Lokomotív. Az eredetileg 1990-ben Martuniban alapított, ám tíz éve Jerevánba költözött Alashkert az örmény bajnokság negyedik helyével kvalifikálta magát a Konferencia-ligába. Az örmény foci lényegesen alacsonyabban rangsorolt, mint a magyar. Az UEFA erősorrendjében (a koefficiensek, vagyis az előző évek nemzetközi szereplései alapján felállított sorrendben) a labdarúgó NB I. a 25. helyen áll jelenleg, az örmény Premier League pedig csak a 39. helyre jó.
San Marinóval versenyben
A montenegrói bajnokság még az örménynél is sokkal szerényebb eredményekre lehet büszke. Az európai erősorrendben az 54., azaz egyedül csak a San Marino-i ligát előzi meg. Bár a pályán nem a pénz focizik, hanem a csapatok, azért az beszédes adat, hogy a montenegrói bronzérmes Arsenal Tivat játékoskerete alig kétmilliót ér, a DVSC-é több mint a négyszeresét, 9,1 milliót - legalábbis a játékosok játékosok és a klubok piaci értékének becslésével meglehetősen jól foglalkozó Transfermarkt adatai szerint. Az örmények valahol a kettő között vannak 4,39 milliós játékoskerettel.
Jereván vagy Tivat?
A csapatok összetétele a nyári holtszezonban még természetesen alakulhat, de földrengésszerű változás aligha következik be. Már csak azért sem, mert az Alashkert-Arsenal Tivat párharc első mérkőzését már július 13-án játsszák, a visszavágót pedig július 20-án rendezik. A papírforma szerint a DVSC Jerevánba utazik majd, de alighanem a debreceni szurkolók közül sokan szeretnék, ha borulna a papírforma, Tivat ugyanis Montenegró riviérája, és egy meccsnézéssel összekötött adriai utazás igencsak kellemes programnak ígérkezik. Bár kérdés, hogy az Arsenal Tivat játszhat-e egyáltalán hazai pályán a Konferencia-ligában, a honlapon megjelölt stadion Magyarországon Megye I-es pályának éppen megfelelne, de NB III-asnak már nem.
Blagojevics nem szájhős
A sorsolás előtt nem kívántam különösebben senkit, ám függetlenük az ellenféltől, mindenképp a legjobbunkat kell nyújtanunk, ha versenyképesek akarunk lenni Európában. Tavaly végig ezért küzdöttünk, és most, hogy itt vagyunk, szeretnénk megmutatni, van helyünk a nemzetközi mezőnyben. Jelenleg nem sokat tudunk a lehetséges ellenfelünkről, és komolytalan lenne kommentálni, hogy szerencsénk volt-e vagy sem. Tartózkodni fogunk ettől, és mint mindig, most is a munkára koncentrálunk. Mind a két csapatot tiszteljük, de különösen tiszteljük magunkat, és hiszünk az erőnkben és a munkánkban
– idézi a sorsolás utáni első edzői reakciót a DVSC honlapja.
[Beillesztett cikk: Százmillió forintot költenek a debreceni futballpályára]






























