A város vezetésének segítsége nélkül is bajnok lett a Balmazújváros

A Balmazújvárosi FC labdarúgócsapata április 30-án megnyerte a 16 csapatos Hajdú-Bihar megyei I. osztály küzdelmeit, bajnokok lettek. Ez pedig azt jelenti, hogy az utolsó négy forduló már tét nélkül zajlik az újvárosiak számára. Lajos Ferencet, a BFC vezetőedzőjét kérdeztük a siker titkáról, a jelenről, és a jövőről.
– Azzal kezdeném, az túlzás, hogy nincs tétje a hátralévő mérkőzéseinknek, hiszen szeretnénk minél több pontot szerezni, ráadásul a sportnak tét nélkül vajmi kevés értelme van – mondta a tréner. Lajos Ferenc azt is elárulta, minek köszönhetik meglátása szerint a 2021/2022-es szezon bajnoki címét. – Jó a közösség, mely leginkább abban nyilvánul meg, hogy összetartó a társaság – mondta.
A fiatalok jól szálltak be a küzdelemsorozatba, a korelnökök pedig jól támogatták a fiatalokat, igazi példaképek lehetnek az együttesnél
– fogalmazta meg véleményét Lajos Ferenc.
Példaképként említette a nagy visszatérő Bokros Tibort és Urbin Pétert, de kiemelte, hogy Rőth András, Szabó Barna, Fodor Tibor, Galla Patrik, Csorvási Tamás és Sándor Huba is meghatározó szerepet töltött be a gárdánál. A fiatalok közül pedig Silling Máténak és Tóth Gábornak akár hosszú, szép karriert is el tud képzelni a labdarúgásban.
A bajnokság kezdetére is rákérdeztünk, a vezetőedző ennek kapcsán arról beszélt, hogy szerinte Balmazújváros el volt kényeztetve az elmúlt években a labdarúgás terén, NB II., NB I., megjárták a mennyet és a poklot is. – Az biztos, hogy ez a város nem megyei szintű csapatot érdemel. De be kell látni, ha nincs Tiba István, még ilyen szintű labdarúgás sem lenne a városban. Megéreztük, hogy a város vezetése nem áll a csapat mellett – fejtette ki gondolatait velősen az edző.
Lajos Ferenc hozzátette, voltak nehézségeik ebben a szezonban is, a legfontosabb a számukra azonban most, hogy megvan a bajnoki cím. A célok azonban nem értek véget ezzel a klub háza táján.
Küzdünk még a megyei kupa győzeleméért, azon a fronton még kell győznünk egy meccset a céljaink eléréséhez, az országos főtáblára szeretnénk kerülni
– mondta.
Végül nézzük a jövőt, jöhet-e az NB III.? – Meglátjuk, mi lesz. Tesszük a dolgunkat. Nem foglalkozunk a lehetséges ellenfelekkel, van még mit csinálnunk addig, de nagyon szeretnénk, ha jövőre egy osztállyal feljebb kezdhetné meg a szereplését a Balmazújváros.
1. | Balmazújvárosi FC | 26 | 21 | 3 | 2 | 88 | 23 | 65 | 66 |
2. | Monostorpályi SE | 26 | 15 | 6 | 5 | 73 | 30 | 43 | 51 |
3. | Kaba | 26 | 15 | 6 | 5 | 70 | 31 | 39 | 51 |
4. | Hajdúsámson | 26 | 14 | 5 | 7 | 78 | 47 | 31 | 47 |
5. | DEAC II. | 26 | 13 | 5 | 8 | 64 | 35 | 29 | 44 |
6. | DASE | 26 | 13 | 5 | 8 | 50 | 42 | 8 | 44 |
7. | Nyíradony VVTK | 26 | 13 | 3 | 10 | 39 | 46 | -7 | 41 |
8. | Sárrétudvari | 26 | 10 | 6 | 10 | 42 | 45 | -3 | 36 |
9. | Derecske | 26 | 9 | 8 | 9 | 37 | 43 | -6 | 35 |
10. | Hajdúnánás | 26 | 8 | 9 | 9 | 44 | 47 | -3 | 33 |
11. | DSC-SI | 26 | 8 | 5 | 13 | 56 | 62 | -6 | 29 |
12. | Püspökladány | 26 | 8 | 2 | 16 | 36 | 82 | -46 | 26 |
13. | Berettyóújfalu | 26 | 7 | 5 | 14 | 27 | 45 | -18 | 26 |
14. | Hajdúböszörményi TE | 26 | 7 | 4 | 15 | 33 | 57 | -24 | 25 |
15. | Bocskai SE | 26 | 5 | 5 | 16 | 44 | 76 | -32 | 20 |
16. | Egyek | 26 | 2 | 3 | 21 | 36 | 106 | -70 | 9 |
Palánki István






























