Gyerekek próbáltak autókat „elkötni” Debrecenben
![Gyerekek próbáltak autókat „elkötni” Debrecenben](https://civishir.hu:10013/media/8426fbce-d5a3-4985-847b-f2bcb1798e33.jpg?size=850)
A rendőrök elfogták azokat a fiatalokat, akik Debrecenben több autót is megpróbáltak „elkötni”, azonban ez nem sikerült nekik.
Bejelentés érkezett a rendőrségre július 16-án, nem sokkal éjfél előtt, hogy gyerekek másztak be három kocsiba egy debreceni parkolóban. Az egyenruhások percekkel később a helyszínen elfogtak két gyerekkorú, valamint két 16 éves fiút. Kiderült, hogy a kiskorúak azokat a járműveket vették célba, amelyeknek nem volt lezárva a csomagtérajtaja. Átkutatták az autókat, de értékeket nem vettek magukhoz, viszont az egyiknek a pótkulcsát megtalálták a kesztyűtartóban. Beindították a kocsit, de elindulni már nem tudtak vele. Ekkor új ötletük támadt, és együtt kezdték eltolni az autót. Nem jutottak messzire, körülbelül 20 métert tettek meg, amikor tetten érték őket.
A két 16 éves fiatalkorút előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, velük szemben jármű önkényes elvétele miatt indult eljárás.
![Több debreceni buszjárat is terelőútvonalon Több debreceni buszjárat is terelőútvonalon](https://civishir.hu:10013/media/057bcd9a-a02b-4761-9c73-23e20ddf45e7.jpg)
![Újraválasztották Ursula von der Leyent Újraválasztották Ursula von der Leyent](https://civishir.hu:10013/media/30547081-c966-418f-9a82-7c62f239fbe1.jpg)
![Szemmel „vadásztak” a gyerekek a Polgár melletti erdőben Szemmel „vadásztak” a gyerekek a Polgár melletti erdőben](https://civishir.hu:10013/media/e55d5f67-2cc9-441d-92e3-aa13ea0cf360.jpg)
![Informatikai beszerzés a DKV-nál Informatikai beszerzés a DKV-nál](https://civishir.hu:10013/media/b9c51ac0-fdff-470c-b33f-3fa4210d6d76.jpg)
![Tovább fejlesztette kapacitásait a Főnix Média Kft. Tovább fejlesztette kapacitásait a Főnix Média Kft.](https://civishir.hu:10013/media/8cd3549e-781a-480d-9054-13ffeb7e43bf.jpg)
![Pályázat fan-coil berendezések szállítására Pályázat fan-coil berendezések szállítására](https://civishir.hu:10013/media/125fec6b-77f3-4bb1-9c6b-f5fc974954e4.jpg)