Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Új „nagy OTI” épülne Debrecenben

| 2018. 02. 02. | 13:19:00
Az összes járóbeteg-ellátást elérhetővé tennék az új helyen.
Új „nagy OTI” épülne Debrecenben
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Új járóbeteg-ellátó központ kialakítását tervezik a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház közelében – közölte Berényi Ervin, a Klinikai Központ tavaly kinevezett elnöke az unideb.hu-nak nyilatkozva.

A professzor szerint ehhez elsőként a Klinikai Központ 128 járóbeteg szakrendelését kell egyesével megvizsgálni, szakmáról szakmára végiggondolni, hogy melyek azok az ellátási körzetek, ahol a betegutak további optimalizálása az ellátásjavítás feltétele.

– A járóbeteg-ellátást át kell tekintenünk, és el kell érni a Klinikai Központ túlzsúfolt alagsorainak tehermentesítését. Adott szakmák és ellátási szintek tekintetében átmenetileg támaszkodni kell a jelenlegi lehetőségekre, a Kenézy Egyetemi Kórházra, valamint a Bethlen utcai szakrendelőkre. Hosszútávon egy centralizált járóbeteg-ellátást kell kialakítanunk teljesen új helyen, új épületben – vélekedik. Az elképzelések szerint 4-5 év múlva megvalósuló komplexum egy olyan többszintes, mélygarázsos, minden járóbeteg-szakrendelést magába foglaló épület lenne, amely a betegek számára könnyen megközelíthető, és a jövő elvárásait is kiszolgálja.

Sürgősségi az Augusztán

Jó irányba halad Debrecenben a sürgősségi ellátás új, minden eddiginél professzionálisabb szintre emelése is – tájékoztatott. Tavaly november elsején önálló Sürgősségi Klinika jött létre a Klinikai Központban, azóta megtörtént a betegutak átgondolása, és most zajlik a működési rend részletes kialakítása. 

– Következő lépésként harmonikussá és teljesen logikussá kell tenni a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház és a Klinikai Központ sürgősségi ellátását, ebbe beletartozik a háttérklinikák ügyeleti rendjének áttekintése is. A végső cél az, hogy a Kenézyből a komplett traumatológia kikerüljön, és egy új egykapus sürgősségi-traumatológiai központ jöjjön létre – mutatott rá.

A komplexum legideálisabb helye egy átfogó rehabilitációt követően az Auguszta épület mellett lenne: közel van hozzá a szívsebészet, az ideg- és mellkas sebészet, a központi intenzív, valamint itt található a legtöbb műtő is. 

Berényi Ervin az idei év egyik legfontosabb feladatának a betegutak optimalizálását nevete. A teljes beszélgetés az unideb honlapján

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Marad a szolidaritási adó – reagált Debrecen polgármestere
Marad a szolidaritási adó – reagált Debrecen polgármestere
Papp László szerint tárgyalóasztalhoz kell ülni az új kormánnyal.
Régi adósságot is törlesztene a debreceni színház
Régi adósságot is törlesztene a debreceni színház
Betekintő a következő évad műsortervébe.
Másképp közlekedik a 39-es busz
Másképp közlekedik a 39-es busz
Lezárják a Szepesi bekötőutat.
Járda vezet majd a bánki iskolához
Járda vezet majd a bánki iskolához
Kihirdették a tervezőt. Debreceni cég nyert.
CATL: ebben világelső a debreceni gyár
CATL: ebben világelső a debreceni gyár
Az audit során nem tapasztaltak súlyos hiányosságokat.
Belgyógyászok tanácskoznak Debrecenben
Belgyógyászok tanácskoznak Debrecenben
Több mint 70 előadás hangzik el.
Nagy munka kezdődik Szepesen
Nagy munka kezdődik Szepesen
Szeptember 20-ig tart a tervek szerint.
VR-szemüvegek a debreceni gyermekklinikán
VR-szemüvegek a debreceni gyermekklinikán
Technológiai felajánlás a szorongások oldása, a fájdalomérzet csökkentése érdekében.
Szabadnapos rendőr eredt a tolvajok nyomába Debrecenben
Szabadnapos rendőr eredt a tolvajok nyomába Debrecenben
A hajdúhadházi és nyírteleki lakost előállították.
Mit nyert a Debreceni Egyetem a modellváltással?
Mit nyert a Debreceni Egyetem a modellváltással?
Bács Zoltán rektor és az intézmény korábbi vezetői is elmondták véleményüket.
Fegyverrel fenyegette a rendőröket
Fegyverrel fenyegette a rendőröket
Vádat emelt a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség; akár 5 és fél évet is kaphat.
A dzsungel könyve: műsoron marad a nagy sikerű előadás
A dzsungel könyve: műsoron marad a nagy sikerű előadás
Maugli, a dzsungelben magára hagyott fiú története igazi klasszikus.
Belgyógyászok tanácskoznak Debrecenben
Belgyógyászok tanácskoznak Debrecenben
Több mint 70 előadás hangzik el.
VR-szemüvegek a debreceni gyermekklinikán
VR-szemüvegek a debreceni gyermekklinikán
Technológiai felajánlás a szorongások oldása, a fájdalomérzet csökkentése érdekében.
Mit nyert a Debreceni Egyetem a modellváltással?
Mit nyert a Debreceni Egyetem a modellváltással?
Bács Zoltán rektor és az intézmény korábbi vezetői is elmondták véleményüket.
Lovaskocsikkal, hintókkal vonultak Debrecenben
Lovaskocsikkal, hintókkal vonultak Debrecenben
Több száz végzős hallgató búcsúzott az egyetemi évektől.
Kutatás és közösség: ez a debreceni szakkollégium
Kutatás és közösség: ez a debreceni szakkollégium
Konferenciát tartottak a debreceni DAB Székházban.
Elhunyt Debrecen neves professzora
Elhunyt Debrecen neves professzora
1988 óta volt a debreceni magyar irodalomtörténeti képzés nagyra becsült oktatója
Új korszak a debreceni érsebészeti ellátásban
Új korszak a debreceni érsebészeti ellátásban
Elvégezték az első sürgősségi stentgraft-beültetést.
Extrém katasztrófahelyzetben bizonyítottak a debreceniek
Extrém katasztrófahelyzetben bizonyítottak a debreceniek
Katasztrófa- és honvédorvosi versenyt rendeztek.
Megvédte bajnoki címét a Debreceni Egyetem
Megvédte bajnoki címét a Debreceni Egyetem
A III. HÖOK Kispályás Focikupát Budapesten rendezték.
A jövő műanyagai a Debreceni Egyetemen
A jövő műanyagai a Debreceni Egyetemen
A polimerek ma már életünk minden területét átszövik.
Innovatív terápiák a debreceni kongresszuson
Innovatív terápiák a debreceni kongresszuson
A legújabb kezelésekről is tanácskoztak.
Hirdetés
Marad a szolidaritási adó – reagált Debrecen polgármestere
Marad a szolidaritási adó – reagált Debrecen polgármestere
Papp László szerint tárgyalóasztalhoz kell ülni az új kormánnyal.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Súlyosan túlzsúfoltak a magyar börtönök
Súlyosan túlzsúfoltak a magyar börtönök
A női fogvatartottak aránya kiemelkedően magas európai összehasonlításban.
Peace Run Hajdúszoboszlón
Peace Run Hajdúszoboszlón
Az eseményhez több helyi oktatási intézmény is csatlakozott.
Klímaváltozás: melegebb, szárazabb nyarak jönnek
Klímaváltozás: melegebb, szárazabb nyarak jönnek
Az évszázad végére nőni fog a középhőmérséklet Magyarországon.
Magyar Péterék felélesztenék a visegrádi együttműködést
Magyar Péterék felélesztenék a visegrádi együttműködést
A magyar–lengyel kapcsolatok visszakerültek megérdemelt helyükre – mondta a miniszterelnök.
Gazdaság
Járda vezet majd a bánki iskolához
Kihirdették a tervezőt. Debreceni cég nyert.
CATL: ebben világelső a debreceni gyár
Az audit során nem tapasztaltak súlyos hiányosságokat.
Bírságot kapott az OPUS TITÁSZ
Szolgáltatásminőségi hiányosságok miatt.
Egy forinton múlt a nagyrábéi utca felújítása
Újra nekifutnak – a polgármester szerint olcsóbb kivitelező is található.
Hegedűs: több tízezer egészségügyi szakdolgozó hiányzik
Bérrendezés, valódi megbecsülés kell - írta a miniszter.
Támogatott tartalom
Mérnökfesztivál gyerekeknek az Emerson | NI-nál
Mérnökfesztivál gyerekeknek az Emerson | NI-nál
A debreceni üzemére büszke nagyvállalat küldetésének tartja, hogy a diákok nyissanak a műszaki ismeretek felé.
Lakóingatlan-fejlesztési lehetőség Debrecenben
Lakóingatlan-fejlesztési lehetőség Debrecenben
A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. árverési hirdetménye.
Filmzenék koncertje – újra Debrecenben
Filmzenék koncertje – újra Debrecenben
Visszatér Debrecenbe az ország legsikeresebb filmzenekoncetrje, megújult műsorral.
Limitált jubileumi bérletek és gyűjthető élmények
Limitált jubileumi bérletek és gyűjthető élmények
Így fedezhető fel a fürdőkultúra 200 napja Debrecenben.
Hirdetés