Nagy rangadót vívnak a Tócóskertben.
A MOL-ligában nincsenek tekintettel az ünnepekre, a hokiszurkolók legnagyobb örömére. A debreceni gárda karácsonykor is játszott, és nyert Dunaújvárosban, hétfőn este pedig újabb fontos mérkőzést vív, ám ezúttal hazai pályán!
A debreceni együttesnek este 18 órától az az Újpest lesz az ellenfele, amely nagyon sok borsot tört már az orruk alá. A DHK az első két meccset megnyerte a lilák ellen, egyszer idegenben, egyszer pedig itthon, ám azóta háromszor találkoztak még a felek, s mindannyiszor az újpestiek aratták le a babérokat. Hazai pályán például demoralizáló, 9-2-es zakót mértek a hajdúságiakra, karácsony előtt is simán nyertek 3-0-ra, de legutóbb Debrecenből is elvitték a pontokat.
Van tehát elszámolnivalója a DHK-nak a fővárosiakkal szemben!
Az alapszakasz a végéhez közeledik, egyre nagyobb a küzdelem a rájátszásba kerülésért (az első hat folytathatja ott), a DHK-nak jelenleg biztosnak tűnik a pozíciója, de ez gyorsan változhat. Az egyik ádáz üldöző például az Újpest, hiszen mindössze öt pont a különbség, de úgy, hogy a lilák egy meccsel kevesebbet játszottak.
Kőkemény, pörgős, indulatokban gazdag csata várható kedden este, ehhez nem kell jóstehetség, aki kitartó DHK-drukker, az tudja, és már dörzsöli is a tenyerét, aki pedig most jön először hokimeccsre, garantáltan jól szórakozik.
Az állás
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.10.01)