Újabb utca kapott aszfaltborítást Debrecen keleti városrészében
![Újabb utca kapott aszfaltborítást Debrecen keleti városrészében](https://civishir.hu:10013/media/576974c7-597c-4a88-bce5-ee0130ce83c2.jpg?size=850)
Befejeződött a Mészöly Géza utca útépítésének első üteme. A részletekről július 22-én tartott sajtótájékoztatót Pósán László országgyűlési képviselő és Kovács István, a terület önkormányzati képviselője – közölte a hivatal.
Kovács István elmondta, az utca 230 méter hosszúságban és 4 méter szélességben kapott szilárd aszfaltburkolatot. Az utat padkával, kétirányú lakó-pihenő övezeti zsákutcaként építették meg. A kivitelezési munkákat megelőzően a beruházás részeként a közvilágítási hálózatot is kiépítették, amely energiatakarékos LED-izzók telepítésével történt meg. Továbbá az utcában a zárt csapadékvíz-elvezetés is megépült 200 méter hosszúságban.
A képviselő hozzátette, hogy a fejlesztés költsége közel 130 millió forint volt, amelyet az önkormányzat saját forrásból biztosított .
Kovács István elmondta, hogy a körzetben több helyszínen jelenleg is tartanak útépítési és nagyfelületű aszfaltozási munkálatok. Ilyen például a Keresztesi utca és a Kárókatona utca. Kiemelte, ezek az aszfaltozási munkálatok lakossági kérések alapján megvalósuló beruházások, és azt a célt szolgálják, hogy a közlekedés komfortos és biztonságos legyen a keleti városrész útjain is.
![](https://civishir.hu:10013/media/8a581088-3bd9-4292-ac1b-49931cc41dc2.jpg)
Pósán László országgyűlési képviselő közölte, amint egy földút aszfaltréteget kap, úgy számos műszaki előírásnak kell megfelelni, ami már nem teszi lehetővé a biztonságos kétirányú forgalom lebonyolítását. Hozzátette, az elmúlt években tapasztalható változások miatt számos helyszínen kerül új aszfaltréteg a korábban földutas szakaszokra, amely kompromisszumot követel meg a lakóktól és a közlekedőktől. A Mészöly Géza utcában ezt úgy tudták megoldani, hogy zsákutcaként valósult meg az útépítés, így sikerült megvalósítani a kétirányú közlekedést. A képviselő megemlítette, hogy sok helyszínen az utcák egyirányúsítása lesz majd az útépítések feltétele a beépítettségi korlátok miatt, amely számos esetben hosszas előkészületeket és tárgyalásokat vesz igénybe.
![Meggyilkolhatták a DVSC volt játékosát Meggyilkolhatták a DVSC volt játékosát](https://civishir.hu:10013/media/61da8804-0529-446d-82ce-3dbf58885a35.jpg)
![Remekeltek a magyarok a Nemzetközi Matematikai Diákolimpián Remekeltek a magyarok a Nemzetközi Matematikai Diákolimpián](https://civishir.hu:10013/media/1121909a-3644-4792-9e5f-721370b8d1e4.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)
![Korlátozzák a parkolást a Nagyerdőn Korlátozzák a parkolást a Nagyerdőn](https://civishir.hu:10013/media/50319db5-7af6-4b38-9591-bd826dbe12d0.jpg)
![Szemmel „vadásztak” a gyerekek a Polgár melletti erdőben Szemmel „vadásztak” a gyerekek a Polgár melletti erdőben](https://civishir.hu:10013/media/e55d5f67-2cc9-441d-92e3-aa13ea0cf360.jpg)